Ekler Luca: Minél tovább szeretném még azt csinálni, amit a legjobban szeretek

Ekler Luca

Ekler Luca a nemrég véget érő paralimpiai játékokon távolugrásban saját világrekordját kétszer is megjavítva aranyérmes lett, 100 méteren a 4., 400 méteren pedig az 5. helyen zárt. A magyar atlétika történetének harmadik paralimpiai bajnokával a tokiói élményei mellett fontos küldetéséről is beszélgettünk.

Gratulálunk a remek eredményeidhez. Hányadik interjúdat adod hazatérésed óta újdonsült paralimpiai bajnokként? Nőtt az érdeklődés az irányodba?

Köszönöm szépen, már nem is számolom, annyi helyre hívtak. Ma például az egyik reggeli tv-műsorban voltam, mielőtt most veletek beszélek, majd indulok a Margitszigetre egy másik televízióval közös forgatásra. Ebből is látszik, hogy nőtt az érdeklődés az irányomba, ami mindenképp jó dolog.

Hogyan épült fel az olimpia a számodra? Milyen célokkal vágtál neki a nagy utazásnak?

Konkrét eredménybeli elvárásaim nem voltak. Mivel az első olimpiám volt, ezért szerettem volna minden percét élvezni. Úgy álltam hozzá, hogy ha úgy jövök le a pályáról, hogy mindent beleadtam, akkor elégedett leszek.

 Melyik kategóriában versenyeztél a paralimpián?

T38-as kategóriában versenyeztem, ami a központi idegrendszeri sérüléssel rendelkező sportolók kategóriája. 10 éves koromban egy fociedzésen voltam, amikor egyszer csak elkezdett fájni a fejem. Megkértem az edzőm, hogy hadd menjek ki pihenni, mondtam neki, hogy le kell ülnöm, mert nem érzem jól magam. A következő pillanatban már anyukám arcát láttam, amikor felém hajol.

Már akkor sejtették, hogy valami nincsen rendben, ezután már csak a mentőkocsi belseje van meg, majd másnap úgy keltem fel, hogy a bal oldalam lebénult. Közben négy napig nem emlékeztem semmire. Az okát az orvosok a mai napig nem tudják, miért történtek ezek a dolgok.

Ekler LucaHogyan sikerült ennyire lazán venned, hogy távolugrásban toronymagas esélyesként vágtál neki a kategóriádnak?

Nagyon sokat segített, hogy itthon az épekkel versenyezhetek, akik ráadásul rendkívül tehetségesek is. Emiatt alapból úgy nevelődtem, hogy kicsit magasabb várakozásaim voltak saját magammal szemben, ezáltal mindig magasabbra tettem a lécet. Sokáig nem is találkoztam a paramezőnnyel, hanem az ottani szintnél magasabb célokat tűztem ki, ezért alakulhatott ki ez a fölény, amivel nyerni tudtam.

Esélyesként érkezni mindig egy extra teher. Tudtam, hogy minden munkát beleraktam az elmúlt években és hónapokban, amit bele tudtam, és ezért aznap már nyugodtan vághattam neki a versenynek.

Hogyan fordulhat elő az, hogy az egyéni csúcsod jobb, mint a Tokióban ugrott világcsúcsod?

Ugyan át lehetne vinni az épek között elért 5.87 méteres eredményem, de szeretném majd paraversenyen is megjavítani azt. Nagyon remélem, hogy már nem kell sokáig várni erre, bennem van mind ennek, mind a Tokióban ugrott 5.63 méteres világcsúcsomnak a megdöntése is. Azért fogok dolgozni a következő időszakban, hogy ez sikerüljön

A legutóbbi posztodból egyértelműen látszik, hogy semmivel sem vagy kevésbé tudatos, mint bármelyik ép sportoló.

Ez nem véletlen, mi, para sportolók is rendkívül tudatosak vagyunk. A csapatom hátterét a családom és a barátom adja. Egész életemben támogattak, mellettem voltak, rengeteget köszönhetek nekik. Az elmúlt négy évben Szalma Lászlóval dolgoztam végig, aki nagyon jól tudja, hogy mivel kell motiválni akkor is, ha rossz napom van.

Ez volt az első közös nemzetközi versenyünk, amire elkísért engem, és az eredményeken meg is látszott, hogy ott volt velem. A jelenléte nagy biztonságot adott a számomra, neki is nagyon hálás vagyok mindenért.

A Magyar Paralimpiai Bizottság csapatáról sem szabad megfeledkeznem, akik az elmúlt időszakban olyan körülményeket biztosítottak, hogy ne kelljen mással foglalkoznom, csak a versenyzéssel.

Mennyiben befolyásolta az eredményed a szakadó eső a 400 méteres döntőben?

Nem befolyásolt, sőt, szeretem az esőt, jó érzés volt ilyen időben futni. Mivel nem volt hideg, 20 fok körül volt a hőmérséklet, ezért csupán az első kanyar volt zavaró, ahol az eső miatt jobban kellett figyelnem a vonalakat, hogy a pályámon belül maradjak.

Viszont ilyen körülmények között nem edzettünk korábban, mint amennyire a döntőben szakadt az eső. Egyébként első paralimpiámon értékes tapasztalatokkal gazdagodtam ilyen szempontból is, hiszen kaptunk mindent: párás, esős, napos időt is.

 A paralimpia lezárásaként pedig jött a záróünnepség, ahol zászlóvivőként vehettél részt. A képeket figyelve abban a szerepben is rendkívül felszabadultan és otthonosan mozogtál.

Hihetetlen befejezés volt, nagyon megtisztelőnek tartom, hogy én képviselhettem a csapatot és Magyarországot. Hálás vagyok a lehetőségért és azért, hogy mennyien szurkoltak nekem és támogattak engem. Ilyen csapat és szurkolótábor nélkül nem sikerülhetett volna az, amit elértem.

Ekler LucaMilyen a kapcsolatod a másik három magyar paraatlétával, akik ott voltak Tokióban? Köttettek új barátságok az olimpiai faluban?

Az elmúlt pár évnek köszönhetően már mondhatni összetartozunk, egy kis család vagyunk. Amikor tudtunk, mentünk szurkolni egymásnak. Egymás ágyán beszéltük meg a dolgokat Biacsi Berivel és Icával, voltak örömkönnyek és kevésbé boldog könnyek is. Sokat jelent, hogy ott vagyunk egymásnak, stabil pontjai vagyunk a másiknak. Nagyon jól működünk együtt, hihetetlen érzés volt látni őket, hogy egyszerre vagyunk ott.

Korábban ott voltunk az edzéseken, edzőtáborokban, így tisztában voltunk vele, hogy ki honnan indult és honnan küzdötte fel magát. Mindig nagyon jó látni, amikor egy-egy álom beteljesül és az enyém most beteljesült. Szöllősi Pisti pont akkor versenyzett súlylökésben, amikor a távolugrás döntője volt, de azért fél szemmel igyekeztem figyelemmel követni az ő versenyét is.

Több emberrel is úgy mentünk ki, mint ismerősök, de barátokként jöttünk haza. A teljes magyar csapat egy szinten lakott az olimpiai faluban, csak a csapatiroda és az orvosi rendelők voltak eggyel lejjebb. Ha szurkolni nem is mehettünk ki, de a faluban ott voltunk egymásnak. Illés Fanni, Pap Bianka, Konkoly Zsófia és az úszók többségével nagyon jól elvoltunk. A kerékpárosokkal és az íjászokkal szintén összebarátkoztunk. A vívó lányok jókedve ránk is átragadt, és a kajakosok is rendkívül közvetlenek voltak. Ez nem véletlen, hiszen valamilyen szinten mind rokonlelkek vagyunk.

Meddig tervezed a pályafutásod? Még nagyon sok időd lehet fiatal korodból kifolyólag.

Nem tudok konkrét évet mondani, de Párizs után még Los Angelesben is szeretnék ott lenni. Az, hogy 2032 és Ausztrália belefér-e, már a családalapítástól is függ. Én lennék a legboldogabb, ha minél tovább azt csinálhatnám, amit a legjobban szeretek.

Mivel foglalkoznál legszívesebben, ha nem az atlétikával?

Mivel a fogyatékos sport szintet lépett az elmúlt időszakban, ezért mindenképp a sportban szeretnék elhelyezkedni akkor is, ha nem lehetnék atléta.

Milyen céllal és szerepkörben veszel részt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson? Fontos számodra a hit és a vallás?

Múlt hét vasárnap kezdődött és most vasárnapig bezárólag zajlik. Önkéntes hírnökként már a rendezvény előtt próbáltam vinni az esemény hírét. A rendezvény alatt is többször meg fogok jelenni a héten, például a cserkész önkénteseknél voltam már egy tábortűzön, majd a péntek-szombat esti programokon is igyekszem ott lenni.

Vasárnap a pápai szentmise előtt egy pódiumbeszélgetésen veszek részt a kerekesszékes vívó Dani Gyöngyivel, akivel többek között a sikereinkről és a hitünkről fogunk beszélni, illetve arról, hogyan kerültünk bele ebbe az egészbe. Egy igazi lelki feltöltődés lesz a számomra, nagyon várom már ezt a hétvégét.

Milyen hatással lehet egy ennyire sikeres olimpia a fogyatékkal bíró emberek megítélésére?

Nagyon remélem, hogy ez nem csak az ő megítélésükre lesz jó hatással, hanem maguk a fogyatékkal bíró emberek is jobban ki mernek nyílni. Ahhoz, hogy az épek megítélése változzon, nyitni kell, elmondani a történetünket. Ha az emberek nem ismernek egy dolgot, akkor tudattalanul is jobban tartanak tőle. Bízom benne, hogy el tudjuk érni, hogy minket is egyenrangúként kezeljenek. Ez egy fontos cél és küldetés is egyben a számomra.

Az interjút készítette: Szendrei Zoltán

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2021 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.