A 24.hu megvizsgálta mi okozna nagyobb kárt az országnak

LAPSZEMLE

– Ha Budapest nem szeretne atlétikai stadiont építeni, ergo atlétikai világbajnokságot rendezni 2023-ban, Debrecen örömmel átvállalja – jelentette be Kósa Lajos. Meglepő felajánlás, mi viszont megvizsgáltuk a tényeket, van-e realitása a korábbi tárca nélküli miniszter felvetésének. Egyúttal azt is kiszámoltuk, mi okozna nagyobb kárt az országnak: ha a ferencvárosi helyszínen megtartanánk a világ harmadik legnagyobb sporteseményét, vagy ha lemondanánk róla.

Kósa Lajos – országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke – péntek reggel a TV2 Mokka című műsorában bejelentette, ha Budapest nem szeretne atlétikai stadiont építeni – ergo atlétikai világbajnokságot rendezni 2023-ban –, Debrecen örömmel átvállalja a világ harmadik legnagyobb sporteseményének lebonyolítását.

E mondat azért hangozhatott el, mert az LMP-ből korábban kizárt Kassai Dániel nemrég a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB) fordult azzal a népszavazási kezdeményezésként megfogalmazott kérdéssel: „Egyetért-e Ön azzal, hogy 2023. január 1-ig a 38086./78. helyrajzi számú, Kvassay Jenő út, Ráckevei-Soroksági Duna-ág, Duna folyam, MÁV Kelenföld-Keleti pályaudvar vasútvonal által határolt területre atlétikai stadion ne épüljön?” A beadvány a Kúria elé került, a testület pedig október 21-én úgy döntött, mivel a kérdés célja nem a vb lemondása, hanem az építkezések kezdési időpontjának módosítása, tehát nem írja fölül az érvényben lévő kormányrendeletet, így akár ki is írható egy népszavazás a 2023-as atlétikai világbajnokságról. Vagyis a kezdeményező, ha akar, nekiveselkedhet, és összegyűjtheti a népszavazáshoz szükséges 200 ezer aláírást. Ha sikerül neki, akkor a nép voksolhat a kérdésről.

Ha csúszik az építkezés kezdete, bukik a világbajnokság

A Kúriának jogi értelemben igaza van. Ugyanakkor a politikusi kérdésfeltétel nyilvánvalóan álságos. A vb-rendezést a helyszín ismeretében és a szükséges kormánygarancia biztosítását követően nyerte el 2018 decemberében a Magyar Atlétikai Szövetség az IAAF-től. Információnk szerint jelen pillanatban az összes építési engedély birtokában a bontási munkákat kizárólag az önkormányzati választások végeredménye, a Tarlós István-Karácsony Gergely, és a Bácskai János-Baranyai Krisztina csere, az ezzel együtt azonnal kirobbant politikai csata, valamint a Kassai-féle beadvány miatt nem kezdte el a kivitelező. Az olimpiáról szóló népszavazási kezdeményezés óta tudjuk, az Orbán-kabinet nem szívesen áll bele sport témájú referendumba, pláne nem egy agyonpolitizált stadionépítéssel kapcsolatban, még ha ezúttal nem is labdarúgásról, hanem atlétikáról van szó.

2023 közel van, az idő sürget. Ha az építkezés végül mégis egy népszavazás témájává válik, és akár egy voksolás, akár más egyéb esemény miatt csupán fél évet csúszik az kivitelezés kezdete, bukhat a mutatvány, bukhat a budapesti világbajnokság.

A 2023-as atlétikai világbajnokság megmentése érdekében Baji Balázstól Hosszú Katinkáig számos ismert és sikeres sportoló posztolt már a közösségi oldalán az elmúlt hetekben.

A megszólalók fő indokként azt említik, hogy: 
– hazai közönség előtt fantasztikus versenyezni, ha már megadatott az úszóknak, a cselgáncsozóknak, a birkózóknak, az öttusázóknak, a vívóknak, a kajakosoknak, a kenusoknak az utóbbi két évben, akkor szegény atléták miért maradjanak le életük élményéről, 
– a sportág jövője múlik a rendezésen, ergo nem csak a top atlétáinkról, hanem országos szinten ezernyi gyermekről van szó.

Mindez igaz, mint ahogy az is: 
– az atlétika mindennek az alapja, vagyis minden egyéni és csapatsportág az atlétika mozgássorára, a futásra, ugrásra épül (még a sakkhoz is elengedhetetlen, hiszen a fizikai állóképesség kihat a szellemire, ezért ők is végeznek valamilyen kiegészítő testedzést), 
– a vb a világ harmadik legnagyobb sporteseménye, Magyarország már mindent rendezett atlétikában, csak a koronaékszernek számító szabadtéri felnőtt világbajnokságot nem (Debrecen 2001-ben ifjúsági világbajnokságot például), 
– végül, de legfőképp: bármennyire ciki, de Európa közepén van egy magát sokra tartó sportnemzet, amelynek azon atlétikai pályáinak a száma, amelyet körbeülhet a közönség, hovatovább ahol a célegyenesén kívül máshol is leülhet: nulla. Igen, nulla.

Debrecenben sincs, ott is építeni kellene egy stadiont, ráadásul kijelölt és elfogadott helyszín, építési engedély, valamint az IAAF helyszín-áthelyezési jóváhagyása nélkül Kósa ajánlkozása teljesen életszerűtlen.

Ahogy az is elképzelhetetlen, hogy az érzelmekre ható sportolói érvrendszer – igaz, nekik más eszközük nincs – kellően hatásos lehetne a világbajnokság megmentése érdekében, pláne akkor, amikor IX. kerületi, fővárosi és országos szinten is zajlik az ügyben a politikai állóháború. Az biztos, hogy érzelemmentes döntésnek kellene születnie vb-ügyben. Számomra a józan ész azt diktálja, a világ harmadik legnagyobb sporteseményének megrendezése és a hozzá elengedhetetlenül szükséges infrastruktúra kialakítása – ha egyszer nem áll még rendelkezésre – színtiszta matematika.

Mennyi közpénzt költünk el, pontosan mire, és mennyit hoz mindez rövid-, közép- és hosszútávon a IX. kerületnek, a fővárosnak, az országnak és az adott sportágnak?

De mi a terv?

A Kassai-beadványban szereplő 15 hektár momentán a senki földje. Budapest egyik szégyenfoltja. A Magyar Atlétikai Szövetség közösségi oldalára felkerült csütörtöki videó ezt tökéletesen érzékelteti. (VIDEÓ)

A stadion kijelölt helyszíne évtizedek óta használhatatlan a lakosok számára. Pedig remek elhelyezkedésű, hiszen a belvároshoz közel van, tömegközlekedéssel több irányból, busszal, villamossal, HÉV-vel, de még hajóval is megközelíthető. Miközben szemben vele a Kopaszi-gát a fővárosi lakók örömére reneszánszát éli, a szóban forgó területen a korábbi cementgyár uralja a Duna-partot, ahonnan a szemét mellett környezetszennyező hulladék kerül a vízbe. A környéken lakók közül bárkit is kérdeznénk meg az ügyben, alighanem örömét fejezné ki, ha a területet végre rendeznék, ha a csöves-drogos tanya záros határidőn belül megtisztulna, és ténylegesen közösségi célokat szolgálna.

Ha országos népszavazásra kerülne a kérdés, az már más tészta, ott közbeszól a politikai szimpátia, az akarat, a népszerűségi index. Egy, már mindenféle hazai és nemzetközi jóváhagyással, engedéllyel, szükséges forrással rendelkező atlétikai világbajnokság leállítása az ellenzék számára is komoly veszélyekkel járna.

A teljes beruházásnak mindösszesen 20 százaléka az, amely  kifejezetten az élsportot, az atlétika szakág céljait szolgálná. A terv ismeretében az látszik, hogy a vb-rendezésen kívül a beruházás teljes egészében közösségi célokat szolgál:

– 15 hektárnyi rekultivált területet biztosít a budapesti lakosok számára, 
– az atlétikai központon túl 11,7 hektár közpark és közösségi tér alakul ki az előzetes terv szerint 2022 végére,
– a vb-t követően a 40 ezresre tervezett stadion majd 30 ezres mobillelátója visszabontásra kerül, a helye szintén közösségi fedett térré alakul át, kávézóknak, kiállító területeknek, konditeremnek ad helyet, de lesz rajta futókör is, amely nemcsak a lakosságot szolgálná ki, de a létesítmény piaci alapú bevételeit is növelné, azaz segítené a sportlétesítmény fenntarthatóságát.

A stadion a közbeszédben szitokszó, de az atlétikai világbajnokságra készülő centrum pont futballra nem alkalmas, mert már nem vagy csak nagyon ritkán rendeznek olyan stadionban meccset, ahol a néző 40 méterre ül a pályától.

Viszont bármilyen más rendezvényre megfelelő otthont biztosít. Az atlétikán túl például az amerikai futball vagy a rögbi válogatott meccseinek is helyet adhat, ahogy kiváló koncerthelyszín, hogy mást ne mondjak.

Mindez mennyiért, illetve megtérül-e a beruházás?

A vb kifejezett sportcélú rendezési költsége 30 milliárd forintra tehető. Ezt két tény támasztja alá:

– ennyire vállalt garanciát a magyar állam,
– és információm szerint szinte pontosan ennyit, 29 milliárdot költött a Bp2017 Kft. is a 2017-es vizes világbajnokság sportcélú – azaz a versenyrendezéssel és nem az építkezéssel kapcsolatos – költségeire.

Kósa nyereséges vállalkozásként aposztrofálta a Mokkában a vb-rendezést. Azt mondta, ötszörösen megtérülnek a sportesemény költségei, ha azt nézzük, mennyi pénzt kellene hirdetésre költenie az államnak, ha Budapestet, Magyarországot szeretné reklámozni külföldön.

Mielőtt megnéznénk, mi ebből a valóság, vegyünk egy kézzelfogható példát. A 2017-es londoni atlétikai vb közvetlen és rövidtávú gazdasági hatását 107 millió fontra, vagyis közel 42 milliárd forintra becsülték. A közép- és hosszútávú hozadéka – a felmérés szerint a világbajnokságra kilátogató turisták két éven belül visszatértek Angliába – ennél sokkal nagyobb. Megjegyzendő, ezt a felmérést nem a magyar kormány rendelte meg, hanem The Sports Consultancy, a Nielsen Sports, a Gracenote, és a PCSG készítette el.

A vizsgálat kimutatta azt is, ha az angol kormány vagy az ország turisztikai hivatala országimázs-hirdetésekkel szeretett volna akkora elérést biztosítani világszerte, mint amennyi a kéthetes eseménnyel megvalósult, 53 milliárd forintnak megfelelő fontot kellett volna elköltenie reklámra.

Ez ugyan messze nem ötszöröse a bekerülési költségnek, de Kósának abban mégis lehet igazsága, hogy a vb-rendezés sportköltsége nemhogy veszteséget, de az állami büdzsét tekintve nyereséget termel: 30 milliárdos kiadással számolva nagyjából 90 milliárd forint lehet az ilyen-olyan haszon. Azaz háromszoros a megtérülés.

A 2017-es budapesti vizes világbajnokság valójában azért váltott ki vihart, mert a kormány elszúrta a kommunikációt.

A vizes vb konkrét rendezési költsége ugyanis nem azonos a sporteseményhez kapcsolódóan végrehajtott összes beruházás kiadásaival, amelybe beletartozik a Duna Aréna megépítése mellett számos budapesti uszoda teljes felújítása, a Dagály-strand rekonstrukciója, valamint gát-, csatorna-, sétány- és hídépítés is. A projektek összköltsége – a nyilvánosságra került szerződések szerint – valahol 135,89 milliárd forintnál állt meg. Ez tekinthető a 2017-es vizes vb teljes kiadásának.

Ha az atlétikai vb teljes bekerülését is így tekintjük, azaz levesszük belőle a 30 milliárdos sportköltséget, úgy 105 milliárd forintra kalkulálható az adott városrész rehabilitációjára fordítandó teljes kiadás. Gáttal, kikötő-kialakítással, a csatornarendszer és a HÉV-vonal felújításával, a szükséges útrendszer kialakításával, gyalogoshíddal, parkosítással.

Ennek a vélt 105 milliárdnak valójában nincs köze a sporteseményhez, még akkor sem, ha annak apropóján valósulnak meg az amúgy is szükséges beruházások. Maximálisan közösségi érdekről van szó, amely leginkább a IX. kerületieknek hoz hasznot, de közvetve a főváros összes lakóját szolgálja rövid-, közép- és hosszútávon is.

Megkockáztatom, a legújabb korban Magyarországon nem akadt még olyan sportcélú nagyberuházás, amely a befejezését követően jóval nagyobb mértékben szolgálta volna a közösséget, a tömegsportot, mint a kifejezett élsportot. A tervek alapján az látszik, hogy a 2023-as vb helyszíne és a területe a rekultiválását követően ilyen lehet.

A pillanatnyi politikai érdek felülírhat-e közösségi célt?

A helyszínválasztás külön érdekessége, hogy nem új keletű ötlet. Már a 2000-es évek közepén elkészült PWC-tanulmány is az esetleges budapesti olimpia központi – szintén atlétikai – stadionjának helyszíneként jelölte meg ugyanezt a területet. Az is tény, hogy ezt akkor hosszas egyeztetés után öt parlamenti párt is támogatta. Igaz, közülük már csak az MSZP és a Fidesz létezik. Valójában persze csak a jelenlegi kormánypárt őrizte meg az akkori erejét, a szocialisták most egy olyan részsikert elért politikai csoportosulásnak a tagjai, amely megpróbál ugyan egységes képet mutatni, de ez egyáltalán nem könnyű: öt, egymástól szélsőségesen különböző párt igyekszik egymással megférni és szót érteni.

Ezt a csapatot lenne hivatott Karácsony Gergely együtt tartani, egy irányba terelni, és vagy zöld utat adni Kassainak, vagy féken tartani őt a népszavazási ügyben.

Ahogy egy ilyen volumenű nemzetközi rendezvény szervezése, úgy a politikai döntés sem érzelmi kérdés. De nem is pénzügyi. Leginkább érdek és politikai alku, amely a legjózanabb ötleteket, terveket is képes elsöpörni, ahogy a kevésbé értelmeseket is megerősíteni.

A főpolgármester az elmúlt napokban visszafogott józansággal a két fontos kijelentést tett a témában:

– Szeretnék minden szempontból szakítani azzal a politikai gyakorlattal, amely az elmúlt éveket jellemezte. Ez a politikai gyakorlat arról szólt, hogy amikor nyerünk, és erőnk teljében vagyunk, mindenkit lemosunk a pályáról. Ennek a korszaknak vége. Budapest végre mindenkié! – fogalmazott egyfelől, másrészt pedig azt is mondta, hogy – az atlétikai stadion ügyében jelenlegi álláspontunk a kormányéval ellentétes. Mert ebben az ügyben is abból indulunk ki, mint minden más nagyberuházás ügyében, egy, a beruházásoknak a zöldfelületek arányát növelniük kell, kettő, a beruházások finanszírozásának és működtetésének fenntarthatónak kell lennie, és közösségi célokat kell szolgálniuk, három, a beruházások költségeinek átláthatónak és ellenőrizhetőnek kell lenniük.

Az első megnyilatkozás nem zsigeri elutasítást, inkább megfontoltságot, együtt gondolkodási szándékot, tárgyalási készséget sugall. A második konkrétan azt üzeni, bár „stadionépítés” terén úgy általában ellentétes állásponton áll a főpolgármester a kormánnyal, de ha a három pontnak megfelel a beruházás, nem gördítene elé akadályt.

A tervből kiviláglik, a zöldfelület növelése nem kérdés, ahogy a közösségi cél és a fenntarthatóság sem. A harmadik feltételről többek közt a főpolgármester maga is gondoskodhat. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár honlapunk kérdésére megerősítette, az IAAF-szerződésből nem lehet csak úgy kiugrani:

Magyarorszag visszalépése esetén kartéritést kell fizetni, ez szerepel az IAAF-szerzodésben. A rendelkezés szerint minden költséget és kárt meg kell teríteni, ami abból fakad, hogy az IAAF-nek új helyszínt kell biztosítania. Ez lehet több és lehet kevesebb is az állami garancia összegénél. Lehet néhány milliárd forint, de legrosszabb esetben lehet több tízmilliárd is. Nem beszélve Budapest hírnevének romlásáról, a nemzetközi bizalom elvesztéséről. Ezután sokan nem vesznek majd komolyan minket. 

Mindezek alapján, ha állást kellene foglalnom a „lesz-e népszavazás” és az „elkezdődik-e belátható időn belül, de legkésőbb 2020 januárjában a 2023-as atlétikai vb címen futó városrész-rehabilitáció” kérdésekben, úgy a józan észre hallgatva az elsőre nem, a másodikra igen a válaszom.

Forrás: 24.hu/Kálnoki Kis Attila

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2019 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.