125. Atlétikai Magyar Bajnokság - 2. nap

200 méteres befutó (Schäffer Tamás)
Kétszer is közel a 80 méterhez: egyéni csúcsot ért el Halász Bence kalapácsvetésben!

Úgy látszik, ezen a hétvégén a Lantos Mihály Sportközpontban nem múlhatott el versenynap néminemű esőzés nélkül, azonban a csapadék ma sem szegte kedvét az atlétáknak, akik vasárnap is eredményes napot tudhatnak maguk mögött.

Halász Bence kalapácsvetése (Schäffer Tamás) Különösen igaz ez a férfi kalapácsvetésre, ahol  Halász Bence már előzetesen is 80 méter közeli eredményre volt hivatott. Kétszer is 79 méter felett dobott: a 4. sorozatban elért 79.88 méteres dobása új egyéni csúcsot jelentett számára, amit az 5. sorozatban újra megközelített: ekkor 79.74 méterre vetette a 7.26 kilogrammos szert. Előbbi dobásával megvédte bajnoki címét. Az ezüstérem Pars Krisztián nyakába került, aki 74.35 méterrel idei legjobb eredményét érte el. A bronzérem is Szombathelyre került, méghozzá Rába Dániel által, aki 73.19 métert ért el.

A második nap első magyar bajnoki érmeit férfi súlylökésben osztották ki. Tóth Balázs az NYSC versenyzője győzött 17.18 méteres eredményével, ezáltal maga mögé utasítva az Ikarus BSE két atlétáját: Detrik Balázst, aki 16.80 métert, és Kovács Lászlót, aki pedig 16.68 métert ért el.

A férfiak versenyéhez hasonlóan a női rúdugrásban is a rontott kísérletek száma döntötte el a bajnoki cím sorsát. A magyar bajnok Klekner Hanga Csenge 3.80 méteren kezdett, azt első kísérletével teljesítette - hasonlóan a 3.90-hez - majd a 4.00 méteres magasságot is, de a 4.10-et már egyikük sem tudta átvinni. Szabó Diana 3.70 méteren második próbálkozásra vitte át az első magasságát, ám a többit ő is elsőre, így ez a rontott kísérlete a végelszámolásnál vetélytársa javára döntötte el a versenyt.

A női távolugrásba valamelyest belejátszott a "lengedező Zephyr” , mert az időközben átvonuló viharfellegek némi szembeszéllel tarkították az egyébként is izgalmasnak ígérkező versenyt. A szeles viszonyok között Dr. Nguyen Anasztázia megvédte bajnoki címét az első sorozatban ugrott 6.42 méteres ugrásával. Második helyen végzett Farkas Petra Beáta 6.33 méterrel, a bronzérem pedig Lesti Diana nyakába került, eredménye 6.23 m. További három versenyző: Endrész Klaudia /6.16m/, Nemes Rita /6.02m/ és Krizsán Xénia /6.01m/ is hat méter felett teljesítettek.   

A nők 400 méteres gátfutó (link) számának győztese Molnár Janka 56.94 másodperces új egyéni csúccsal ért célba, amivel 5 századmásodpercre megközelítette - a versenyben ezúttal ezüstérmes - nagy riválisa, Mátó Sára U20-as országos csúcsát, akinek ideje 57.34 lett. A harmadik helyen Horváth Dóra futott be 59.56 másodperces eredménnyel. Férfiak 400 méteres gátfutásának (link) első és második helyén a Koroknai-testvérek osztoztak: Máté lett az országos bajnok 50.56 másodperces idővel, amíg Tibor 51.02-vel lett ezüstérmes, a harmadik helyen pedig Bencsik Ádám futott be 53.30 másodperces egyéni csúccsal.

Női diszkoszvetésben a nyíregyházi Kerekes Dóra győzött 54.74 méteres eredménnyel, második lett Váradi Krisztina, a Maximus SE-ből, aki szombaton súlylökésben is ezüstöt nyert, eredménye: 49.51 méter, a harmadik pedig a gerelyhajításban U18 csúcstartó VEDAC-os Kövér Fanni lett 46.87 méterrel.

Női 200 méteres síkfutásban nagyon szoros befutó után Nagy Vanessza Noémi tudott győzedelmeskedni. A papírforma alapján a bajnoki cím Csóti Jusztina és Nádházy Evelin között dőlhetett volna el, ám utóbbiak ebben a sorrendben érkeztek be az FTC atlétája mögött, aki 24.34 másodperces egyéni csúcsot ért el. A férfi 200 méteres síkfutásban is FTC győzelem született Máté Tamás által, aki 21.03 másodperces idővel ért célba a döntőben, Boros Bence a Szolnoki MÁV SE sprintere előtt, aki 21.46 másodpercet futott, 6 századdal megelőzve Ajide Dánielt a GEAC futóját.

Női 800 méteren Bartha-Kéri Bianka magabiztosan, 2:05.08 perces idővel nyert, a 2:07.37 perces egyéni csúcsot futó U20 korú Répássy Hanna előtt, akit szorosan követett Ferencz Anna a TFSE versenyzője, aki 2:07.85-ös idővel ért célba. A férfiak 800 méteres versenyszámát Vindics Balázs nyerte 1:46.50 perces kiváló idővel, mögötte Kiss Gergő Xavér érkezett be a második helyen 1:48.49 perces időt futva, s a bronzérem ezúttal Együd Mátét illette, ideje: 1:49.29 perc.

Férfi magasugrásban is címvédésre került sor. A házigazdák versenyzője Jankovics Dániel 2.20 méteres kiváló egyéni csúcsot ért el, ezzel maga mögé utasítva a nyíregyházi Bakosi Pétert, aki 2.17-ig jutott és a debreceni Hodossy-Takács Sámuelt, aki pedig 2.11 méterig. 

A férfiak hármasugró versenyszáma a papírforma szerint alakult. A győztes Galambos Tibor idei legjobbját ugrotta, a második Pál Robin lett, a harmadik helyet Szenderffy Dániel szerezte meg.

Férfi gerelyhajításban Rivasz-Tóth Norbert megvédte bajnoki címét 79.83 méteres hajításával. Ezüstérmes helyen végzett 74.07 méteres egyéni csúcsot dobva az U20 korú Járvás Máté Tamás, a bronzérem pedig Schmölcz Márk Xavérhoz került, akinek eredménye ezúttal 69.64 méter lett.

A nők 5000 méteres síkfutó versenye az utolsó 400 méteren bemutatott hajrájával Wagner-Gyürkés Viktória győzelmét hozta, második helyen Tóth Lili Anna ért célba, a bronzérmet jelentő harmadik helyen pedig Pataki Anna zárt új egyéni csúccsal. A férfiak 5000 méteres versenyét Szögi István Dániel nyerte, az ezüstérem Kecskemétre került Fazekas Milán Gábor által, a bronzérmet pedig idén Zsetnyai Ákos szerezte meg.

Női 4x400 méteres váltófutásban a GEAC szerezte meg a bajnoki címet Nádházy Evelin befutójával és 3:45.94 perces idővel. Másodikként ért célba az SVSE csapata. Bartha-Kéri Bianka befutóját követően 3:47.58-nál állt meg az óra. Harmadik helyen az ARAK váltója ért be Mátó Sára hajráját követően, idejük: 3:48.29 perc. A férfiak váltófutása is kifejezetten izgalmas versenyt hozott. A Ferencváros “A”-jelű váltója 3:16.04 perces időt futott, az utolsó váltás után egyre szorosabbá váló versenyben szerezték meg a győzelmet. Másodikként ért be a két távfutóval felálló SVSE váltója, ahol Szögi István Dániel 5000 méter után állt oda, amíg a harmadik helyen az UTE váltója zárt.

Fotó: Schäffer Tamás / Videók: Lengyák György

 

Kovács Soma 

 

Kapcsolódó verseny: 
Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2020 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.