Nevezések, hírek a Csapatbajnokság döntője előtt

Márton Anita kihagyja a székesfehérvári finálét/ Tudnivalók a versenyről

Már olvasható a MASZ honlapon a hétvégén Székesfehérváron megrendezésre kerülő Atlétikai Csapatbajnokság névszerinti nevezési listája. A pályára lépő együttesekben a hazai élvonal legjobbjainak jelentős része tervezi indulását. A teljes felépülés érdekében a versenyt kihagyja  Márton Anita, akinek jelenlegi állapotáról, terveiről írt az SzPress Hírszolgálat.

Hétfőn este véglegessé vált, hogy a Békéscsabai AC és a Szegedi Vasutas Sport Egyesület közös – „Viharsarok” néven szereplő - csapata Márton Anita nélkül áll ki a hétvégén Székesfehérváron megrendezésre kerülő országos atlétikai csapatbajnokságon. Az idén fedettpályás világbajnokságot nyert 29 éves atlétanő múlt pénteken már célzott arra, hogy felkészületlennek és még nem teljesen gyógyultnak érzi magát, ugyanakkor azt is megemlítette, hogy forgás nélkül, azaz gyakorlatilag helyből is tudna úgy 13-14 métert dobni. Amivel aligha lehetne most a csapatbajnoki mezőny legjobbja, de második vagy harmadik helyezettként is fontos pontokat hozhatna a békéscsabai-szegedi egyesített csapatnak.

A Magyar Atlétikai Szövetség versenykiírása szerint engedélyezett két klubot egyesítő „vegyescsapatok” benevezése, de csak abban az esetben, ha az érintett egyesületek megyeszomszédok. Ennek a kritériumnak a békési, illetve a csongrádi megyeszékhely atlétikai központjai megfelelnek. Eperjesi László, az olimpiai bronzérmes atlétanő mestere az SzPress Hírszolgálatnak  megerősítette Anita távolmaradásának hírét, sajnálkozását fejezte ki, de versenyzője döntését kommentálni nem kívánta.

Eperjesi László és Márton Anita a 2017.decemberi Atlétagálán/ ml Az idei birminghami „tető alatti” világbajnokságon aranyérmes, azt megelőzően a riói olimpián harmadik, a 2017-es londoni világbajnokságon pedig második helyezett Márton Anita  utoljára június 23-án állt dobókörbe. Már akkor is nehezére esett a mozgás, de legjobbjától több mint két méterrel elmaradva, 17.76 méteres dobásával így is magyar bajnok lett. Ráadásul nem csak súlylökésben, hanem „szokásához híven” diszkoszvetésben is. Ezzel a duplával bajnoki aranyérmeinek a száma megközelítette a negyedszázat, amihez hasonló mérleggel - 13 bajnoki elsőség súllyal, 11 diszkosszal - magyar atléta rajta kívül eddig még soha nem büszkélkedhetett…

A makacs izomsérüléssel bajlódó, gyógytorna foglalkozásokra járó, az atlétikai mozgásokat pedig egyelőre csak kóstolgató atlétakiválóság az SzPress Hírszolgálatnak  előre jelezte, hogy amennyiben az eszére hallgatva nem indul el a csapatbajnokságon, a szegedi Tisza Kupát és a szentesi idényzárót is kihagyja. Aligha kétséges, hogy bölcs döntést hozott.

„Anita így várhatóan csak a jövő évi téli bajnokságon állhat újra dobókörbe, az alapozó munkába pedig akkor fog bekapcsolódni, amikor teljesen gyógyultnak érzi magát. Számára a következő nagy kihívást a 2019-es Glasgow-i fedettpályás Európa-bajnokság jelenti, az annál is nagyobbat pedig szeptember végén a dohai világbajnokság.” – hangsúlyozta Eperjesi László.  (Szalay Péter/SzPress Sporthírszolgálat)

 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2018 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.