Varga Gréta ezúttal 1500 méteren döntötte meg az ificsúcsot

Ismét sok volt az egyéni csúcs és ismét született nemzeti rekord is az SVSE szokásos csütörtöki versenyén

"Nagyon jó verseny volt" – jelentette ki a végén az egyik főszervező, Tóthné Stupián Anikó.

Az SVSE által életre hívott Egyéni csúcsok sorozatának második állomásán is sorozatban szállították az indulók az egyéni csúcsokat Veszprémben, ahol a főműsoridő idejére ezen a csütörtökön az 1500 méterek kerültek. A hölgyeké volt az elsőbbség, ők futottak időben előbb – és igazán kiválóan, a vége ugyanis az lett, hogy a versenyszámban rajthoz álló 29 középtávfutó közül 17-en is megjavították eddigi legjobb eredményüket ezen a távon. A győztes Varga Gréta pedig nemcsak azt: 4:18.93-as ideje új U18-as nemzeti rekord, vagyis az egy héttel korábban elért 5000 méteres csúcs után újabb távon lett az övé az ifjúsági korosztály valaha volt legjobb itthoni ideje.

"Nagyon élveztem az egész futást, nagyon jó volt. Úgy érzem, szépen felépített volt az egész versenyzés. Örülök, hogy jó mezőny gyűlt össze ismét, így lehetett egy jó tempót futni, aminek a vége az országos csúcs lett" – összegezte az élményeit a hazai pályán versenyző Varga Gréta, aki a táv kétharmadánál állt élre, és aki segítség, vagyis iramfutó nélkül érte el ezt az újabb remek teljesítményt. Az eddigi ifjúsági országos csúcsot női 1500 méteren Tusai Brigitta tartotta 4:20.97-tel, ezt napra pontosan 26 éve futotta Debrecenben. Szintet lépett a második helyen célba érő Tóth Lili is: pályafutása során először futott 4:20-on (4:19.51) belül a BHSE tehetsége.

És ezt követően remek viadalt hozott a férfi 1500 is. De beszéljen róla a győztes, a szintén SVSE-s Szögi István Dániel, aki szintén nagy egyéni csúccsal (3:41.94) nyert: "Bíztam benne, hogy jó futás lehet, hiszen csapattársammal, Kiss Gergővel és Palkovits Pistivel összebeszéltünk, hogy szeretnénk 3:45-ös tempót futni váltott vezetéssel, és arra hajrázni. Izgultam a rajtnál, de tudtam, hogy jót fogunk futni, hiszen jobbakat edzettünk mostanában, mint eddig valaha. Egyből beálltunk egymás mögé, ahogy megbeszéltük, és futottuk a tempót. Amikor az én részem jött, Pisti picit meglepett, megelőzött nagyjából ötszáz méterrel a vége előtt. Innentől tapadtam és éreztem, hogy sok van még bennem, kétszázötvennel a vége előtt indítottam a hajrát. Igyekeztem úgy megfutni, hogy a végéig kibírjam és ne essen szét a mozgás, amit szerintem sikerült is véghezvinni. Mikor láttam az órát, nagyon boldog voltam. Úgy érzem, ebben még több van, és bízom benne, hogy máskor is vevők lesznek a többiek arra, hogy taktikázás helyett gyorsan fussunk."

Előtte láthattak még a helyszínen lévők egy biztató 400-as futást Bartha-Kéri Biankától (54.26). Legutóbb három éve ért el ennél jobb időt! Az is reményt keltő, hogy a férfi 200 méteren első Farkas Bence nyolc századmásodpercet javított az idei bemutatkozó szabadtéri félkörös futásához képest. A végén pedig végre láthattunk egy 10 000 méteres pályafutást – mármint pályán való futást. Az utóbbi években sajnos perifériára szorult ez a szám itthon, nem volt jellemző, hogy szerepeljen bármilyen verseny programjában az országos bajnokságén kívül. Most maratonisták párharcát hozta és végül Jenkei Péter győzelmét, aki több mint 18 másodperccel előzte meg Csere Gáspárt.

 

Csatolt dokumentumok: 
Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2020 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.