Lábközépcsonttörés a diagnózis

Helebrandt Mátéra őt-hat hét teljes pihenő vár

A világbajnoki hatodik helyezett Helebrandt Máté  a mezőny élcsoportjában, a második helyen haladt az ötven kilométeres gyaloglás döntőjében a berlini atlétikai Európa-bajnokságon, amikor huszonnégy kilométer után rálépett egy, a pályán lévő, eldobott vizespalackra, és bokasérülést szenvedett.

Néhány kört még meg tudott tenni, de a nagy fájdalom miatt fel kellett adnia a versenyt.

A sérült testrész felduzzadt és bevérzett, de az első orvosi diagnózis annyiban megnyugtató volt, hogy a 29 éves nyíregyházi sportoló nem szenvedett szalagszakadást.

Szerdán már haza is repült Berlinből, és röntgenvizsgálaton esett át, amely után megállapították, hogy nem úszta meg komolyabb sérülés nélkül.

 „- A röntgenfelvétel kimutatta, hogy elmozdulás nélküli lábközépcsonttörésem van – mondta a Nemzeti Sportnak Helebrandt Máté. – Ez azt jelenti, hogy öt-hat hét teljes pihenőt kell tartanom." (forrás: nemzetisport.hu)

 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2018 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.