Gyulai Márton újra az Európai Atlétikai Szövetség Tanácsában

Komoly sportdiplomáciai siker Prágában / Elsőként, holtversenyben legtöbb szavazattal jutott be a döntéshozó szervbe

Az Európai Atlétikai Szövetség (EA) Prágában tartotta tisztújító kongresszusát, ahol a tagországok képviselői szavaztak az elkövetkező időszak vezető tisztségviselőire. 2015-ben minden idők legfiatalabb tagjaként került be a sportág döntéshozó testületébe Gyulai Márton, aki most, 2019-ben újabb fantasztikus sikert aratott: a Tanácstagságra kandidálók közül senki sem kapott több szavazatot a magyar sportvezetőnél. 

Gyulai Márton a következő 2019-2023 időszakban lesz a 13 tagú Tanács tagja. Az EA elnökének a következő ciklusra is a norvég Svein Arne Hansent választották meg.

A komoly sportdiplomáciai bravúrt követően beszélgettünk az Európai Atlétikai Szövetség újraválasztott tanácstagjával, Gyulai Mártonnal:

Néhány mondatban összefoglalnád kérlek az elmúlt négy esztendőt? Melyek voltak tanácstagságod legfontosabb momentumai, sarokpontjai – a sportág egészét nézve?

Nagyon fontos 4 éven vagyunk túl. Nem szabad elfelejteni, hogy mind Európában, mind az IAAF-ben 4 éve új elnököt választottak, akik egy hosszas regnálást követően vették át az irányítást, ezért sok mindent meg akartak és meg kellett változtatniuk. Ez az átépítés sokáig tartott, igazából még mindig nem fejeződött be, ezért is folytatják az elnökök a következő ciklusra. A legfontosabb része kétségkívül a sportág renoméjának a visszaállítása mind korrupciós, mind dopping ügyek után. Ez valamennyire azt gondolom sikerült, az EA-nak minden szerződését sikerült újrakötni szponzorokkal és az EBU-val is, így anyagilag biztonságban vagyunk a következő 8 évre!

Mit jelent számodra, illetve hazánk számára a mai siker? 

Akik ismernek jól tudják, hogy dolgozni szeretek. Megoldani ügyeket, feladatokat, kihívásokat. A tanácstagságom folytatása is annak egy visszaigazolása, hogy amit vállalok azt megfelelően végzem és a tagországok vezetői megbíznak bennem. A tanácstagság nem csak egy lehetőség, de egy felelősség is. Elvégre egy olyan szervezet döntéshozatalában vehetek részt, amely egy egész kontinens, 51 tagország, atlétikáját vezeti. A siker egy olyan véleménynyilvánításra/befolyásra ad lehetőséget hazánknak, ami előtte 8 éven keresztül sajnos nem létezett. Ráadásul az EA-nak sokkal nagyobb kihatása van a magyar atlétikára mint pl. az IAAF-nek, ezért meggyőződésem, hogy ezen a porondon kell megállnunk elsősorban a helyünket.

Erős mezőny alkotta a kandidálók sorát, mit gondolsz, mi volt a sikered és beválasztásod kulcsa?

Nem tudhatom biztosra, hogy ki-mit-miért gondolt a több mint húsz jelöltről. Ugyanakkor az elvégzett munka mindig jó ajánló levél és a biztos hátország is megbízhatóságról árulkodik. Ha a magyar atlétika nem lenne rendben, hanem botrányoktól hemzsegne, akkor biztosan kevesebben gondolnák azt, hogy ránk kell szavazni.

Sportdiplomataként mi a hitvallásod?

Ugyanaz mint magánemberként. Legyél őszinte, dolgozz keményen és ha megérdemled, akkor szerencséd lesz. De elvégzett munka nélkül ne számíts semmi jóra. Azt pedig meg kell tervezni ahhoz, hogy ténylegesen jól sikerüljön. 

Azzal ugyanakkor tisztában kell lennie az embernek, hogy szinte lehetetlen mindenkinek megfelelni, nem csak világszinten de az 51 szövetséget számláló európai szinten is. Ahogy azt Svein Arne Hansen az EA elnöke szokta mondani: "Ha népszerű akarsz lenni mindenkinél, akkor árulj jégkrémet, vagy még jobb, ha ingyen adod. De vezetőként ez lehetetlen”.  

A következő négy esztendőben várhatóan milyen feladataid lesznek?

Az első tanácsülés előtt erről nem mondhatok sok konkrétumot, de elöljáróban annyit elárulhatok, hogy Svein Arne Hansen már jelezte, hogy egy teljesen új feladatkört kíván létrehozni a következő négy évre, amiben az én segítségemre is számít. A részleteket természetesen amint megtudom, boldogan el fogom mesélni. 

 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2019 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.