Baji Balázs: helyzetjelentés

Baji Balázs

Túl vagyunk a januáron, és Baji Balázst még nem láttuk versenyezni, pedig szó volt arról, hogy esetleg már fedett pályán visszatér tavalyi súlyos sérülése után. Január 22-én jó hír érkezett róla: megkapta a versenyengedélyét a sportkórházban, ahogy világbajnoki bronzérmesünk fogalmazott, attól a naptól „orvosilag hivatalosan is versenyképes” állapotban van. Most tőle magától kértünk gyors helyzetjelentést, hogy jelen állás szerint mikorra várható a visszatérése.

– Azt tudjuk, hogy idén nem lesz fedettpályás világbajnokság, de azt még nem, hogy Baji Balázs versenyez-e télen. Versenyez?

– A fedett világbajnokság valószínűleg eleve nem érintett volna engem, úgyhogy azon kevesek közé tartozom, ha nem az egyetlen vagyok, akinek a világverseny eltolása talán inkább jó hírnek számított. Ettől függetlenül sajnálom mindazokat, akiknek így kissé súlytalanná vált az idei fedett szezon, és nem tudják majd remek formájukat megmutatni a világraszóló porondon. Az őszi és téli alapozó munkám nagyon szépen alakult, szinte várakozások feletti ütemben fejlődtem, de sajnos december végétől kellemetlen csonthártyagyulladás akasztotta meg a szép folyamatot, és bő egy hónapos kényszerpályára parancsolt. Szerencsére a gyulladást sikerült kezelni, és most edzőimmel, ifj. Tomhauser Istvánnal és Kiss Dániellel próbáljuk úgy felépíteni a formámat, hogy a fedettpályás országos bajnokságon rajthoz tudjak állni. Még biztosra ezt nem állíthatom, de mindent megteszünk azért, hogy a második műtétemet követő egy éven belül visszatérhessek.

– Ez a csonthártyagyulladás áll bármilyen összefüggésben a tavalyi, két műtétet is követelő sérüléseddel?

– Nagy valószínűséggel igen. Hosszú időn át kellett teljesen tehermentesítenem főleg a bal lábamat, és természetesen elszokott a testem a komoly edzésmunkától, így amikor fokozódott a terhelés, sajnos nem bírta a szervezetem. Azt nem mondanám, hogy teljesen a nulláról kellett kezdenem a felépülést, de nagyon sok munkámba teltek a legapróbb lépések is, és ez a munka a mai napig nem ért még véget.

– Elismerésre méltó a türelmed, de tízes skálán egytől tízig mennyire hiányzik már a versenyzés? 

– 100! 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2020 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.