A szombathelyi dobók május 19-én kipróbálják, hogy mit tudnak

Pars Krisztián: ”Még egy széket kihúztak alólunk, de így sem fogunk padlóra kerülni”

A szombathelyi dobóatléták és az edzőik nem lepődtek meg azon, hogy az Európai Atlétikai Szövetség (European Athletics) törölte az augusztus 25. és 30. közötti hat napra tervezett párizsi kontinensbajnokságot, amelynek a jövő évi zsúfolt versenynaptárban aligha tudnak minden érdekelt számára megfelelő időpontot találni.

Hűen az elvekhez

„Ez az év a kiszámíthatatlanság és a találgatások esztendeje, ezért nem ért minkent váratlanul az European Athletics bejelentése. Már megint kihúztak alólunk egy széket, de így is igyekszünk talpon maradni és hűek maradni az elveinkhez. Én például ahhoz, hogy addig nem teszem le a kalapácsot, amíg el nem jutok az olimpiára, amelynek a jövőre halasztása nekem nem jött rosszul. Nem az önzőség mondatja velem, de az idő nekem dolgozik, mert egy kicsit, ha egyre ritkábban is, még mindig érzem a térdemet, szednem kell a porcerősítőket, és ügyelnem arra, hogy a forgás sebességét ne pörgessem fel a maximálisra. Nagy súlyokkal erősítek, gátazok és szökdelek, kezd összeállni minden. Az viszont kifejezetten bosszant, hogy november harmincadikáig nem lehet olimpiai szintet teljesíteni, mert beköszönt a tél, és akkor csak a várakozás marad. Május tizenkilencedikén formaellenőrző verseny lesz Szombathelyen. Örülnék egy hetvennégy-hetvennégy és fél méteres dobásnak, még inkább annak, ha az augusztus nyolcadikára és kilencedikére tervezett országos bajnokságot meg lehetne tartani, és ott harcban állhatnék az első helyért” – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak az olimpiai bajnok Pars Krisztián, aki idén februárban már a 38. életévét is betöltötte.

Összedugják a fejüket

„Egyre inkább úgy tűnik, hogy ezt az évet úgy, ahogy van, át kell vészelnünk csúcsversenyek nélkül, és megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a terveinket csak kétezer-huszonegyre jelölhetjük ki – hangsúlyozta Németh Zsolt, aki testvérével, Lászlóval együtt kormányozza a Dobó SE hajóját. – A sportvilág minden rezzenésére odafigyelünk. Amikor meghalljuk, hogy újraindulnak Németországban a foci Bundesliga küzdelmei, felcsillan a szemünk, de nem sokáig, mert másnap azt olvassuk, hogy idén nem lesz atlétikai Európa-bajnokság, jövőre pedig aligha lehet. Fent és lent, edző legyen a talpán, aki tudja, hogy miként kell kezelni a váratlan események sorát. Mi itt Szombathelyen egy gondosan megtervezett három plusz négy hetes felkészülési ciklus végéhez érünk, amikor össze kell dugnunk a fejünket, hogy a körülményekhez képest jó döntéseket hozhassunk. Benne van a kalapban az, hogy a felértékelődött országos bajnokság kerül a középpontba és lesz még néhány meghívásos nemzetközi verseny is, ugyanakkor az is megtörténhet, hogy igazán rangos erőpróbákra csak kétezer-huszonegyben kerülhet sor. Ha majd számba vesszük a lehetőségeket, az egyik legfontosabb edzői feladat az lesz, hogy a versenyzőinket át tudjuk hangolni a későbbi feladatok megoldására, és megmagyarázni nekik, hogy miért vagyunk kint a pályán. Gondok persze mindenhol vannak, például a lengyel atlétikában is. A négyszeres világbajnok Pawel Fajdeknek visszatérően fáj a dereka, a női kalapácsvetés kétszeres olimpiai bajnokát, Anita Wlodarczykot, és vele együtt a világranglista legjobbjai közé tartozó Joanna Fiodorowot is megműtötték, de ez távolról sem jelenti azt, hogy jövőre Tokióban nem lehetnének ott az éremvadászok között” – hangsúlyozta az SzPressnek nyilatkozó Németh Zsolt.

Szalay Péter

SzPress Sporthírszolgálat

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2020 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.