Pars Krisztiánnak már nem kell egyedül edzenie

Olimpiai bajnokunk hamarosan visszatér

Az alapozás nagy részét egyedül csinálta végig, de egy hete újra csapattársaival edz az olimpiai bajnok kalapácsvető, Pars Krisztián. A londoni olimpia aranyérmesét a Nemzeti Sport kérdezte.

Az olimpiai bajnok kalapácsvető, Pars Krisztián május 13-án újra edzésre jelentkezett klubja, a szombathelyi Dobó SE pályáján, miután doppingvétség miatt tavaly kiszabott eltiltása júliusban lejár, és a szabály szerint két hónappal visszatérése előtt már tréningezhet. Persze ez csak a hivatalos engedély miatt fontos, hiszen a 37 éves atléta már négy hónapja edz egyedül, hogy formában tartsa magát.

„Az a különbség, hogy most már nem nyolcra, hanem kilencre megyek dobóedzésre, délután pedig nem egykor, hanem háromkor kezdek neki a tréningnek” – mondta érdeklődésünkre Pars, aki egy hete újra a többiekkel edzhet. Az elmúlt évek orvosi beavatkozásai után nincsenek egészségügyi gondjai, bár azt hozzátette: jelenleg nincsenek…

Ugyanis február 11-én térdműtéten esett át, és bár négy héttel később már teljes értékű munkát végzett, a 2014 óta elszenvedett megannyi sérülése nem maradt nyom nélkül. Az idei alapozást eddig egyedül végezte, május 13-ig nem is dobott „rendes”, 7.26 kilós szerrel – csak nehezebbekkel, nyolc-kilenc kilogrammosokkal, mert eddig elsősorban az erőállapot fejlesztésén dolgozott.

„A technikát, az erőt és a robbanékonyságot kell egybegyúrni; az erő után most a sebesség jön, ilyen időben ugyanis könnyebb sprintelni és szökdelni – fogalmazott Pars. – Még tart az alapozás, júniusban jön egy terheléses időszak az országos bajnokságig, amikor szeretném a hetvenhat méteres világbajnoki szintet munkából megdobni.”

Pars szerint a 76 méter össze fog jönni, inkább arra kíváncsi, milyen érzést vált ki belőle; és az is akkor dől el, hogyan tovább, ugyanis csak abban az esetben érdemes tovább tervezni, ha már van érvényes dobása a szezonban. Addig nem is tudja, hol versenyezhet még 2019-ben, az idei naptárában eddig csak az ob és a vb a fix pont (utóbbira pedig még ki kell jutni) – de nem is nagyon foglalkozik ezzel, csak egy cél lebeg a szeme előtt, hogy a július 27–28-i országos bajnokságra hozza magát olyan állapotba, hogy biztatóan tudjon szerepelni.

„Nekem elvileg még jó is lehet, hogy a dohai világbajnokságot a szokásosnál később, az ősszel rendezik. De az éremnek két oldala van, hiszen a nemzetközi GP-versenyek júniusban lesznek, így azokon nem tudok indulni” – tette hozzá Pars, aki elsősorban arra koncentrál, hogy másfél éves eltiltása július 13-án véget ér, már nem kell egyedül edzenie, és ott lehet vele edzője, Németh Zsolt is.

Pars Krisztián legutóbbi jegyzett eredménye 76.84 méter, még 2017 áprilisából. (Vincze Szabolcs / Nemzeti Sport, fotó: Szabó Miklós)

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2019 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.