Kosárlabdázóból magasugró

A 16 éves Gábossy Alex idén határozta el, hogy édesanyja nyomdokába lép és édesapja tanítványa lesz

Ritka az olyasmi, az úgynevezett látványsportoknak járó TAO-s támogatás megjelenése óta pedig még ritkább, hogy egy egyéni sportág és egy csapatsportág között hezitáló fiatal az előbbit választja – konkrétan az atlétikát a kosárlabda kárára. Gábossy Alex esetében mégis pontosan ez történt, ifjú kosarasból ifjú magasugróvá vált. De az is lehet, hogy csak most állt helyre a világ rendje, hiszen az édesapja, Gábossy Lajos magasugróedző olyan remek referenciákkal, mint Bakler Zoltán, Bódi Bernadett, Appelt Orsolya, Szórád Rajmund, édesanyja pedig Fazekas Erzsébet, aki ifjúsági világbajnoki hatodik helyezett, míg a felnőtteknél kétszeres szabadtéri és négyszeres fedettpályás országos bajnok volt – történetesen ugyancsak magasugrásban. Ő 190 centimétert tudott. És most már Alex is tud annyit, amivel máris második lett az idei benti ifjúsági országos bajnokságon, mindössze 23 magasugróedzés után.

– Jól tudjuk, hogy nemrég még kosárlabdázó voltál?

– Igen. A MAFC-nál kosaraztam két évet – válaszolta Gábossy Alex, aki előtte, tízéves korában azért már belekóstolt az atlétikába, Fazekas Bea néni és Turcsik Kati tanította meg neki az alapokat, azóta is van igazolása a Budaörsi DSE-nél, ahol Egri Gyula szakosztályvezető a mentora.

– És azt jól tudjuk, hogy nemrég sportágváltásra adtad a fejed?

– Pontosan, januárban elhatároztam, hogy komolyabb szinten szeretnék az atlétikával foglalkozni.

– Mindezt hány évesen is?

– Tizenhat. Eleinte csak ideiglenesen akartam beszüntetni a kosarat, de ahogy egyre többet csináltam, inkább az atlétikánál maradtam.

– Korábban ez egyáltalán nem volt téma nálad vagy a családban?

– A szüleim sosem erőltették a magasugrást, néha-néha elindultam versenyeken, de csak ob-n és Budapest-bajnokságon. Hagyták, hogy a saját utamat járjam, a kosárlabdával pedig volt már tapasztalatuk, hiszen a bátyám is hasonló utat járt be. Mondjuk azt, hogy nem happy enddel végződött egyikünk története sem ezzel a sportággal kapcsolatban. Az atlétikát pedig teljesen a saját döntésem által és apukám segítségével kezdtem el.

– Valószínűleg így volt a legjobb, hogy nem volt semmi külső ráhatás, győzködés. Na de akkor sem szokványos, hogy valaki egy népszerű csapatsportágról vált az atlétikára, a fordítottja már sajnos sokkal inkább. Téged mi késztetett erre?

– Nagy részben egyesületi problémák voltak. Az edzőmmel nem igazán sikerült kijönnöm. És annak ellenére sem láttam magam előtt hosszú távon lehetőséget a kosárlabdában, hogy egy év után beválogattak az U16-os nemzeti csapatba.

– Nocsak, miért?

– Erről nagyon hosszasan tudnék beszélni, mindig is a csúcsra törekedtem, ezért természetesen a kosárban az NBA volt az első számú cél és diploma egy amerikai divízió 1-es egyetemen. Nem láttam túl sok lehetőséget egy NB I B-s csapatnál, ahol az edzőm részéről nem éreztem a bizalmat, és nem is szoktak teljes ösztöndíjakat osztogatni sajnos a magyar kosarasoknak. De nagyon szép két évet zártam le a kosárlabdapályán, és továbbra is szerelmese vagyok a sportágnak, sok élményt és tapasztalatot szereztem általa. A mentalitásomat és a munkamorálomat mindenképpen neki köszönhetem.

– És a mostani edződdel sikerül kijönnöd?

– Tavaly januárban elszenvedtem egy igen súlyos sérülést, édesapám már akkor segített nekem a rehabilitációban és az akkori célom, a kosárlabdához való visszatérés elérésében. Akkor nagyon nehezen tudtunk együtt dolgozni, az apa-fia viszony is néha el-elillant, de mostanra sikerült teljesen rendbe tenni a kapcsolatunkat, és úgy érzem, hogy az atlétika egyre jobban összehoz minket. A tavalyi nyár óta sok minden meg is változott, és természetesen a komoly munkát jobban élvezem, mint a has- és hátizom-erősítést.

– Az anya-fia viszonnyal mi újság mostanság? Azt milyen mederbe terelte ez a változás?

– Szerintem abban nincs sok változás, mindig is nagyon erős kapcsolat volt köztünk, és ez most sem változott negatív irányba. Mivel anyum végigjárta már azt az utat édesapámmal, amit én is tervezek, ezért nagyon sok hasznos információval lát el ő is.

– És mi várhat rád ennek az útnak a végén? Mi lehet a cél?

– Elsősorban egy amerikai ösztöndíj a cél és természeten a csillagos ég, ez alatt értem a magyar országos csúcs megdöntését, és akár egy olimpiai részvételtől a lehető legsikeresebb pályafutásig bármit. Mindig a hegy csúcsát tűzöm ki célul, ezzel tudom a legjobban motiválni magam.

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2020 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.