Nem bohóckodással védte meg a sportágat

Usain Bolt és Justin Gatlin

Usain Bolt öröksége több, mint világrekordok és aranyérmek tömkelege. Minden idők egyik legnagyobb formátumú sportolójának pályafutása sokkal többet adott az embereknek, mint néhány számot: Egyéniségével vidámságot hozott egy szürke világba, tíz másodpercre elfeledtetve az emberekkel azok minden problémáját. Portré, 3. (utolsó) rész.

Bolt 2015-ben baljós előjelekkel tért vissza a Madárfészekbe, ahol hét évvel azelőtt halhatatlanná vált.

„Usain először ment úgy versenyre, hogy nem ő volt az esélyes. Az tesz bajnokká, hogy nemcsak akkor nyersz, amikor te vagy a favorit, hanem akkor is, amikor komoly ellenfelet kell legyőznöd”

– mondta Glen Mills, a bajnok edzője. A szakember arra utalt, hogy a korábban doppingbotrányairól hírhedtté vált Gatlin 33 éves korára élete formájába lendült.

Ekkor Boltnak ismét össze kellett szednie magát, hogy ne verjék le a koronát a fejéről. Ez azt jelentette, hogy vissza kellett vennie korábbi bulizós életstílusából, és még inkább az edzésekre koncentrálni. Nem csak Gatlin miatt, hanem mivel ahogyan az ember halad előre a korral, a test regenerációja úgy válik egyre időigényesebbé és nehezebbé. Ráadásul a 2014-es szezont combhajlítóizom-sérülés miatt szinte teljesen kihagyta, így tényleg senki sem tudta, milyen formában láthatjuk majd őt Pekingben.

Gatlin egész évben jobb volt nála, még a 100 méter elődöntőjében is számottevő, 19 századdal futott jobbat a szinte az egész atlétikavilág által antihősnek beállított amerikai. Ráadásul Bolt még 95 méternél is kiesésre állt a futamában.

A döntőben sokak szerint Bolt a sportág megmentéséért futott. Szinte mindenki őt akarta a dobogó tetején látni. Hatalmas versenyt futottak egymással, és végül célfotóval ugyan, de győzött az igazság.

A 200 méteres síkfutás után sem Gatlin, hanem egy segwayes operatőr tudta őt földre vinni. Hát igen, valamikor ő tarolt le egy neki virágot átadni igyekvő lányt, valamikor pedig őt tarolták le... Ha csak átvitt értelemben is, de utóbbira 2009 áprilisában is volt példa, amikor Jamaikában a vizes autópályán balesetet szenvedett. A kocsi hármat is bukfencezett, mielőtt az árokban landolt volna. Csodával határos módon sem ő, sem két útitársa nem sérült meg.

Hét évvel és számos sikerrel a balesetet követően Rióban saját világcsúcsaitól távol is meglett neki a tripla, így nyolcszoros olimpiai bajnokként vonul vissza. Ha nem lenne Nesta Carter doppingügye, akkor három olimpián is megnyerte volna a 100 métert, a 200 métert és a 4*100 métert, amit közel lehetetlen lenne megdönteni.

Az emberi teljesítőképesség határait senki sem tudja pontosan megmondani. Ahogyan az edzésmódszerek, a táplálkozástudomány és az orvostudomány fejlődik, úgy javul az esélye annak, hogy a meglévő rekordokat valaki tovább javítsa.

Bolt 2017-es, balul elsült visszavonulása után már civil életét tölti. Nemrég született meg első gyereke, de szerepelt a Borussia Dortmundnál is próbajátékon. Közben egyesek már megtalálták, kik azok, akik még nála is gyorsabbak lehetnek.

A 60 méter világcsúcstartója, Christian Coleman 9.76-tal nyert a tavalyi világbajnokságon Dohában, sivatagi körülmények között. Ez több mint biztató, hogy lefaragja azt a 17 századot "emberi" körülmények között. Nála is nagyobb tehetségnek tartják az egy évvel fiatalabb, 23 esztendős Noah Lylest, akit inkább 200 méteren tartanak képesnek arra, hogy bevigye 19 másodperc alá a legjobb időt.

Ha egyszer megdöntik a rekordjait, Usain Bolt sokkal több volt, mint valaki, aki „futott pár világcsúcsot és nyert pár aranyérmet". Egy kezünkön meg tudjuk számolni azokat a sportolókat, akiket mindenki szeretett, és ennyire a maguk oldalra tudták állítani az egész világot. Bolt öröksége túlmutat az eredményein. Egyéniségével vidámságot hozott egy szürke világba, tíz másodpercre elfeledtetve az emberekkel azok minden problémáját. Ez egy legenda igazi ismérve.

Az eredeti cikk az Origo Sporton jelent meg, 2020. augusztus 28-án.

Szendrei Zoltán

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2021 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.