Búcsú Báthori Gábortól

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, hitemet megtartottam”

(Pál apostol 2. levele Timóteushoz)

Újra gyászol a magyar atlétatársadalom: 69 éves korában elhunyt Báthori Gábor, a 70-es évek kiváló távfutója.

Atléta-pályafutását a Bp. Honvédban kezdte Pátkai László tanítványaként. Legnagyobb sikereit műegyetemi hallgatóként a MAFC színeiben érte el, versenyzőtársa és edzője, Tóth Béla irányításával.

1973-ban országos bajnokságot nyert 5000 méteren. Legemlékezetesebb versenyét az ugyanabban az évben rendezett Népszava-kupán (amely az akkori legrangosabb hazai meghívásos nemzetközi atlétikai verseny volt) futotta. Három finn hosszútávfutó társaságában a három jóbarát és edzőtárs, Báthori Gábor, Mohácsi Péter és Tóth Béla káprázatos versenyzéssel nemzetközileg is jegyzett eredményt ért el. A viadalt Mohácsi Péter nyerte 13:41.6-tal, Báthori 13:44.6-os idővel harmadik lett, Tóth Béla, a „mester” 13:45.8-cal ötödikként ért célba. Az eredmények azért voltak figyelemre méltóak, mert magyar távfutó évek óta nem futotta le 13:50-en belül az 5000 métert.

Báthori Gábor többször szerepelt címeres mezben, Európa-kupa-csapattagként is képviselte hazánkat.

A civil életben haláláig pszichológusként dolgozott.

Egy mély gondolkodású, sajátos humorú, igaz baráttól búcsúzunk.

Gábor, nyugodj békében! Isten legyen Veled! 

Versenyzőtársaid és barátaid nevében: Pignitzky Péter

Temetésére 2020. június 25-én, csütörtökön 12:45-kor, az Újpalotai temetőben kerül sor.

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2020 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.