Elérhető közelségben az Európa-bajnoki szint

Szabó Dánielt faggattuk a fedettpályás szezonról és célkitűzéseiről

Az ARAK Utánpótlás Akadémia kiválósága, Szabó Dániel idei legjobbjával, 6.74-es idővel megnyerte a 60 métert a múlt hétvégi fedettpályás országos bajnokságon. Dani erről, valamint a szabadtéri szezonra kitűzött céljairól nyilatkozott.

Mennyire vagy elégedett a fedettpályás országos bajnokságon nyújtott teljesítményeddel?

Boldog vagyok, hogy megnyertem az idény egyik legfontosabb versenyét, de azért van bennem kis csalódottság, mert túl sok technikai hibát követtem el.

Milyen technikai hibákra gondolsz?

A rajt és a rajtból felállás nem úgy ment, ahogy szerettem volna. Beragadtam, és elment mellettem a mezőny. Maga a futás és a célba érkezés ugyanakkor kiváló volt, ami kellett is a győzelemhez.

Összességében milyen volt neked ez a fedettpályás idény?

Picit meglepetést okoztam magamnak is. Megcsúsztunk az alapozással, ennek ellenére kitűnően kezdtem a szezont, jó eredményeket értem el, tehát nem lehetek elégedetlen. Az országos bajnokság volt az utolsó versenyem, így sikerrel zártam az idényt, ami szintén pozitív dolog.

A szabadtéri szezonra milyen célokat tűztél ki?

Kiléptem az utánpótláskorosztályból, ezért csak a felnőtt versenyekre koncentrálok már. Az olimpiára rendkívül erős a szint, azt még nem érzem reálisnak, azonban a 10.28-as Európa-bajnoki kvalifikációs idő elérhető közelségben van. Ezt szeretném megfutni és jól szerepelni az Eb-n, de ehhez az kell, hogy fejben és technikailag is össze tudjam tenni a futást.

 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2020 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.