Korosztályos európai versenyek után, felnőtt világversenyek előtt

Kámán Bálint sportszakmai igazgató írása

A 124. Atlétikai Országos Bajnoksággal egy meglehetősen sűrű időszakot zárunk sportágunkban. Az „őrület” a Minszkben megrendezésre került II. Európa Játékokkal kezdődött, ahol az atlétika egy új változata, a Dynamic New Athletics debütált. Az igencsak egyedi új csapatversenyhez a magyar gárda jól alkalmazkodott és kiválóan küzdve egészen az elődöntőig meneteltek! Emellett Kerekes Gréta 100 méteres gátfutásban szerzett bronzérme révén az első Európa Játékok érmünk is megszületett Minszkben.

A versenynaptár igazán júliusban sűrűsödött be. A hónap hetedik napján Győrött láttuk vendégül Csehország, Szlovénia és Szlovákia junior válogatott csapatait. Mind a lányok, mind a fiúk versenyében a csehek mögé szorultunk, így az összesített versenyben is meg kellett elégednünk a dobogó második fokával.

A válogatott viadal másnapján Nápolyban kezdődött a 30. Nyári Universiade, ahol bár kis csapattal, és éremszerzés nélkül, de eredményesen szerepeltünk. A verseny színvonalának jót tett, hogy visszatért az öreg kontinensre.

Július 9-én a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjnak köszönhetően legjobb atlétáink ismét a világ élvonala ellen bizonyíthattak hazai közönség előtt Székesfehérváron. A versenynek köszönhetően évről évre kis ízelítőt kaphatunk belőle, hogy mi vár ránk nagy dózisban a 2023-as budapesti világbajnokságon.

Ha azt gondolnánk, hogy egy hét atlétikai izgalmait nehéz ennél tovább fokozni tévedünk, hiszen csütörtöktől vasárnapig a svédországi Gävlében rendezték az U23 Európa-bajnokságot. A verseny elején 1-2 kivételtől eltekintve olyan érzésünk lehetett, mintha semmi se akarna összejönni a magyar csapatnak. Azonban minden jó, ha a vége jó! Farkas Petra távolugrásban szerzett fantasztikus ezüstérme talán kicsit feledtette velünk az előző napok nehézségeit. Halász Bence második, valamint Rába Dániel negyedik helyének köszönhetően Magyarország 20. helyen végzett az országok rangsorában.

Továbbra is ennél a hétnél maradva július 18-án a szlovákiai Nagyszombaton mérkőzött meg 4 nemzet U18-as válogatottja. Az erőviszonyok az eggyel idősebb korosztályéhoz hasonlóan alakultak: a magyar csapat a csehek mögött a második helyezést szerezte meg.

Visszatérve Svédországhoz és a korosztályos Európa-bajnokságokhoz a juniorok kontinensviadalával folytatódott a sűrű július. A verseny dramaturgiai íve épp ellenkezőleg alakult az idősebb korosztályéhoz képest. A fiatalok felnőtteket megszégyenítő profizmussal hozták formájukat, egymást felülmúlva, sorra jutottak döntőbe. A záró naphoz olyan felfokozott hangulatban érkeztünk, hogy a vasárnap szerzett négy darab negyedik helyezés kisebb fajta csalódásként élte meg a csapat, de reményeim szerint azóta mindenkiben átértékelődött milyen elképesztő eredmények ezek!

Mátó Sára két korosztály országos csúcsát megdöntve szerzett ezüstérmet 400 méteres gátfutásban. Németh Zsanett kalapácsvetésben álhatott fel a dobogó harmadik fokára. Negyedik helyezettjeink kicsit hosszabb lesz sorolni: Varga Donát kalapácsvetés, Pázmándi Dominik távolugrás, Varga Lőrinc 800m, Szemerei Levente 3000m akadály, Palkovits István 5000m és a Kőszegi Mira, Mátó Sára, Molnár Janka, Répássy Hanna, Simon Virág, Tóth Fruzsina hatosból álló 4x400 méteres váltó. Molnár Janka a váltó mellett/előtt ötödik helyen végzett 400 méteres gátfutásban. Ugyanebben a számban a fiúk versenyében Huller Dániel a hetedik helyen zárt. Döntős helyezettjeink sorát Takács Boglárka zárja 100 méteren szerzett nyolcadik helyével. Ennek a hosszú felsorolásnak köszönhetően a magyar csapat a 14. helyen zárt a nemzetek rangsorában!

Újabb hét júliusban, újabb európai korosztályos verseny – ilyen ez a 2019-es év. Július 22. és 27. között kerültek megrendezésre az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál küzdelmei Bakuban. A verseny végre alkalmazkodott sportágunk princípiumaihoz, így rendes atlétikai korosztályban – U18 – került lebonyolításra a verseny, teljesre bővített programmal. A rendkívül erős 16 atlétából és 5 hivatalos kísérőből álló csapatunk jól teljesítve 4 érmet szerzett. Köszegi Mira 200 méteren, míg Varga Gréta 2000m akadályon szerzett ezüstérmet. Molnár Attila 400 méteren, míg Pap Márk 110m gáton pedig bronzérmet.

Július utolsó hétvégéjén került megrendezésre a 124. (!) Atlétikai Magyar Bajnokság Budapesten. Az első nap elsősorban Gyurátz Réka olimpiai-, valamint Szűcs Valdó világbajnoki szintjétől lesz emlékezetes. De ide lehet sorolni a női 100 méteres gátfutás újfent remek küzdelmeit, az erősödő női gerelyhajítást, valamint a Szolnoki MÁV SE 4x100-as csapatainak nemes gesztusát a tragikus hirtelenséggel elhunyt társuk, Soltész Dávid emlékére.

A bajnokság második napja sajnos elsősorban a versenyeken a tapasztaltabbak által sem látott viharokról szólt. A rendkívüli csapadékmennyiség okozta jelentős késések ellenére nemes küzdelmeknek lehettek szemtanúi a kitartó nézők. Sajnos az időjárási körülmények miatt 4 versenyszámot nem sikerült lebonyolítani, befejezni. Az érintett edzőkkel egyeztetve, a sportszakmai szempontokat szem előtt tartva ezen számok lehető leghamarabbi pótlásában egyeztünk meg. Ennek köszönhetően a női távolugrás, valamint a férfi hármasugrás és súlylökés július 30-án a Budapesti Honvéd SE pályáján, míg a férfi kalapácsvetés július 31-én Szombathelyen került pótlásra a Dobó SE szervezésében.

Az első pótnapon a női távolugrás vitte a prímet! Fantasztikus egyéni csúcsok, melyek közül Nguyen Anasztáziáé és Farkas Petráé világbajnoki kvalifikációt is jelent a bajnoki arany- és ezüstérem mellett! A második pótnap Halász Bence győzelmét hozta. Mögötte kiélezett küzdelem alakult ki Pásztor Bence, Rába Dániel és Hudi Ákos között, akik végül ebben a sorrendben, mindössze 28cm különbséggel zárták a versenyt.

Ezúton is köszönöm a verseny szervezőinek a segítséget! Az MTK Budapest csapatának a kitartó, hősies küzdelmet az elemekkel, míg a Budapesti Honvéd SE és a Szombathelyi Dobó SE csapatának a rendkívül gyors és profi segítséget, hogy záros határidőn belül bajnoki körítést tudtak szervezni az „esőnapokon”.

Ahogy a bevezetőben említettem, egy meglehetősen sűrű időszakot zártunk a bajnoksággal. Természetesen nem megfeledkezve a hétvégi összetett bajnokságról és az azt követő Liga- és Csapatbajnoki Döntőkről, bajnokságokról, válogatott viadalról, a nemzetközi szinten két felnőtt világverseny felé tekintünk.

Az augusztus 9. és 11. között a norvégiai Sandnes-ben megrendezésre kerülő Csapat Európa-bajnokság 1. ligájában a sérülésektől eltekintve – akiknek ezúton is mielőbbi felépülést kívánok – a lehető legerősebb összeállításban igyekszünk küzdeni a bentmaradásért, amit a csapat Európa-bajnoki rendszer átalakítása miatt meglehetősen nehéz lesz elérni – az első liga első helyezettje jut fel a Szuper Ligába, míg az utolsó öt helyezett a második ligába kerül. Az ellenfeleink: Belgium, Fehéroroszország, Hollandia, Írország, Litvánia, Norvégia, Portugália, Románia, Szlovákia és Törökország.

Az év legfontosabb felnőtt világversenyére, a 17. Atlétikai Világbajnokságra szokatlan időpontban, szeptember 27. és október 6. között kerül sor Dohában. A jól sikerült országos bajnokságnak köszönhetően már 13 atlétából álló csapatunk remélhetőleg a szeptember 6-i szintteljesítési határidőig még bővülni fog.

 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2019 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.