Remetesorsra jutott az atlétikai világszövetség magyar munkatársa

Akár 1500 euróra bírságolhatják ifj. Mátraházi Imrét, ha Nizza felé veszi az irányt

Több, mint tíz napja, hogy az atléták világszövetsége, a World Athletics a járványveszély miatt hazaparancsolta a munkatársait, akik azóta e-maileket váltva és videókonferenciákba kapcsolódva tartják a kapcsolatot egymással és a partnereikkel. Különleges a helyzete ifj. Mátraházi Imrének, a nemzetközi sportszervezet magyar munkatársának, aki remetesorsra jutott, ráadásul azt is meg kell gondolnia, hogy merrefelé indul egészségügyi sétára.

„A monacói határtól negyven méterre a francia oldalon van a lakásunk, ahol már kijárási tilalmat rendeltek el, így ismételt kihágás esetén ezerötszáz euróra bírságolnának meg, ha céltalan sétára indulnék. Monacóba még át-át gyalogolhatok, de megtörténhet, hogy ott is szigorítják az előírásokat, akkor pedig már csak az erkélyen levegőzhetek. Nagy a valószínűsége ennek, miután a hatvankét esztendős Albert monacói herceg szervezetében is koronavírust diagnosztizáltak – nyilatkozta az atlétika elismert szakembere az SzPress Hírszolgálatnak. – Értesítést kaptunk, de a tévében is gyakran mondják el, hogy csak azok hagyhatják el a lakóhelyüket, akik aláírt nyilatkozatukban tanúsítják, hogy orvoshoz, gyógyszertárba, vagy élelmiszert vásárolni indulnak. Amilyen balszerencsém van, éppen most romlott el a számítógépem nyomtatója, így kézírással állítottam elő a tanúsítványt, ami nélkül még a házunk küszöbét se léphetném át. Egyedül vagyok, magamról kell gondoskodnom, mert a Budapestről visszatérni készülő feleségem repülőjáratát is törölték, kerülőúton se juthatott volna el hozzám. Így aztán a múlt heti születésnapomon senkivel sem koccinthattam, csak a távköszöntéseket fogadhattam.”

Ifj. Mátraházi Imre, aki 15 éven keresztül tevékenykedett a nemzetközi szövetség versenyszervezési osztályának munkatársaként, e minőségében pedig a tavalyi dohai világbajnokságon a pályáéért és annak minden felszereléséért felelős technikai delegátusa volt, az elszigeteltség helyzetében is sokat dolgozik.

„Szomorúan kell kimondanom, hogy a WA idei öt legrangosabb hagyományos eseménye közül négyet már elhalasztottak, egyedül a félmaratoni futók lengyelországi világbajnokságát tartják meg ebben az évben, amelyet októberre tettek át márciusról. Elsőként a fedettpályás világbajnokságot kellett elhalasztani, aminek a járványgóc Vuhanhoz közeli Nanking adott volna otthont, majd hasonló sorsra jutott a gyaloglók minszki csapatvilágbajnoksága, a Nairobinak ítélt junior-világbajnokság, legutóbb pedig az atlétika olimpiai csúcstalálkozója. Tartani kell attól, hogy a Gyémánt Liga és az egynapos nemzetközi találkozók versenysorozata is sérülni fog” – mondta az SzPress Hírszolgálatnak a magyar szakember, aki arról is beszélt, hogy teendő ennek ellenére bőven akad.

„A nemzetközi szövetség nem csupán a nevét változtatta meg, hanem élén Sebastian Coe elnökkel átfogó reform megvalósításába is kezdett, amelynek egyik sarkalatos eleme az irányítási rendszer átalakítása. Tavaly, a dohai világbajnokság után minden bizottság feloszlatta magát, a helyükbe négy új lép. A munkát új testületként a fejlesztési, a verseny-, az atléta-, valamint a szervezési és működési bizottságok folytatják. Otthoni „irodámban” én most az újonnan épülő atlétikai pályák projektjével foglalkozok a legtöbbet, amelyek között két japán létesítmény mellett egy-egy perui és chilei is akad” – mondta ifj. Mátraházi Imre.

Szalay Péter

SzPress Sporthírszolgálat

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2020 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.