Öt kérdés az ötpróba verseny közben

Így látja Krizsán Xénia három szám után / VIDEÓ

KrizsánXénia  a 60 méteres gátfutásban a második, az erősebb futamban 8.38  másodperccel ért célba, egy századot faragva ez évi legjobbjából. Az MTK versenyzője magasugrásban 164 centiméteren kezdett, s ezt elsőre vitte, akárcsak a 170-et, a 173-at és a 176-ot. Az idei legjobbját jelentő 179 centiméteren harmadszorra jutott túl, majd ugyanígy teljesítette a 182-t, egy centit javítva eddigi egyéni fedettpályás rekordján – beállítva a szabadtéri egyénijét. Súlylökésben 13.88  méteres kísérlettel kezdett, ezen második (13.50 m) és harmadik (13.40 m) kísérletre sem javított. Három szám után Krizsán Xénia az ötödik helyről várja a szoros verseny folytatását, amelyben 19 órától a távolugrás következik

– Hogy érzi, jól vagy rosszul kezdte a világbajnokságot?
– Kicsit elégedetlen vagyok, mert a gátfutásomban több is lehetett volna, akár egyéni csúcs is. Persze nem hangzik rosszul, hogy az idei legjobb eredményem, ám az eleje nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. A végére azért összeraktam a mozgást, de próbáltam elfelejteni, és a magasugrása koncentrálni – válaszolta Krizsán Xénia a Nemzeti Sportnak.

– Ami sikerült is, hiszen 182-es egyéni rekorddal nyerte a csoportját. Ez mennyire dobja fel a folytatásra?
– Nagyon, mert önbizalmat ad, egyrészt a későbbiekben a magasugrásban, de jobb kedvre derít magán a mostani versenyen is a tudat, hogy már sikerült összehoznom egy egyéni csúcsot.

– Ilyenkor figyeli a többi versenyzőt is közben?
– Mivel a magasugrásnál a két csoport párhuzamosan versenyzett, nem nagyon tudtam figyelni, de nagyjából azért tisztában vagyok vele, ki mekkorát ugrott. Közben azonban csak magamra próbáltam koncentrálni.

– Ötödik helyen kezdi a délutánt. Elégedett?
– Rettentően szoros a mezőny, az előttem és utánam álló között például csak pár pont a különbség. Nagyon nagy ugrás kell távolban, és nyolcszázon is jól kell futnom. Utóbbin tavaly óriási szabadtéri egyéni csúcsot futottam, de azért nem olyan könnyű újra két perc tíz másodpercen belülre kerülni. Lelkileg nagyon ott kell lennem, és el kell hinnem, hogy itt is tudok jó időt futni.

– Jó alap volt ez a délelőtt a két zárószámra?
– Végül is nem rossz, a súlylökés azonban sajnos nem sikerült jól, nem szoktam világversenyen ilyen rosszul lökni, de egyszerűen nem éreztem rá a mozgásra. Örültem volna, ha jobban fejezem be, most viszont már csak a délutánra koncentrálok.(forrás: nemzetisport.hu/ Vincze Szabolcs írása alapján - foto MASZ, Róth Tamás)

 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2019 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.