Az U18-as Európa-bajnokság magyar szintesei – 1. rész

Varga Gréta már nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is jó állapotban van, és újabb csúcsokra készül

Új sorozatot indítunk itt az atletika.hu-n: megszólaltatjuk az idei U18-as Európa-bajnokságra szintet teljesítőket. Legjobb ifjúsági korú versenyzőink viszont idén sajnos mégsem jutnak el Rietibe, és ez bizony az ő korukban különösen nagy csalódás lehet, arról beszélgetünk mindannyiukkal, hogyan tudják ezt feldolgozni, ki vagy mi segít nekik ebben. Elsőként az egyik legnagyobb esélyesünket, Varga Grétát kérdeztük, aki 2000 méteres akadályfutásban indult volna, amely versenyszámban ezüstérmes volt a tavalyi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, aztán az év végén talán még nagyobb bravúrt felmutatva hetedik helyen ért célba a mezei futó Eb-n – kevesebb, mint 16 évesen a 20 éven aluliak mezőnyében. El is nyerte itthon az év ifjúsági atlétanője címet 2019-ben, hogy aztán 2020-at csúcsparádéval nyissa fedett pályán: 1500 és 3000 méteren is megdöntötte a korosztályos rekordot, utóbbiban ráadásul kétszer is és két korosztályét is, merthogy az U20-asnál is jobbakat futott.

– Mit éreztél, amikor megtudtad, hogy nem lesz idén Eb? Mi volt az első gondolatod?

– Nagyon szomorú voltam, de meg kellett értenem, hogy ez a leghelyesebb döntés.

– Mi és mikor tudott kizökkenteni ebből a szomorúságodból?

– Sokat beszélgettem erről a szüleimmel, az edzőmmel és a barátaimmal. Ők mindig támogatnak, és ez most sem volt másképp. Kellett néhány nap, hogy elfogadjam.

– Az edződ azt nyilatkozta, azzal tudott meggyőzni téged, hogy azért nem ez a világvége, hogy elmondta, sokan sérülés miatt maradtak le világversenyekről úgy, hogy azokat meg is rendezték...

– Igen, és szerencsére az én helyzetem nem ez.

– Ilyenkor érzi át igazán az ember, milyen jó, hogy egészséges. Téged ugye azóta is elkerültek a sérülések, betegségek?

– Igen, szerencsésnek érzem magam, mert amióta sportolok, elkerültek a nagyobb betegségek és sérülések is.

– Most milyen állapotban érzed magad a felkészültség szempontjából, ha az a százszázalékos forma, amilyenben a fedettpályás idényben versenyeztél?

– Nem is tudom, talán már kilencven, nagyon jól haladunk a felkészüléssel, és remélem, nemsokára lesz lehetőségem megmutatni.

– Na ez az! Hol?

– Sajnos azt még nem tudom, mikor lesz a legelső verseny, de reményeink szerint minél hamarabb.

– Találtál új célt, célokat erre a hányatott esztendőre?

– Szeretném minden versenyen a lehető legtöbbet kihozni magamból, egyéni csúcsokat futni, és nem szeretném elkiabálni, de talán országos csúcs is benne lehet a lábamban.

– És esetleg megint egy jó kis mezei futó eredmény az év végén? Hiszen a december tizenharmadikára kiírt idei kontinensviadal egyelőre továbbra is ott szerepel a versenynaptárban.

– Igen-igen, idén is cél a mezei Eb és az ott való helytállás.

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2020 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.