Serdülő és Újonc Bajnokság beszámoló

Rengeteg egyéni csúcsot és biztató eredményt értek el a két korosztály versenyzői!

Serdülő fiú távolugrással zárult Magyarország 2020. évi Serdülő és Újonc Atlétikai Országos Bajnoksága Tatabányán. A felújítás után nemrég átadott Grosics Gyula Stadion rekortán pályájára visszatért a két legfiatalabb korosztály országos bajnoki vetélkedője. Idén e verseny volt egyúttal az Atlétikai Serdülő Magyar Liga verseny döntője is, a korosztályos bajnokság 1-3. helyezettjei a ligában is a megfelelő helyen végeztek. 

A nagy indulói létszámok miatt, több versenyszámot is csoportbontásban kellett rendezni, emiatt szombaton az ötös-, vasárnap pedig távolugrás versenyszáma tartott még sötétedés után is. A legtöbb indulót a futószámok közül idén is a serdülő leányok 100 méteres síkfutása vonzotta, szám szerint 66 indulóval. Az ugrószámok közül pedig a leány távolugrás, ahol 59-en mérették meg magukat.

Mégis, az eredmények tekintetében Viszkeleti Villő Anna, a Szombathelyi SI dobója emelkedik ki, aki 67.76 méteres eredményt ért el leány kalapácsvetésben, s aki korábban a Szuper Liga Döntő során a felnőtt szerrel a két korosztállyal idősebbek világbajnoki szintjét teljesítette. Összehasonlításképpen megemlítendő, hogy a kiváló Gyurátz Réka ennyi idősen 69.40 méterig jutott a 3 kilogrammos szerrel. Villő megnyerte egyúttal a leány diszkoszvetés versenyszámát is. A serdülő fiúk kalapácsvetésében klubtársa, Koós Gábor lett az országos bajnok 70.32 méterrel, ami szintén erős eredménynek számít. Az ügyességi számoknál maradva, leány rúdugrásban a békéscsabai Erős Eszter alkotott kimagaslót, aki 3.60 méteres eredményt ért el, ezzel magyar bajnoki címet szerezve. Leány magasugrásban Papp Jázmin, aki egy hete a HÓDIÁK színeiben a Szuper Liga Döntőben is helytállt, 1.69 méteres egyéni csúccsal győzött. A Miskolci Sportiskola versenyzője Komlósi Panni duplázni tudott, hiszen mind az ötös-, mind pedig a távolugrás versenyszámát megnyerte, előbbit 17.04 méteres, utóbbit 5.54 méteres ugrásával.

A futószámokat tekintve kiemelendő Kovács Árpád duplája 100 és 300 méteren. A Titán TC futója előbbit 11.17 másodperces, utóbbit 35.00 másodperces idővel nyerte. A lányoknál Szentgyörgyi Zita 100 méteren 12.50 másodperces, 80 méteres gátfutásban 12.09 másodperces idővel nyert bajnoki címet és lett a Serdülő Liga győztese, az Ikarus BSE színeit képviselve. Takács Gergő, aki szintén az Ikarus gátfutója, a 100 méteres gátfutást 13.36 másodperccel, a 300 m gátfutást pedig 40.15 másodperces idővel nyerte meg. A VEDAC színeiben versenyző Fekete Júlia 300 méteren 40.20 másodperccel lett a szám magyar bajnoka a serdülő korosztályban, továbbá ugyanezen a táv gátakkal nehezített számában is győzni tudott, ideje 44.81 másodperc. 3000 méteres gyaloglásban 5 éve nem ért el senki ilyen jó időeredményt a serdülő lányok között, mint most a békéscsabai Kovács Alexandra, aki 14:11.38 perc alatt teljesítette a 7 és fél körös távot.

Szeptember 27-én két országos bajnokság kerül megrendezésre, egyfelől Békéscsabán rendezik meg Magyarország 2020. évi 20 kilométeres és Fiatalkorúak Hosszútávú Gyalogló Bajnokságát, amíg Pasaréten a 10 000 méteres Országos Bajnokság kerül lebonyolításra.

Kovács Soma

 

Csatolt dokumentumok: 
Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2020 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.