Hazai és dombóvári siker Szekszárdon!

Nagyon várta már mindenki, hogy újra legyen Sport XXI. verseny, mégsem tudott mindenki eljönni. A jelenlegi helyzetre való tekintettel több szakosztály sem tudta elküldeni csapatát Szekszárdra a Dél-dunántúli régió pályaversenyének első fordulójára. A tavaszi verseny pótlására négy szakosztály nevezte csapatait, melyek még az indulás pillanatában is módosultak. Végül 10 csapat állt rajthoz a két korosztályban, az U11-esek forgószínpadán minden állomásra jutott egy-egy csapat. A versenyt a DOVASE csapata nyerte, akik távolugrásban, hármasugrásban és 800 méteres akadályfutásban is a legjobbak lettek. Második helyen a Szekszárdi Sportközpont sötétkék csapata végzett hajításban és sprintváltóban jeleskedve, harmadik lett a kalocsai Eperföldi Általános Iskola „A” jelű csapata, akik vetésben és szlalomváltóban voltak  a legjobbak.

Az U13-as csapatok versenyét a Szekszárdi Sportközpont csapata nyerte. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Orbán-Zaják Péter, aki a maximális 80 pontból 79 szerzett meg. Hármasugrásban, magasugrásban és kislabdahajításban is egyaránt 20 pontot szerzett, míg 60 gáton 19-et. A szekszárdi csapatban 20 pontot ért még Felkl Dominik 7:15,7-es 2000 métere. Második helyen végzett a PSN Zrt. csapata, míg harmadik lett a DOVASE csapata. Lakatos Anna, aki kalocsaiként egészítette ki a dombóváriak csapatát kislabdahajításban 40 méter 4 centis dobásával 20 pontos eredményt ért el.

A verseny végén a résztvevők matricát és nektarint kaptak. Bár kevesen voltunk, mindeki örült, hogy végre Sport XXI-ben versenyezhettek az U13-asok és az U11-esek. Folytatás a második fordulóval szeptember 27.-én, vasárnap Kaposváron.

Csatolt dokumentumok: 
Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2020 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.