Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnök bízik a felelős döntésben és a 2023-as budapesti alétikai világbajnokságban

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke levélben fordult a Magyar Atlétikai Szövetséghez és a Magyar Kormányhoz.

Sebastian Coe, egykori legendás középtávfutó olimpiai bajnok, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (World Athletics, WA) elnöke hivatalos levelet írt a 2023-as budapesti atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban a Magyar Atlétikai Szövetségnek és a Magyar Kormánynak.

A levélben Sebastian Coe arra kéri a világbajnokság rendezéséről szóló nemzetközi szerződést aláíró magyar feleket, hogy november végéig jelezzék egyértelműen, Budapest városvezetése támogatja-e az atlétikai világbajnokság megrendezését és az atlétikai központ felépítését.

Levelében az elnök egyetért azzal, hogy a demokratikusan megválasztott városvezetés kialakíthatja álláspontját a vb-vel kapcsolatosan, ugyanakkor leszögezi, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek sürgősen tudnia kell, hogy az új főpolgármester és városvezetés támogatja-e a világbajnokságot.

Annak rögzítése mellett, hogy Magyarország már késedelembe esett a fejlesztés megkezdésével, Sebastian Coe levelében egyértelműen úgy fogalmaz, hogy amennyiben az atlétikai központ nem épül meg Budapesten, a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek amilyen hamar csak lehet új házigazdát kell keresnie a 2023-as vébé számára: – Ha bármilyen okból kifolyólag nem épül fel a központ – ami komoly következménnyel jár a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság megrendezésére –, haladéktalanul új házigazdát kell találnunk az eseménynek – jelentette ki a Sebastian Coe.

Fotó:  Ian MacNicol/Getty

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2019 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.