Támogató program kiírás szakosztályok részére

HISZEK Benned Sport Program / tudnivalók, jelentkezési lap

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága  meghirdette a HISZEK Benned Sport Program  II. alprogram III. ütemét. A Program célja: az egészséges életmódra nevelés, a versenysportban, az ahhoz kapcsolódó utánpótlás-nevelésben és tehetséggondozásban rejlő lehetőségek segítése a társadalmi felzárkóztatás terén.

A Programon keresztül az ország bármely területén működő kis-és közepes sportegyesületek utánpótlás bázisának növelését kívánja támogatni az Államtitkárság a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) közreműködésével.

Olyan projektek nevezését várja a SOSZ, melyek az tehetség-kiválasztáshoz, tehetség-gondozáshoz kapcsolódó teendőkhöz társuló feladatok megvalósítását szolgálja, például: utánpótlás versenyzői sportólói bázis szélesítését eredményező sportági toborzó események szervezése, a megnövekedett utánpótlás taglétszám következtében szükséges sportszakemberi foglalkoztatáshoz kapcsolódó kiadások, a megnövekedett utánpótlás sportólók versenyeztetési és nevezési díjak ráfordításainak biztosítása.

Az alprogram 200 000 000 Ft forrást biztosít a jelentkező sportszervezeteknek, az elnyerhető támogatás mértéke legalább 500 000 Ft és legfeljebb 5 000 000 Ft.

A Programra jelentkezés határideje 2018. október 1. éjfélkor lezárul, addig szeretnénk, hogy minél előbb minden érintett sportszervezethez eljusson a jelentkezés lehetősége. A Programkiírás részleteiről a http://sosz.hu/hiszek-benned/  weboldalon található bővebb információ.

Bármilyen egyéb információ kérés esetén felvilágosítás a: SOSZ +36 1 460 6810-es telefonszámon vagy a sosziroda@sosz.hu  email címen lehetséges. A Program támogatási időszaka: 2018. március 15 – 2019. január 31. (Sportegyesületek Országos Szövetsége/1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.)

 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2018 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.