Kettős szekszárdi siker Kaposváron

A Kaposvári Sportközpont és Sportiskola ill. a Kaposvári Sportcentrum adott otthont a Sport XXI. program pályaverseny II. fordulójának a Dél-Dunántúl régióban. Szép, őszies időben  a fiatal versenybíró gárda Lukács Máté vezetésével pörgős versenyt rendezett a hat U11-es, és öt U13-as csapatnak. Ezúttal indult kaposvári és mohácsi csapat is. A hazaiak az U11-esek csapatversenyében dobogóra is állhattak – harmadikak lettek a Szekszárdi Sportközpont Garay és a DOVASE csapata mögött. A gátváltóból, sprintváltóból, távolugrásból, rúdugrásból, lökésből és hajításból álló körforgásban minden csapatnak jutott egy állomás, majd rövid pihenő után 800 méteres akadályfutásban is próbára tették magukat.

U13-ban a 60 méter síkfutást és távolugrást mindenki választotta, gumikarika-vetésben és súlylökésben nehezen gyűltek a pontok, míg 1200 méteres akadályfutásban három szekszárdi atléta is elért a maximális 20 pontot. Felkl Dominik, Orbán-Zaják Péter, és Kiss Bendegúz is 4:30-on belül ért célba. Távolugrásban a pécsi Kislaki Péter ért el maximális pontot 490 centis ugrásával. A csapatversenyben a Szekszárdi Sportközpont világoskék csapata győzött szép előnnyel, a dobogó második ill. harmadik fokán mindössze 1 pont választotta el a DOVASE és a PSN Zrt. nyolc fős csapatát. A csapatok matricát és Sport szeletet is kaptak, valamint a házigazdák a két bajnokcsapatnak egy-egy serleget is felajánlottak.

Októberben egyéni versenyt (10.08. Szekszárd) és mezeit (10.20. Zamárdi) is tervezünk a régióban.

Csatolt dokumentumok: 
Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2020 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.