Márton Anita máshogy tervezte a szezont (Lapszemle)

Márton Anita

A Békéscsabai AC fedettpályás világbajnok súlylökője, Márton Anita remek formában teljesített eddig a téli szezonban, 18.77-es kísérletével vezeti az idei európai ranglistát és ötödik a világranglistán, amelyen nincs is lemaradva, ugyanis 2020-ban még senki sem lökött húsz méter felett. Eddig öt versenyen indult az idén, valamennyin itthon, de annak ellenére, hogy kiegyensúlyozottan teljesít, edzőjével, id. Eperjesi Lászlóval nem így tervezték az idényt...
Örülök ezeknek az eredményeknek, de érzem, ebben még több van, lesznek ezeknél jobb lökéseim is – mondta a 31 éves, olimpiai bronzérmes dobóatléta a Nemzeti Sportnak. – Az alapozás nagyon jól sikerült, a felkészülésem sérülésmentes volt, sőt úgy érezem, fizikailag sikerült előrelépnem. Ez látszik a versenyeimen is.

A legnagyobb változás, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség januárban úgy döntött, a koronavírus jelentette veszély miatt elhalasztja a kínai fedett pályás világbajnokságot, amelyet a március 13–15. között rendeztek volna Nandzsingban, és amelyen Márton Anita címvédőként indult volna, hiszen az előző seregszemlén 2018-ban Birminghamben aranyérmet szerzett.

– Eredetileg arra időzítettük volna a formát, amit így egy héttel eltoltunk – folytatta Márton, aki indul a március 21–22-i dobó Európa-kupán a portugáliai Leiriában, és világverseny híján az lett számára a szezon főversenye. – Eredetileg nem is terveztük, hogy elindulok ezen a viadalon, amely így viszont a téli szezon utolsó versenye lesz. Ha már végigcsináltuk a kemény felkészülési időszakot, akkor jöjjön ki a jó forma és a jó eredmény, utána pedig bele is vetem magam a tavaszi alapozásba!

A következő verseny a hétvégi országos bajnokság lesz a BOK-csarnokban, amelyen Márton Anita 2006 óta nem talál legyőzőre, szombaton szerezheti meg sorozatban 14. elsőségét, és mivel ellenfele már hosszú évek óta nincs itthon, szinte biztosan meg is fogja.

Az országos bajnokság élő közvetítése követhető a Magyar Atlétikai Szövetség YouTube csatornáján.

A teljes cikk itt olvasható.

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2020 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.