18 klub nyert aranyérmet a serdülő fedett OB-n

Eddigi legjobb eredmény fiú 4x200 méteren

„- A döntőkkel és a váltóversenyekkel együtt a leányok 509, a fiúk 312 rajtlehetőséget használtak ki – összegezte röviden a 14-15 évesek idei fedett bajnokságát Lengyák György up.referens. - Még mindig a nagy a fiúk és lányok közötti létszámának különbség. Ifjúsági korra csökken, junior korra szűnik meg teljesen. Ez mind visszavezethető a labdajátékok túl korai specializálódásához. A létszámoknál maradva a rúdugró program jó hatása érvényesült, mert a leányok bajnokságán 21-en indultak és ráadásul a győztes jobb eredményt ért el, mint a fiú bajnok.

Örömteli az is, hogy miután a felnőtt gátfutóink egyre jobban szerepelnek a nemzetközi megmérettetésben, példájuk nyomán egyre több szakosztálynál foglalkoznak gátfutással. 28 leány és 15 fiú állt rajthoz a gátfutásban. Ki kell emelnem a duplázókat, és a 14 éves bajnokokat. A fiúknál Tatai Zalán a 60 és a 300 m-es síkfutást, Jakab András a 800 és az 1500 m-es síkfutást nyerte. A fiúknál egy 14 éves győztes volt, a rúdugró Molnár Barna. A leányoknál Babinyecz Annát kell kiemelnem, mert két számot is megnyert (800 – 1500 m) és ráadásul még csak 14 éves. Még van egy fiatalabb évjáratú leány, Komlósi Panni, ő az ötösugrásban utasította maga mögé a mezőnyt.”

A 2019. évi fedett serdülő OB-n, a 26 számban 18 klub atlétája nyert bajnoki aranyérmet, legtöbbet az ARAK Up.Akadémia és a Csepeli DAC  fiataljai, szám szerint négyet-négyet. Őket követi a legjobb három között a DSC-SI  és az MVSI  ké-két első hellyel, A versenyek zárásaként lebonyolított fiú 4x200 méteres váltóban az ARAK Up.Akadémia csapata 1:36,76 perces idővel az eddigi legjobb fedettpályás serdülő eredményt futotta (régi:1:37.98 p. SzoSI 2014).

 

OB fedett serdülő, L60g D

Dátum: 
2019. február 2.
Szerző: 
Lengyák György
Linkelt videó (Youtube, Vimeo)
Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2019 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.