Svein Arne Hansen emlékére

Nem ez eddig a legjobb évünk, ezzel aligha száll vitába bárki is. De félre az óvatoskodással: kifejezetten rossz, kifejezetten szomorú esztendőt él a világ: eleinte "csak" a globális felmelegedés adott okot a köz aggodalmára, aztán jött a koronavírus, és mindent vitt. Az első számú beszédtéma titulusa mellett atlétikában – csak hogy azért ne kanyarodjunk túl messzire – megannyi kisebb verseny mellett a fedettpályás világbajnokságot, a dobó Európa-kupát, a felnőtt és az U18-as Európa-bajnokságot... És sajnos sok munkahelyet, de ami a legfájdalmasabb, sok életet is.

Miközben a világjárványtól függetlenül is sok a veszteség, túlságosan sok.

A Magyar Atlétikai Szövetség hivatalos honlapján egymást érik a gyászhírek, de nem csak itt, az itthon a legsikeresebb csapatsportágnak számító vízilabda két egymást követő napon két korszakos egyéniségét vesztette el Kárpáti György és Benedek Tibor személyében a héten, sőt kicsit globálisabban szemlélve a rossz hírek cunamiját hamar eszébe jut az embernek Kobe Bryant halála, akinek 41 évesen ért véget az élete egy tragikus balesetben. Együtt a kislányával és hét másik emberrel... E sorok írójának speciel az egyik kedvenc sportolója volt, szinte példaképe.

És most itt van Svein Arne Hansen, az Európai Atlétikai Szövetség, az European Athletics elnöke: tegnap ő is elhunyt.

A 74 éves korában eltávozott norvég sportvezetőről tudni kell, hogy márciusi agyvérzése óta nem volt jól, nagyon nem. De nem csak ennyit érdemes tudni róla – és itt most nem arra gondolunk, hogy ötven esztendeje állt a sport szolgálatában, vagy hogy 2015 óta állt az EA élén, úgy, hogy tavaly újra is választották. Ezek "csak" tények. A száraz tények. Most pedig jöjjenek a személyes élmények – mégpedig olyasvalaki "tollából", aki együtt dolgozott vele, sőt közvetlen munkatársa volt. Ezen a ponton átadjuk a szót Gyulai Mártonnak, az EA tanácsának tagjának, a MASZ elnökségi tagjának.

„Akik ismernek közületek, alighanem egyetértenének azzal, hogy ritka, hogy eláll a szavam. Most mégis órák óta csak ülök csendben, és bámulok ki a fejemből. A kutya a lábaim előtt fekszik, mert érzi, hogy valami nincs rendben. Az ilyesmit az állatok sokkal jobban érzékelik, mint az emberek. Tudtam, hogy ez bekövetkezik, elkerülhetetlen volt. Mindannyian tudtuk. De továbbra is hittünk benne, és elképzeltük, hogy a #SeniorViking újra felülkerekedik és visszajön, hogy elmondjon néhány viccet, felvidítson mindenkit, mosolyt csaljon az arcokra a sportvilág legjobb vezetői között. Mert azok egyike volt, és ami még fontosabb... Az egyik legjobb barátom, akivel valaha is találkoztam.

Elég sok évembe telt, míg megbirkóztam azzal, hogy túl korán elvesztettem az édesapámat. Még hatvanhárom éves sem volt, amikor elment, és ez már több mint tizennégy éve történt. Svein Arne odasétált hozzám egy napsütéses októberi péntek délutánon 2009-ben a budapesti Kempinski Hotelben az Európai Atlétikai Konferencia alatt, közvetlenül azután, hogy köszöntőbeszédet mondtam az IAAF ebédjéhez. A csuklóm és a könyököm között félúton megragadta a jobb alkaromat – még mindig látom és érzem, amikor becsukom a szemem –, erősen szorította, a szemembe nézett, és azt mondta: Azt akarom, hogy dolgozz nekem, fiatal Gyulai (ne higgyétek, hogy tudta a nevem, de emlékezett édesapámra), azt akarom, hogy a tanácsom tagja legyél!

Fiatal voltam és merész, így emlékeztettem, hogy nem is ő az elnök, ám gyorsabban válaszolt, mint ahogy pisloghattam volna: De én leszek! A többi már történelem...

Féltucat évvel később ugyanabban az EA Tanácsban kötöttünk ki, és biztos vagyok benne, hogy mindannyian hallottátok a történetet arról, hogy késtem az első oslói találkozónkról... Ez volt az első a több ezer lecke közül, amit kaptam tőle, és ő mindegyik ilyet egy kis humorral és nevetéssel fűszerezte. Végtelen tréfák, történetek a nagydíjakról, amelyeket Andy Normannal és Maurie Planttel szervezett évtizedek óta, és mindig tartalmaztak néhány szót az univerzum összes nyelvéből, amit beszélt... De tévedés ne essék! A sok nevetés, viccek és italok mögött ott volt a férfi, aki keményebb és komolyabb volt, mint bárki, akit valaha is ismertem. Aki szerint a munkát időben és igényesen kell elvégezni, és tökéletesen igaza van. Nem volt kifogás a késésért, a meg nem jelenésért, az elmaradt részvételért. Emlékeztek a történetre az elkötelezettségről? Amit Bledben mondott, amikor 2015-ben nyert? Svein Arne azt mondta, hogy nem akarja, hogy bárki is csak úgy belekeveredjen az ő vezetése alatt az atlétikába. Azt mondta, ő elkötelezett embereket akar. A különbség, ahogy ő mondta, olyan, mint a reggelinél egy tányér ham and eggs esetében: a tyúk csak tojást ad bele, de a disznó a saját húsát áldozza fel.

Nem tudom, mi a határ egy ilyen bejegyzés hosszában, de biztos vagyok benne, hogy napokig, ha nem hetekig mesélhetnénk a Sveinről szóló sztorikat. A legtöbb vicces lenne, valószínűleg az atlétikáról, esetleg a bélyeggyűjtésről vagy a bulikról szólna, de mindegyik egy szeretnivaló, nagyszerű ember portréját rajzolná meg. Egy igazi vezetőét, aki mindig kedves és mosolygós volt, és egy olyanét, aki hiányozni fog az atlétika világából. Svein több szempontból is egyedi volt. Ha ismerted őt, megérted. Ha nem, nem ismerted az egyik legjobb embert, akit valaha ismertem.

Sajnos korán megtanultam az életem során, hogy azoknak, akik itt maradnak, valószínűleg nehezebb. Meggyőződésem, hogy az évtizedek alatt elég embert mentoráltál, Svein Arne, aki követni fogja az általad kijelölt utat, és továbbviszi a látásmódod a céljaid vagy még több elérése érdekében. Itt megígérem nektek, hogy továbbra is minden otthonba és minden telefonba elvisszük az atlétikát egész Európában, akkor is, ha ez az utolsó dolog, amit teszünk...

Kérlek, köszönj Andynek és Maurie-nek a nevünkben, és foglalj helyet nekünk az oldaladon a mennyei atlétikai stadionban, ahol a szeretett sportolóid versenyeznek, és továbbra is rekordokat döntögetnek. Ha van rá lehetőséged, rendelj egy kör gin tonicot, kérlek, mert végül mind eljövünk hozzád... És még mindig annyi mindent kell befejeznünk és bepótolnunk... Nem tudok elbúcsúzni, barátom... Csak remélem, hogy még találkozunk.”

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2020 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.