Elhunyt Kulcsár Gergely

Kiemelkedő versenyzőjétől, eredményes edzőjétől búcsúzik a magyar atlétika. Életének 87. évében elhunyt Kulcsár Gergely, háromszoros olimpiai dobogós, kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes, főiskolai világbajnok gerelyhajító. Sikeres pályafutása során ötvenhat alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, tizenkétszer nyert magyar bajnokságot, többször javított országos csúcsot. Az első magyar gerelyhajító volt, aki túldobta a nyolcvan métert. Négy olimpián vett részt: Tokióban ezüst-, Rómában és Mexikóban bronzérmet szerzett. Három ötkarikás játék megnyitóján vitte a magyar zászlót, Európa-válogatottként pedig győzelemmel szerepelt az Amerika elleni viadalon. Kulcsár Gergely már aktív pályafutása alatt testnevelő tanárként foglakozott a jövő generációjával, 1968-tól a TF tanára volt. Hét éven keresztül a magyar gerelyhajítók szakágvezető edzőjeként adta át tudását a fiataloknak. Eredményes edzői tevékenységének legnagyobb sikereként Németh Miklós világcsúccsal nyert olimpiai aranyérmet Montreálban 1976-ban. A többek között mesteredzői címmel is kitüntetett kiváló szakember elismert munkát végzett külföldön is.

Egyedülálló pályafutást és eredményeket elért atlétától, sikeres tanári, edzői tevékenységet folytatott szakembertől búcsúzik megrendülten a sportág. Kulcsár Gergely emlékezetes versenyeit, a küzdőtéren mutatott győzni akarását - kedves, közvetlen, mindig segítőkész személyiségét a magyar atléták családja nem felejti el.

Kulcsár Gergelyt a Magyar Atlétikai Szövetség saját halottjának tekinti.

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2020 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.