Velünk élő legendák – 2. rész

Rózsa István
„Csak mosolyogva lehet csinálni.”

Sorozatunkban a magyar atlétika meghatározó személyiségeivel beszélgetünk. Ezúttal Rózsa István faggattuk.

A „NAGY PÁROS” egyik tagja. Gál Lászlóval alkotják azt a kettőst, mely évtizedek óta meghatározója az atlétika versenybíráskodásának.

„Rózsapista”. Így hívja mindenki. Nem István, azt túl komoly lenne, és nem Pisti, mert az elvenne a megszólítás tiszteletéből. 75 éves elmúlt, de égszínkék szemében ott csillog az a fény, ami csak azokra jellemző, akik rajonganak azért, amivel foglalkoznak.

Rózsa István 42 éve versenybíró.
Interjú

– Miután édesanyád a Textiles üdülő gondnoka volt (Az MTK 1950 februárjától a textilipari dolgozók szervezetének egyesülete volt, és a nevet is viselte. A szerk.), nem sok kérdés merülhetett fel, hogy melyik klubban kezded a sportolást.

– Az 50-es évek elején kerültem kapcsolatba az MTK-val. Az edzőtáborok ott voltak az üdülőben. Hidegkutiék, Lantosék odajártak a felkészülési időszakban. Emlékszem a napra, amikor Sándor Csikar először vett fel MTK-szerelést. Nem is sejtettük, mekkora focista, példakép, igazi ikon lesz.

– A Római parton volt az üdülő, így talán inkább az úszás, evezés adta volna magát, mégis atléta lettél.

– Amikor először – 1954-ben – kiszemeltek atlétának, már szerettem úszni, lapátolni, hiszen a Duna ott volt mellettünk. Kovács József „Kléri” (A magyar atlétika első Európa-bajnoka, 20-szoros országos csúcstartó, az első 48 mp-en belüli magyar 400-as, az első 15 mp-en belüli magyar 110 m-es gátfutó. A szerk.) hordott le. Eleinte nem akartam, jobban tetszett a víz, de ő ennek ellenére naponta lehozott a VW Bogarával. Jött 1956, Kléri disszidált, akkor meg is állt minden. Amikor visszajött, ismét beindultak a dolgok, ezután Dénes Pistával felváltva vittek az edzésekre. (Dénes István 1959-től, 1963-ig az MTK elnöke volt. A szerk.) 1960-ban kezdtem versenyezni. Rögtön nyertem 100 méteren, a Csömöri úti pályán, akkor többé-kevésbé el is dőlt a sorsom. Nyertem bajnokságokat, olyan 100 alkalommal voltam válogatott.

– Az akkori újságok azt írták, hogy Rózsából olimpiai és/vagy világbajnok is lehet, bár a te távjaid nem tipikusan magyar számok. A nemzetközi szint meddig volt meg?

– Akkoriban az európai szinteket tekintve az első tízbe belefértem. Angliában, Belgiumban, Németországban, a szocialista országok közül pedig Lengyelországban futottak olyanok, akik előttem jártak.

– Tokió, Mexikó, München, Montreál. Ezek az olimpiák fértek volna bele a pályafutásodba.

– Akkoriban mindig úgy határozták meg a szinteket, hogy ha elérted, akkor toltak kicsit rajta, nehogy véletlenül ki tudj menni.

– Mégis kijutottál Münchenbe.

– Igen, de nem, mint versenyző, hanem mint külsős segítő, mint MTK-s. Nem az olimpiai faluban laktunk, és csak a lelátóról nézhettük a versenyeket.

– Bíráskodás?

– 1977-ben befejeztem a versenyzői pályafutásomat, és létesítményvezető lettem a Csömöri úti pályán. Az elődöm mondta, hogy ehhez értek, miért ne csinálnám? Igaza lett. A pályaépítésekkel is ekkor kezdtem foglalkozni, különböző rendezvények voltak, világeseményektől, gyermekversenyekig összeszaladt pár azóta. Magyarországon mindegyiken ott voltam. Hol, mint pályamester, hol mint technikai vezető. Általában a technikai vonalat vittem.

– Amikor versenyen vagyunk, és helyzet van, mindig meg tudod oldani – humorral – a problémákat úgy, hogy az érintett érzi, hogy komoly dologról van szó, pedig mosolyogsz...

– Ezen nem is szeretnék változtatni. Most is úgy érzem, hogy ha nincs benne egy kis vidámság, humor, akkor nincs értelme az egésznek. Azért megyünk oda, hogy a munka mellett jól is érezzük magunkat, a sportolóknak megteremtsük a feltételeket a jó eredmények eléréséhez, és nem azért, hogy csőlátása legyen az embernek, hanem azért, hogy barátsággal és megértéssel végezze a dolgát. Ez általában be is szokott jönni.

– Gyakran kérdezed, hogy „Mi a helyzet?”. Ennek mi az oka?

– Nos a helyzet az, amikor a játékos rávezeti a kapu(s)ra a labdát, de nem lesz gól a végén. Ennek története van: Spiriev Attila válaszolt így nekem egyszer, és azóta szándékosan kérdezem újra és újra, hogy megint mondja el, hogy valójában mi is a „helyzet”.

– Gál Laci bácsival meghatározó személyiségei vagytok a hazai versenyrendezésnek. Milyen a mögöttetek felnövő versenybírói generáció?

– Vannak fiatalok, akik elég tűrhetőnek tűnnek, van bennük jövő. Amint azt Gál Laci is említette a korábbi interjúban, tartok tőle, hogy amikor az iskola vagy a munka beindul, hétköznapokon nem tudnak jönni bíráskodni. Így nyáron, hétvégén rendben vagyunk, de ősszel, tavasszal, hétközben nehéz összeszervezni a megfelelő létszámot.

– Melyik volt a legemlékezetesebb versenyed?

– A szabadtéri Európa-bajnokság,1998-ban. Volt számtalan fedettpályás, mezei és egyéb versenyem, de legszívesebben arra emlékszem vissza.

– Milyen a viszonyod a sportolókkal, és tudják-e, hogy te annak idején mennyi idő alatt futottad a 400-at?

– A többséggel jó a kapcsolat. A lányom, Zsófia is versenyzett, 47-szeres magyar bajnok, az ő társaival is jó a viszonyunk. Amúgy nem hiszem, hogy tudják az eredményeimet. Előfordult, hogy jött az egyik edző, és kérdezte a válogatott tanítványát, hogy „Tudod, hogy ki ez a bácsi?” Persze nem tudta. „46.6-ot ment 400-on”, jött a válasz. „Hát, jó” mondta a tanítvány, majd az edző hozzátette: „salakon".

– A mostani élversenyzők, mint Baji Balázs, Márton Anita, Halász Bence, Krizsán Xéni, Naszti, hogy viszonyulnak hozzád?

– Pont olyanokat említettél, akikkel kimondottan remek kapcsolatot ápolok. Drukkolok nekik, Xéni mostani eredményének, az országos csúcsának, olimpiai szintjének is nagyon örülök. Mindegy, hogy a melyikükről beszélek, ők, ha meglátnak, odajönnek, köszönnek, váltunk pár szót. Ebből arra következtetek, hogy kölcsönös a tisztelet.

– 2023?

– Olyan távlat a budapesti világbajnokság, hogy nem merek belegondolni sem. Bízom benne, hogy szóba kerül a nevem. Igaz, nem látom, hogy ki lenne az, aki helyettem csinálná. Gondolj bele! A napi átlagom a normál versenyeken 22-24 kilométer. Fedettpályán is volt már 20 kilométerem. Kicsit örülök is neki, meg nem is, de vannak olyan fiatalok, akik csinálják, de mindig inkább megkérdezik, hogy mit, hogyan kéne. Ez jó. Inkább kérdezzen, mint hogy magától próbálja kitalálni…!

Rózsa István 1944. május 8-án született Tolna megyében, Németkéren. Két fia és egy leánya van, unokája 18 éves. Felesége, Czigány Brigitta MTK-s atléta volt, távolugró, sprinter. Az általános iskola után a Tungsram egyik gyakorló iskolájában szakmát tanult, majd több tanfolyamot, technikumot végzett. Hatszoros magyar bajnok futó. 1969 és 1975 között – 1971 kivételével – minden évben magyar bajnoki címet szerzett 400 méteres síkfutásban. A Magyar Atlétikai Szövetség versenybírói testületének tagja.

Az első rész, a Gál Lászlóval készült interjú itt olvasható.

 

 

 

 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2019 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.