Ikarus-győzelmek Budapesten

Sport XXI. KMoR verseny

Április 28-án, vasárnap került megrendezésre a Közép-Magyarország régió hagyományos tavaszi csapatversenye. A verseny a tavalyi pályarekonstrukció után ismét visszatért a korábbi helyszínre, a Honvéd pályára.

Úgy vélem, ennél a korosztálynál elsősorban a mozgósítás, a létszám a legfontosabb mutató, ezért részemről a kiemelt érdeklődés már a versenyt megelőző nevezési időszakban elkezdődik.

Ennek jegyében elmondható, hogy 25 csapat állt rajthoz a megmérettetésen (U11-10 U13-15), a legtöbb csapattal az Ikarus BSE vett részt a versenyen (8 csapat) , ezt követően a Vasas 4, a házigazda Honvéd és a III. kerületi TVE 3-3 csapattal képviselte magát.

A jó hangulatú, pörgős versenyen szoros, izgalmas eredmények alakultak ki.

Az U11-es korosztályban az Ikarus A csapata győzött, az Ikarus B és a Vasas csapatai előtt. Ezt követő sorrend: UTE, Vasas B, és a KSI.

Az U13-as korcsoportban Ikarus A csapata állhatott a dobogó legfelső fokára, második helyen a KSI csapata végzett, míg a verseny történetében előszőr a  III. kerületi TVE csapata lett a harmadik helyezett. További sorrend az élmezőnyben: Honvéd SE A, Vasas B, Postás SE. (TI)

 

Csatolt dokumentumok: 
Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2019 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.