Hétvégén jön az Atlétikai Magyar Csapatbajnokság döntője és a Félmaratoni Országos Bajnokság

Krizsán Xénia

A júliusi Gyulai István Memorial után két hónappal ismét Székesfehérváron gyülekezik a magyar atlétika színe-java, ugyanis szeptember 11-én és 12-én már hagyományosan a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központ ad otthont az év utolsó nagy hazai megmérettetésének, az Atlétikai Magyar Csapatbajnokság döntőjének, valamint a Felnőtt és U23-as Félmaratoni Magyar Bajnokságot is a koronázóvárosban rendezik meg.

Tavaly a koronavírus-járvány miatt nem rendeztek elődöntőket, idén már szerencsére visszatértünk a 2014 óta jól bevált formátumhoz. A szabadtéri szezon elején megrendezett elődöntőkben a Nyugati Csoportban a legtöbb pontot az MTK és az UTE közös csapata gyűjtötte, 450.5 pontja kettővel több, mint amennyit a Keleti Csoportban a BHSE tudott összeszedni.

A nyugati elődöntőben az MTK-UTE 12 versenyszámban is az első helyen zárt, a többpróbázó Krizsán Xénia például a 100 gát mellett a súlylökést is megnyerte, de második lett távolugrásban, és gerelyhajításban is a harmadik helyen zárt – ezzel összesen 45 ponttal vette ki a részét a csoportgyőzelemből.

A két budapesti klub egyesülése nélkül nem jöhetett volna létre az, ami magasugrásban és gerelyhajításban kialakult. Míg előbbiben egy újpesti, Szabó Barbara nyert a nőknél és egy MTK-s, Jankovics Dániel zárt az élen a férfiaknál, addig utóbbiban fordított volt a szereposztás: a hölgyeknél egy MTK-s, Moravcsik Angéla, az uraknál az újpesti Járvás Máté hozott 12 pontot a konyhára.

A győri selejtezőben másodikként továbbjutó Pannon Duónak az egyik fele a finálé házigazdája, az ARAK UP Akadémia, akik a TSC-Geotech-kel közösen gyűjthetik a pontokat. A Fradiban a sprinterek, illetve a távol- és hármasugrók brillíroztak és brillírozhatnak az előttünk álló hétvégén is, Csóti Jusztina és Máté Tamás ezúttal is nagy mennyiségben szállíthatja a pontokat a zöld-fehéreknek.

Nyugatról még a SavArra (Dobó SE, Győri Atlétikai Club), a Zalaszám ZAC–SVSE és a VEDAC–Hunyadi jutottak tovább.

A Keleti Csoportban a már említett BHSE a 100 métertől az 5000 méterig szinte az összes futószámban ütőképes versenyzőt tud harcba küldeni, emellett távolugrásban, gyaloglásban és magasugrásban is kiváló atléták várnak bevetésre.

Az elődöntőben 200-on, 400-on, illetve a 4*100-as és a 4*400-as váltóval is 12-12 pontot begyűjtő Nádházy Evelin vezette GEAC–Ikarus a sérüléssel bajlódó Wagner-Gyürkés Viktória távollétével értékes emberét veszítette el. A DSC-SI is szépen gyűjtögetheti a pontokat kiváló gátfutóinak (Kerekes Gréta, Kozák Luca, Koroknai Máté és Tibor), dobóinak (Kerekes Dóra, Szilágyi Réka, Szikszai Róbert, Tóth Balázs) és ugróinak (Klekner Hanga, Bakosi Péter, Hodossy-Takács Sámuel) köszönhetően.

A Keleti Csoportból a Viharsarok (Békéscsabai AC, SZVSE), a Konok Kunok (KARC, Szolnoki MÁV-SE) és a Dunafok (Budafoki MTE, VSD) lesznek még ott a 12 legjobb csapat között.

Az eddigi hét kiírás során csupán a BHSE tudott egyedül csapatbajnokságot nyerni, mindenki másnak „csupán” úgy sikerült a legjobbnak lenni, hogy szövetségre lépett valaki mással. Mivel két egyéni sikere mellett a Honvéd 2015-ben az UTE-val közösen is nyert egy trófeát, így ők számítanak a rekordernek.

A legszorosabb verseny az első kettő között 2015-ben volt, amikor a BHSE és az UTE közös csapata alig egyetlen ponttal tudta maga mögé utasítani az akkori címvédő, első kiírást megnyerő GEAC-BEAC-Ikarus együttesét.

A legnagyobb különbség egy évvel később, 2016-ban alakult ki, amikor a DSC-SI és az NYSC mai napig rekordnak számító 436 pontjánál még a második helyezett GEAC-Ikarus BSE is 64 ponttal gyűjtött kevesebbet.

Az eddigi győztesek:

2014: GEAC–BEAC–Ikarus, 418.5 pont

2015: BHSE–UTE, 412 pont

2016: DSC SI–NYSC, 436 pont

2017: DSC SI–NYSC, 427 pont

2018: BHSE, 383.5 pont

2019: BHSE, 387 pont

2020: GEAC–Ikarus, 392.5 pont

Ha a Csapatbajnokság nem lenne elég az atlétika szerelmeseinek, akkor vasárnap délelőtt szintén Fejér megye székhelyén kerül megrendezésre a Cerbona Fehérvár Félmaraton keretében a Félmaratoni Magyar Bajnokság is. A nőknél 24, a férfiaknál 32 futó nevezett a három körös viadalra.

A nevezési idők alapján a hölgyeknél a 2015 és 2019 között legyőzhetetlen Kácser Zita mellett Móczó Zsanett és Szabó Tünde harcolhat majd a bajnoki címért, az uraknál pedig a legutóbbi négy ob-t megnyerő és ezzel rekorder Csere Gáspár lesz az, akit a többieknek le kell győznie. A rajt 9:00-kor lesz a hét utolsó napján.

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2021 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.