Két kiemelt bajnokság Halász Bence idei naptárában

Edzőtábor előtt még néhány vizsga a januári programban

Az elmúlt év végén Vas megye legjobb férfi sportólója címét is megkapta Halász Bence, a Szombathelyi Dobó SE EB bronzérmes kalapácsvetője. A hungarysport.hu  gondozásában megrendezett díjkiosztó ünnepségen beszélgetett az eseményt rendező honlap munkatársa a 22 éves atlétával és edzőikkel.

A Németh testvérpár, László és Zsolt a gerelyhajító magyar bajnok apuka révén ismerték meg Halász Bencét. Egyszer látták súlyt lökni, ami jól ment - majd idővel átkerült Szombathelyre, de 2012 januárjában a technikán még volt csiszolni való bőven.– Ekkoriban rengeteg edzésre volt szüksége, annyit edzett, hogy mar nehezen bírta. Kialakultak holtpontok, ezért majdnem feladta, de biztattam, mondtam, hogy bizony nem kevésszer szenvedéssel jár, ha élsportoló akar lenni – emlékezett vissza Németh László  edző.

És, hogy reagált erre az emlékre Bence? Íme. – Mindig is a cél lebegett a szemem előtt. Mindig adtam időt annak, hogy jöjjenek a sikerek. Mára az atlétika, a kalapácsvetés az életem részévé vált, nem tudok létezni nélküle.  Persze mélypontok voltak egy-egy nem úgy sikerült verseny után, de most minden a jó irányba halad, még nagyobb sikereket szeretnék elérni – fogalmazott a Dobó SE ifjú csillaga.

– Az a célunk, hogy az egészsége rendben legyen, és az átlagát még feljebb emelje. Szeretnénk, ha nem egy-egy kiugró dobással érne el jó eredményeket, hanem jó sorozatokat produkálva fejlődne.

Hosszútávra gondolkodunk és úgy igyekszünk felépíteni az edzésmunkáját is. Az, hogy valaki 21 évesen bronzérmet szerzett világversenyen, ez egyedi a sporttörténelemben, mert nagy átlagban 25 éves koruk környéken vannak topformában az atléták, őt is így készítjük fel – tette hozzá Németh Zsolt, a Dobó SE mesteredzője

Halász Bence 2019. januárjában Dél-Afrikába utazik, hogy a már hagyományos edzőtáborra kirótt penzumot teljesítse. Előtte azonban még tanul, az ELTE-SEK-en még teljesíteni szeretne 2-3 vizsgát, hogy a téli alapozást, illetve a kiutazás miatti háromhetes távollétet ez ne befolyásolja.

A 2019-es esztendő kihívásai is szóba kerültek, így az is hogy az alapozás után, Dél-Afrikából hazatérve szeretnék megőrizni a lendületet, ez eddig bevált. Júliusban jön az utolsó utánpótlás verseny, ahol Bence szeretné megvédeni U23-as EB címét. Utána pedig a szokatlan időpontú felnőtt világbajnokság a következő állomás, amely szeptember végén kezdődik és október elejéig tart Katar fővárosában, Dohában. (forrás: hungarysport.hu)

 

Halász Bence CSB ed, kal. 76,47 m/ LGy

Dátum: 
2018. május 12.
Szerző: 
Lengyák György
Linkelt videó (Youtube, Vimeo)
Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2019 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.