Nemes küzdelemben alig előzte meg edzőtársa az összetett ob-n

A Budapesten edző többpróbázó hölgy számára Miskolc a hazai pálya, és még ő sincs tisztában a határaival

Hétpróbában 1981 óta rendezünk bajnokságokat, de még sosem fordult elő ennyire színvonalas versengés, sőt párharc, mint a legutóbbin: Krizsán Xénia és Nemes Rita egymást hajszolta a jobbnál jobb eredményekbe. Végül érvényesült a papírforma és nyert az MTK Budapest országos csúcstartója, akinek a 6263 pontos teljesítménye bajnoki csúcs, de edzőtársa is örülhetett, hisz 6192 ponttal egyéni csúcsot ért el és először lépett át egy bővös határt pályafutása során. Amely akár hosszú is lehetett volna, tekintve, hogy november 30-án 31 éves lesz, de nem: neki ez még csak a harmadik éve hétpróbázóként.

– Bele a közepébe: harmincévesen nem szoktak ekkora egyéni csúcsokat elérni atlétikában. Mi a titkod?

– Titkom...? Talán hogy imádom ezt csinálni! És egy istenadta tehetség, vagy én sem tudom... Gyerekkorom óta imádtam mindent, ami mozgás, és már akkor meglátszott, hogy elég fogékony vagyok szinte mindegyik mozgásfajtára. Így jött az atlétika.

– Már tavaly is majdnem összejött a hatezer pont hétpróbában, és tavalyelőtt is ötezer pont felett jártál. De hol voltál előtte?

– Tizennyolc évesen abbahagytam, akkor a négyszáz méter volt a fő számom, motiválatlan lettem, azt éreztem, hogy már nem fogok tudni jobb eredményt elérni. 54.93 másodperc volt az egyéni csúcsom, ezt 2006-ban futottam Pekingben a junior vb-n. Majd teltek az évek, egy fitnessteremben dolgoztam, így a sport a mindennapjaim része maradt, de egyszer csak nagyon elkezdett hiányozni a versenyzés. Talán két éven keresztül fontolgattam, hogy újra kellene kezdenem, mert éreztem az erőt magamban, hogy még nem maxoltam ki az atlétika-pályafutásomat. Fura ezt így leírni, de mivel nem sérülés miatt hagytam abba, egy nagy kérdőjel maradt még bennem, ami évekkel később érett meg, miután szögre akasztottam a szögescipőm. :) Így életem legjobb döntését hoztam, hogy újra lementem a pályára, de a fő célom a fogyás volt, ilyen eredményekkel én nem számoltam, és nem is mertem volna. Ezt csodának élem meg, minden percét élvezem! És tényleg hihetelen, hogy a nulláról indultunk, és három év alatt idáig jutottunk! Azt hozzá kell tennem, hogy nyolc évig nagyon kemény terhelést kaptam négyszázas létemre, és szerencsére az izom nem felejt, így aránylag hamar visszaszokott a testem.

 – A DVTK SE színeiben versenyzel, de a fővárosban edzel. Most akkor Miskolc vagy Budapest a hazai pálya?

– Nekem Miskolc a hazai pálya! Imádok ott edzeni, szeretem a környezetet, az ott dolgozó embereket, hisz onnan indultam, ott kezdődött a hétpróbás karrierem. Viszont nagyon megszerettem Budapestet, nagyon jó körülmények között edzhetek Szabó Dezső kezei alatt, és tökéletes edzőtárssal Krizsán Xénia személyében. Így nem nehéz jó eredményeket elérni.

– Érdekes, hogy a hét próba közül egyedül súlylökésben sikerült megjavítanod az eddigi legjobbadat az idei ob-n, összességében mégis több mint kétszáz ponttal. Ez azt jelenti, hogy stabilabb lettél a többi számban?

– Azt érzem, hogy mindenben javultam, de sajnos a versenyen sok pontot hagytam az egyes számokban. A súlylökés még nem állt össze. Volt, hogy edzésen 14.24-et löktem, így ott többet vártam magamtól, de tavaly is sajnos abban maradt a legtöbb. Stabilnak még nem mondanám magam, hiányoznak a versenyek, amik arról gondoskodnak, hogy stabilabbak legyünk. De most ezzel kell megbarátkoznunk, viszont tudom, hogy mindenből tudok jobbat, így reméljük, hogy egyszer elkapom azt a hétpróbaversenyt, amin közel a legjobb eredményeimet tudom majd produkálni!

– Már a most elért pontszámod is nemzetközi szintű, de ha az egyéni csúcsaidat nézzük, bőven van még feljebb, bőven van még benned. Szerinted mennyi?

– Nagyon szerettem volna hatezerkétszáz pont felett zárni, így kicsit csalódott is voltam, mert az eredményeim alapján ez simán meglehetett volna. Csak az a fránya súlygolyó repült volna messzebb! Van még bennem, hogy mennyi, azt szám szerint nem akarom és nem is merem megsaccolni. Tudjuk, hol vannak a hibáim, ha azokat sikerül helyre rakni, akkor remélem, még jó sok.

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2020 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.