Egyetlen céllal jött létre, és jelenleg 70 atlétát támogat a Kiemelt Atlétikai Program

Deutsch Péter
Interjú Deutsch Péterrel, a 2023-as budapesti világbajnokság előkészületeit összehangoló, az eseményt lebonyolító Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatójával az ősszel útjára indult Kiemelt Atlétikai Program részleteiről és a Budapest 2023-ról.

Mikor vetődött fel először a világbajnokság ötlete?

A 2015-ben a WA elnökének megválasztott Sebastian Coe azt mondta, hogy a sportágnak vissza kell térnie az 1980-as évek végén, 1990-es évek elején elkezdett útjára: ismét népszerűvé kell tenni az atlétikát, amihez meg kell változtatni néhány dolgot. Többek között a WA azt a döntést hozta, hogy más logikában szeretné megrendezni a világbajnokságokat, nem pályáztatják a helyszínt, hanem egy szakmai bizottság javaslata alapján a WA tanácsa dönt.

Ennek hatására 2017. augusztusában megkerestem Fürjes Balázst, Budapestért és a Nemzetközi Sporteseményekért felelős államtitkárt, hogy itt van a lehetőség, jó esély van rá, hogy a világ harmadik legnagyobb sporteseményének számító atlétikai világbajnokságot megrendezhetjük. 2018. decemberében Magyarország egy sikeres pályázat eredményeképpen megkapta a 2023-as világbajnokság rendezési jogát. Ez lehetőség az országnak és a magyar atlétikának is, a kiemelt atlétikai program pedig azt a nagyon konkrét célt szolgálja, hogy minél többen és minél sikeresebben szerepeljenek a haza vb-n.

Fontos hozzátenni, hogy ez a siker nem a semmiből jött. Nyolc évvel azelőtt, 2012-ben Spiriev Attila szakmai igazgató vezetésével szakmai váltás kezdődött a sportágban, aminek eredményeképpen egyre nagyobb létszámú és egyre sikeresebb magyar utánpótlás szerepelt a korosztályos világversenyeken. Ennek a nemzedéknek lehet a csúcseseménye a hazai rendezésű világbajnokság. Ha azt nézzük, hogy azóta nem volt olya  utánpótlás világesemény, ahonnan érem nélkül jöttünk volna haza, akkor nem alaptalan a bizakodásunk.

Pontosan mit jelent a Kiemelt Atléta Program?

Ez nem csak egy egyszerű program, sokkal inkább projektként definiálnám. Két lába van: az egyik a Budapest 2023 Nonprofit Zrt., amely a szervezést biztosítja, a másik pedig egy szakmai program, amire szintén nagyon büszkék vagyunk. A kettő együtt egy nagy konkrét és nagyon világos célt ad ki, ami nem más, mint hogy minél nagyobb létszámú és minél eredményesebb csapatot tudjunk elindítani a hazai rendezésű, sikeres 2023-as atlétikai világbajnokságon.

Milyen szempontrendszer alapján lehet bekerülni a kiemelt atléta programba? Hány tagja van jelenleg?

Azt vállaltuk a program számára az anyagi forrást biztosító magyar kormány felé, hogy legalább 25 indulónk lesz a világbajnokságon. A kiválasztás egyetlen szempontja az, mint hogy az adott versenyző jó eséllyel ki tud-e jutni a világbajnokságra. A döntés Spiriev Attila, a program szakmai vezetője kezében van, aki természetesen konzultál másokkal is, és a javaslatait a Magyar Atlétikai Szövetség Programirodájának  is el kell fogadnia. Így került be az a 70 atléta, akik jelenleg a kiemelt atlétikai program tagjai. A visszajelzés pozitív volt, mindenki lelkesen vágott bele a munkába. Éppen ezért egyelőre nem látok rá okot, hogy a következő egy évben ez a hetvenes létszám csökkenjen.

Be lehet kerülni a támogatottak közé a következő két évben is?

Mivel ez egy háromszor egy éves támogatást jelent, igen. Logikáját tekintve 2020. októberétől 2021. szeptemberéig, 2021. októberétől 2022. szeptemberéig, illetve 2022. októberétől 2023. augusztus 30-ig tartanak ezek a periódusok. Ahogyan bekerülni is lehetőségük van a sportolóknak, úgy a nem megfelelő hozzáállás, gyengébb edzéseredmények, vagy sérülés miatt ki is lehet kerülni onnan. Ez nem azt jelenti, hogy onnantól ő a magyar atlétika számára már nem érdekes, csupán arról van szó, hogy ennek a programnak az a célja, hogy az utolsó egy évben minél több olyan versenyző szerepeljen a programban, akiknek valóban reális esélyük lesz a budapesti vb-részvételre.

A kiválasztott atléták edzői is részesülnek anyagi támogatásban?

Minden edző kap, de eltérő mértékben. Van, aki havi jövedelem formájában kap juttatást, de minden egyes edzőnek megvan a lehetősége, hogy sportolóinak felkészülési lehetőségéből ő maga is részesüljön. Ilyenek például az edzőtáborok, versenyek, ahol a szakemberek is a kiemelt atlétikai programjának a forrásaiból vehetnek részt.

Milyen pozitív hatásokat vár a programtól a 2023-as budapesti világbajnoksággal kapcsolatban?

1998-ban egy fantasztikus lehetőség volt az Európa-bajnokság megrendezése, ami nagy sportsikereket is hozott. Én azt várom, hogy a program indulásától számítva, tíz év múlva a magyar atlétika eredményesebb legyen, mint korábban. Ez a program 2020 és 2023 között kiemelt anyagi forrásokat biztosít a magyar atlétikának - nem csak az aktív atléták számának  növekedését várjuk, hanem mind a sportszakemberek számának emelkedését, mind az eredményesség javulását.

Magától a rendezvénytől azt várjuk, hogy az atlétika egy pozitív élmény legyen - nem csak Magyarországon, hanem az egész régióban.  Hiába az elmúlt 25 év számos itthon megrendezett nemzetközi sporteseménye, egy ekkora léptékű világversenyt még a környező országokban sem rendeztek. Egymilliárd emberhez fog eljutni ez az üzenet, amit úgy hívnak, hogy atlétikai világbajnokság.

A Gyulai István Memorial az előző tíz év során folyamatosan képes volt megújulni, és napjainkra már a 14-15 legjobb egynapos verseny között van a világon. Nem csak azt várjuk a vébétől, hogy a valaha volt legjobb eseményként beszéljünk róla. Sokkal inkább a sportág presztízsének a növelése a cél, és hogy a szűkebb környezetünk azt tudja mondani, hogy ez egy jó élmény, ami a sportággal történik.

Az interjút készítette: Szendrei Zoltán

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2021 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.