Legkisebbek Kölyök Atlétika versenye Ózdon

Az Ózdi Teknőc Futó Club a Bolyky Tamás Általános Iskolával közösen kis sporttehetségek felkutatása érdekében a beiskolázás előtt álló ovisoknak is szervezett Kölyök Atlétika megmérettetést. 

Az előzetesen kiküldött kiírás értelmében négy versenyszámban bizonyíthattak a fiúk, lányok. A csapatversenyben 10-12 fős alakulatok versengtek egymással. Nagy öröm, hogy hét csapat is elfogadta a meghívást, és a különböző feladatokat nagyon jól be is gyakorolták.

Látszódott, mert minden gárda fegyelmezetten és ügyesen végig csinálta a feladatokat, a felkészítők munkájának köszönhetően.

Ezzel a testnevelők és leendő elsős tanítónénik is igen elégedettek voltak. A dobó és ugrószámokat egymásután többször is teljesítették és mindig a jobbik eredmény számított be a csapateredménybe.

A Forma-1-es pályán, pedig mindig két csapat versengett egymással, igazi sportos hangulatot teremtve. A jó teljesítményt Ed, az életnagyságú kabalafigura is láthatta és gratulált a mintegy nyolcvan kisgyereknek.

Az első három helyezett csapat érem díjazásban is részesült, de minden versenyző csokit és emléklapot vehetett át.

A nagy küzdelemre jellemző, hogy egy-két ponton múltak a helyezések, de még holtverseny is volt.

Azonban a lényeg nem is a győzelem, hanem egy jó hangulatú sportos délelőtt eltöltése volt. Ez teljes mértékben megvalósult, melyhez az iskola saját diákönkéntesei is aktív segítséget nyújtottak.

A rend kedvéért a sorrend: 1. Újváros Tér, 2. Tétény Úti, 3. Nemzetőr Úti, 4. Virág Úti, 5.  Árpád, 6. Alkotmány Úti, 7. Petőfi.  Minden sportolónak és felkészítőnek gratulálunk! Vanczák Attila beszámolója

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2021 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.