Edzőtábor utáni szintfelmérés Szombathelyen

A Szombathelyi Dobó SE-Németh Pál Dobóakadémia téli versenysorozatának második viadalát rendezték meg.

A Dobó SE élversenyzői nagyon kemény, több mint háromhetes, Dél-afrikában zajlott edzőtáborozás után álltak dobókörbe. Az időjárás a téli időszakhoz képest kedvező volt, ám az eredményekre rányomta bélyegét, hogy a lábak még messze nem voltak olyan frissek, mint a versenyszezonban. A március 7-én, Szombathelyen megrendezésre kerülő Téli Dobó országos bajnokságon már lényegesen jobb eredményt várnak tanítványaiktól az edzők, Németh László és Németh Zsolt.

A télen használt rövid kalapáccsal így is többen egyéni csúcsot, vagy idei legjobbjukat érték el. Térdműtéte után először állt dobókörbe olimpiai bajnokunk, Pars Krisztián. Nagy öröm, hogy már újra teljes értékű munkát tud végezni, és nagy elánnal készül az olimpia kvalifikáció megszerzésére.

Két kvótásunk, Halász Bence és Gyurátz Réka, a felkészülési időszaknak megfelelően teljesített, csakúgy, mint az Európa-bajnoki részvételre pályázó Rába Dániel és Varga Balázs is.

A fiatalok közül a 15 esztendős, még serdülőkorú Viszkeleti Villő eredménye emelkedik ki. A 3 kilós kalapáccsal (az U18-as korosztály szere) elért 63,53 méteres egyéni rekordja nemzetközi szinten is kiváló. Jelenleg vezeti vele idei az aktuális világranglistát. Doma Benedek ismét a junior vb szint felett teljesített.

Készült – részben – a Vas Népe cikke nyomán….

 

Csatolt dokumentumok: 
Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2020 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.