A nagy nap – 2. rész: női 100 méter, Szabó Enikő

Furcsa kettősséget érzett azután, hogy négy századmásodpercet javított a huszonhárom esztendős rekordon

Az országos csúcsokat felelevenítő sorozatunk második részében a nők legrövidebb szabadtéri sprinttávján elért rekordjára tekintünk vissza, vagyis a leggyorsabb magyar hölgyre. Aki nem más, mint Kővágóné Szabó Enikő – bár akkor még nem voltak házasok a junior világbajnok, utánpótlás Európa-bajnok, tizenháromszoros felnőtt bajnok diszkoszvetővel, Kővágó Zoltánnal. De már egy párt alkottak, és nem túlzás kijelenteni, nagy napjuk volt 2004. július 14-én, akkor – amikor a Merlene Ottey indulási jogot szerzett a hetedik olimpiájára, Király Gábor bemutatkozott a Crystal Palace-ban, Muszbek Mihály pedig főtulajdonos lett Újpesten – ugyanis ugyanakkor, ugyanott, ugyanazon a versenyen mind a ketten egyéni csúcsot értek el. Kővágó 67.42-vel, a leendő Kővágóné 11.41-gyel.

Enikőé viszont országos csúcs is volt. Méghozzá egy 23 éves nemzeti rekordot megdöntve.

"Nagyon régen szerettem volna országos csúcstartó lenni a felnőttek között is, de valahogy az a nagy áttörés nem jött össze. Az egyik versenyen közel voltam hozzá, és emlékszem, hogy utána leültem és azt mondtam, én soha nem leszek csúcstartó. Hetekkel később arra gondoltam, ez nekem annyira nagy dolog, hogy még nem dolgoztam hozzá eleget, hogy elérjem – kezdte visszaemlékezését a csúcsfutás idején 24 éves szolnoki sprinter. – Aztán 2001-ben nagyon jó formában a tavaszi felkészülés végén edzőtáborban, Tatán megsérültem. Nagyon nehéz volt. Anyukáméknál voltam otthon Debrecenben, és próbáltam felépülni, amikor olvastam, hogy Petráhn Barbi mennyire nagy időt futott száz méteren. Pár nappal később felhívott, hogy vagyok, és volt egy olyan mondata, ami akkor nagyon sokat jelentett a felépülésemben. Azt mondta: »Tudod miért nem futottam országos csúcsot százon?« Kérdeztem: »Miért?« Válasz: »Mert ez neked jár.« Azóta is nagyon hálás vagyok neki ezért. Sok csata volt mögöttünk, és életünk egyik nagy sikerét együtt értük el még 1997-ben, amikor a junior Eb-n 4x400 méteres váltóban ezüstérmesek lettünk."

Ha sportnyelven akarunk fogalmazni, azt írjuk, hogy ez volt a bemelegítés, most viszont elérkeztünk történetünk lényegi részéhez: a helyszín a Bp. Honvéd Iharos Sándorról elnevezett Tüzér utcai pályája, a verseny pedig a Plural diszkoszvetőgála.

"2004-ben kiemelten készültünk a Honvédra, mert az egyik kedvenc pályám volt és a versenyt is nagyon szerettem. Jó formában voltam. Jól ment az edzés, és akkor a szökdelés is könnyed volt. Voltak törött gátak, amikből az edzőm, Balasi Péter bácsi gumiszalaggal és egyszerű ruhacsipesszel állította a magasságot. Tíz gáton ekkor már száztíz centiméteres magasságon tudtam szökdelni, és a tízesugrás is nagyon jól ment. Zolival, aki ma már a férjem, együtt mentünk a versenyre, mert ő is indult rajta. A melegítésre emlékszem, éreztem, hogy jó idő lehet. Előttünk már jól futottak a gátasok és a férfi sprinterek is. Minden adva volt egy jó eredményhez. Már az olimpia lebegett mindenki szeme előtt. Aztán annyira a versenyre koncentráltam, hogy mára már csak a futás utáni érzésekre emlékszem."

Szóval a futás, a 100 méter, amely végre jobb időt hozott (és a hátszél sem volt túl nagy, csak 1.6 méter per szekundumos), mint Orosz Irén 11.45-ös országos csúcsa, amely 1981-ben született. Érdekesség, hogy Szabó Enikő akkor még kétéves sem volt.

"Megálltam az időmérő torony alatt, és mondták, hogy 11.41. Kettős érzés volt bennem, hiszen 11.40 volt a szint az olimpiára, de végre sikerült az országos csúcs, amire annyira régen vágytam. Elsírtam magam, amiben minden benne volt. Felhívtam telefonon Péter bácsit, aki próbált vigasztalni, és nagyon-nagyon örült a csúcsnak. Zoli közben még dobott, és neki mentem át a pálya másik oldalára szurkolni. Aztán káoszos napok jöttek. A hazai szövetség korábban lezárta a szintteljesítési határidőt, mint a nemzetközi, így több lehetőség már nem volt, hogy megfussam. Egy hétig a pálya közelében sem jártam, amikor felhívott Vári Edit, hogy az edzője, Nagy Zsiga bácsi üzeni, készüljek, mert van még idő, mégis megengedték, hogy a nemzetközi szintteljesítési határidő legyen érvényben nálunk is. Akkor újra visszaálltam, de már nem sikerült újabb országos csúcsot futni és ezzel együtt olimpiai szintet teljesíteni. Amikor Athénban Zoli érmes lett, egyik kedves ismerősünk felhívott, és kérdezte, hogy nagyon rossz-e itthonról az olimpia. Akkor és ma is úgy érzem, hogy Zoli érme sokszorosan kárpótolt azért az egy századért, nagyon büszke vagyok a férjemre!"

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2020 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.