Így állnak a magyar atléták két héttel a Road To Tokyo ranglista zárása előtt

Vindics Balázs

Körülbelül két héttel a kvalifikációs időszak zárása előtt a nyolc, már biztos olimpiai kvótás magyar atléta mellett továbbra is tizenegyen állnak kijutást érő pozícióban.

A kiváló formában lévő Bartha-Kéri Bianka újabb négy helyet javított 800 méteren, és az egy héttel ezelőtt kiadott ranglistához képest a többiek is jól tartják helyüket a „vonal felett”.

Tizenegy olyan versenyzőnk van, akinek a neve mellett ’+’ jelet láthatunk a 2021. június 29-én záruló Road To Tokyo ranglistán, vagyis kedvező helyzetből várhatják a kvótaszerző hadjárat hajráját. Már olimpiai kvótával bír Kozák Luca, Krizsán Xénia, Márton Anita, Kácser Zita, Gyurátz Réka, Halász Bence, Venyercsán Bence és Helebrandt Máté.

Jönnek az utolsó lehetőségek, amelyeken még sok pontot lehet gyűjteni, így könnyen lehet, hogy szép számú magyar küldöttség utazhat majd a japán fővárosba. Többek között a június 19-én és 20-án Bulgáriában megrendezésre kerülő Csapat Európa-bajnokságon, a június 19-i madridi Continental Tour-versenyen, valamint a június 26-án és 27-én Debrecenben sorra kerülő Atlétikai Magyar Bajnokságon bizonyíthatják, hogy ott a helyük Tokióban.

A listán szereplő Nemes Rita bejelentette, hogy sérülése miatt egyelőre nem indul versenyeken, és a szokásos formában edzéseken sem tud részt venni, így az idei olimpia nem reális a számára.

A Road To Tokyo rangsor magyar szereplői (2021.06.17-én):

+ női 800 méter (48): 38. Bartha-Kéri Bianka

női 100 gát (40): 25. Kozák Luca MEGVAN A KVÓTA

női 100 gát (40): 44. Kerekes Gréta

női 400 gát (40): 53. Mátó Sára

női 3000 akadály (45): 20. Kácser Zita MEGVAN A KVÓTA

+ női 3000 akadály (45): 35. Wagner-Gyürkés Viktória

+ női távolugrás (32): 27. Nguyen Anasztázia

női távolugrás (32): 38. Farkas Petra

női súlylökés (32): 13. Márton Anita MEGVAN A KVÓTA

női diszkoszvetés (32): 59. Márton Anita

női kalapácsvetés (32): 22. Gyurátz Réka MEGVAN A KVÓTA

+ női gerelyhajítás (32): 31. Szilágyi Réka

női gerelyhajítás (32): 46. Moravcsik Angéla

+ női 20 km gyaloglás (60): 52. Madarász Viktória

+ 20 km gyaloglás (60): 59. Kovács Barbara

női hétpróba (24): 4. Krizsán Xénia MEGVAN A KVÓTA

női hétpróba (24): 39. Nemes Rita

női 4*100 méter (16): 41. Magyarország

női 4*400 méter (16): 38. Magyarország

+ férfi 800 méter (48): 47. Vindics Balázs

+ férfi 1500 méter (45): 41. Szögi István

+ férfi 110 gát (40): 28. Szűcs Valdó

férfi 110 gát (40): 43. Baji Balázs

férfi 400 gát (40): 44. Koroknai Máté

férfi 400 gát (40): 52. Koroknai Tibor

+ férfi diszkoszvetés (32): 31. Huszák János

férfi diszkoszvetés (32): 37. Szikszai Róbert

férfi diszkoszvetés (32): 46. Kővágó Zoltán

férfi kalapácsvetés (32): 10. Halász Bence MEGVAN A KVÓTA

férfi kalapácsvetés (32): 42. Rába Dániel

férfi kalapácsvetés (32): 43. Pars Krisztián

férfi kalapácsvetés (32): -. /62./ Pásztor Bence

+ férfi gerelyhajítás (32): 25. Rivasz-Tóth Norbert

férfi 50 km gyaloglás (60): 42. Venyercsán Bence MEGVAN A KVÓTA

férfi 50 km gyaloglás (60): 54. Helebrandt Máté MEGVAN A KVÓTA

férfi 50 km gyaloglás (60): Tokodi Dávid és Srp Miklós nem jutottak ki

4*400 méter vegyes váltó (16): 41. Magyarország

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2021 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.