Ezt várjuk Tokióban: 400 m gátfutás

Koroknai Máté

Sorozatunkban elsősorban azokat a versenyszámokat mutatjuk be, amelyekben magyar atléták is küzdenek a tokiói olimpián. A magyar érintettek mellett a World Athletics elemzői segítségével bemutatjuk a nemzetközi élmezőnyt is.

Hatalmas bravúrral, az utolsó napokban, az Atlétikai Magyar Bajnokságon elért győzelmével vívta ki az olimpiai részvétel lehetőségét Koroknai Máté. „Kellett azért izgulni, de a felnőtt ob-n elért eredményemmel elégedett voltam, sejtettem, hogy annyi nagyjából elég lesz a kijutáshoz” – mondta már úton Tokióba. Minden esélye meg is volt a kijutásra, hiszen élete legjobb formájában van: Ostravában május 19-én megjavította az egyéni legjobbját 49,70-re, ahol egyébként 3. lett, nyert Tatabányán a Magyar Nagydíjsorozat első állomásán, győzött Bulgáriában a csapat Eb-n és aranyérmes lett Debrecenben, a Magyar Bajnokságon. Háromszor is sikerült idén 50 másodpercen belül futnia. Élete első olimpiáján vesz részt, ami érthetően nagy öröm számára: „Minden percét élvezni szeretném a létező legnagyobb sporteseménynek, mert ki tudja, hogy mi lesz három vagy nyolc év múlva. Az első szó, ami az eszembe jut, a futás. Szeretném a legjobb teljesítményem nyújtani, ha úgy jövök le a pályáról, hogy kifutottam magam, akkor már boldog leszek.”

Koroknai Máté versenyszáma, a 400 méteres gátfutás igazi reneszánszát éli, mondhatni, hogy az olimpia atlétika versenyeinek egyik legizgalmasabb és legjobban várt csatáját hozhatja a férfiak és a nők között is. Mindkét nem esetében megdőlt a világcsúcs 2021-ben és a világcsúcstartóknak is vannak komoly riválisai.

Az egyik legizgalmasabb történet a norvég Karsten Warholmé, aki 2016-ban a 400 méteres gátfutás specialistájaként töltötte az első teljes versenyzői idényét. A Warholmnál két évvel fiatalabb, 18 éves Rai Benjamin épp csak befejezte első évét az NCAA bajnokságában. Tokióban együtt állnak rajthoz az olimpia egyik legjobban várt számában, ketten minden idők három leggyorsabb 400m-es gátfutója közül.

Warholm 2016 óta egyenletesen és megbízhatóan teljesít, akkor hatodik lett az Eb-n, Rióban az elődöntőig jutott. Az volt az utolsó alkalom, hogy nem jutott döntőbe és az utolsó nagyobb verseny, ahol nem győztesként végzett.

A norvég meglepetésszerű győzelmet aratott a 2017-es világbajnokságon, majd Dohában, a szezon egyik kulcsfontosságú versenyén is diadalmaskodott. A katari fővárosban Warholm másodjára állította meg Benjamint egymást követő találkozókon. Először Zürichben találkoztak, ahol mindketten 47 másodperc alá mentek, Warholm 46.92-vel, Benjamin 46.98-cal. A dohai döntő nem volt ilyen gyors, de a feszültség ott volt, és Warholm húzott el a végén.

A norvég komolyan vette a tavalyi évet is, Stockholmban tovább javította az egyéni legjobbját 46.87-re, majd minden idők második leggyorsabb idejét futotta, alig lemaradva Kevin Young 1992-es olimpián felállított 46.78-as világrekordjától – majdnem négy évvel Warholm születése előtt.

Idén Warholm még gyorsabban ment a szezon legelső versenyén, július 1-jén Oslóban, ahol 46.70-et futott és ezze túlszárnyalta Young legendás rekordját. És így reagált Benjamin káprázatos futására is, aki négy nappal korábban 46.83-al csapott a célba az olimpiai válogatón, és – noha rövid ideig – minden idők második legjobbja lett.

Ez persze logikus fejlődési ív volt Benjamin számára, aki először 2018-ban vert hullámokat 47.02-es idejével, amit Zürichben javított 46.98-ra.

Bármely más évben egy 47.34-es szezon legjobbjával érkező sportoló – amit 47.68, 47.57 és 47.38-as idő követett - erős aranyesélyesnek számítana. Ez a négy egymást követő dél-amerikai rekord azonban idén csupán a legstabilabb bronzérem esélyessé teszi Alison Dos Santost egy olyan mezőnyben, ahol egyre növekvő számú versenyző járul hozzá, hogy a 400m gátfutás reneszánszát élje. Persze ez a folyamatosan javuló teljesítmény tökéletesen működik a 21 éves brazil számára, aki nagyon igyekszik, hogy a végén akár meglepetést okozzon.

Abderrahman Samba ugyancsak része a versenyszám reneszánszának. 2018-ban a 25 éves katari a Gyémánt Liga párizsi állomásán nyújtott szenzációs 46.98-as győzelmével szintén bekerült a 47 másodperc alattiak táborába. Enyhe sérülés akadályozta őt 2019-ben, de annyira össze tudta magát szedni, hogy hazai pályán bronzérmet szerezzen a világbajnokságon. Tokióba idei 48.26-os legjobb idejével érkezik.

Kyron McMaster, a dohai negyedik helyezett is éremért fog futni, idén 47.50-re javította a Brit Virgin-szigetek nemzeti rekordját. Kenneth Selmon, aki a válogatón 48.08-cal második lett és a jamaicai Jaheel Hyde, aki nemrég Kingstonban javította meg egyéni legjobbját 48.18-ra, szintén a befutók közé tartozhat.

Érdemes szemmel tartani még a török ​​Yasmani Copellót is, a legutóbbi három világbajnokság döntősét és 2017 ezüstérmesét, aki 48.18-as csúccsal érkezik.

Nők

Az első jóslatok arról, hogy Sydney McLaughlin lesz az atlétika következő nagy női sztárja, már középiskolás korában megszülettek. Mindössze 16 volt, amikor kvalifikálta magát a riói olimpia amerikai válogatottjába. Az elődöntőig jutott, ám már akkor jelezte a benne rejlő potenciált, amiről azóta minden évben meg is bizonyosodhatunk.

Húszévesen honfitársát, Dalilah Muhammadot világrekordig üldözte a 2019-es dohai vébén, ahol minden idők második leggyorsabb idejét futotta (52.23), és most, 21 évesen már világrekorderként érkezik Tokióba.

A múlt hónapban Eugene-ben megrendezett amerikai olimpiai válogatón elért 51.90-es világrekordja látványos volt, de nem meglepő. McLaughlin esetében – aki aranyesélyesként érkezik Tokióba – ez csupán idő kérdése volt.

Az olimpiai címvédő Muhammadnak, 2019 legjobb női atlétájának, aki abban az évben egymás után döntötte meg a világrekordot, rögösebb út vezetett az ötkarikás játékokig.  Idén elkapta a koronavírust, ami teljesen felborította a felkészülését, de még így is 52.42-őt futott az amerikai olimpiai válogatón, ami nincs messze 52.16-os legjobbjától.

Femke Bol képviseli a sztár triumvirátus másik felét. A szintén 21 éves, magas holland lány az idei esztendőben sem pihent a babérjain. A szezon Gyémánt Liga versenyein még nem tudták megszorongatni, egyéni legjobbját 53,79-ről 52,37-re javította, és jelenleg negyedik a ranglistán.

Az olimpiai mezőnyben idén elkülönült hármas valószínűleg egymás közt fogja eldönteni a tokiói érmek sorsát, főleg mivel Shamier Little (a ranglista ötödikje) nem élte túl a hirtelen halált az amerikai olimpiai válogatón.

Rió ezüstérmese, a dán Sara Slott Petersen ugyancsak figyelemreméltó indulónak számít, de szintet kell lépnie ahhoz, hogy ténylegesen versenyben legyen a dobogós helyekért.

Aligha túlzás azt állítani, hogy várhatóan ez lesz a történelem leggyorsabb női 400m-es gátfutása. A legjobb három atléta idén már megfutotta Melaine Walker 2008-as olimpiai rekordját (52.64), és vélhetően mindannyian megjavítják azt újra a tokiói salakon.

Lehet, hogy McLaughlin csúcsra jutása eleve elrendelt, de talán még magasabbra kell emelkednie, hogy biztosítsa a győzelmet Tokióban.

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2022 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.