Kozák Luca és Suba László közös álma 2021. augusztus 2-án válhat valóra

Kozák Luca és Suba László

Augusztus 2-án, a tokiói olimpia tizenegyedik napján teljesülhet be két debreceni, a 100 méteres gátfutásban országos csúcstartó Kozák Luca, valamint a felkészülését immár tizenegy esztendeje irányító Suba László legszebb közös álma.

Kilencvennél is kevesebbet kell aludniuk addig, amíg elérkezik az „ötkarikás” megmérettetés órája, ám addig a legjobb magyar gátasnak két jó futással két akadályt is vennie kell, hogy ott lehessen a döntősök között. A negyvennégy éve az atlétikával foglalkozó és ezért is tiszteletre méltó mester szerint erre a 2020-as esztendőben az Év Atlétanőjeként köszöntött tanítványa képes is lehet.

„Ha csak az elvégzett munka minőségén és mennyiségén múlna a döntőbe jutás, határozottan állíthatnám, hogy az akkora már a 25. életévét betöltött tanítványom ott lesz a döntőben. Ehhez azonban szerencsére, a sérülések elkerülésére és még sok munkára is szükség lesz

– nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Suba László, akinek hosszú ideje az a véleménye, hogy a csúcsra csak végtelen türelemmel, példás kitartással és töretlen hittel lehet feljutni. – Aki hátra dől és a csodára vár, vagy azt gondolja, hogy többet és jobban már nem lehet dolgozni, azt csak kellemetlen meglepetések érhetik. Mi ketten, Luca és én azért tartozunk a konok emberek jobbik csoportjába, mert az egymást felülmúló makacsságunk mindig is az elvégzett munkán alapult. Természetesen a mi pályánk sem volt mindig zökkenőmentes és egyenesen felfelé ívelő, de soha nem a bajokkal, hanem a megoldással igyekeztünk foglalkozni.”

Suba László büszkén számolhat be arról, hogy az elmúlt évek során a tanítványai a különféle korosztályok bajnokságain száznál is több aranyérmet vehettek át, és erre a sikersorozatra Kozák Luca tavalyi országos csúcsjavítása tette fel a koronát. Aligha mellékes, hogy Debrecen büszkesége Siska Xénia 36 évig „ellentálló” rekordját adta át a múltnak, méghozzá egy olyan 12.71 másodperces álomfutással, amit már bátran lehet hasonlítani a világ legjobbjainak teljesítményéhez. Szereplése a tavalyi Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj egyik fénypontja volt.

Nem szokványos pályafutás

„Néha elmosolyodok magamban, amikor számot vetek az eddigi életem eseményeivel, az izgalmasnál izgalmasabb fordulópontokkal. Azzal a küzdelmes és kacskaringós úttal, ami előbb Debrecenből Nyíregyházára, onnan Hajdúböszörménybe, majd végül vissza Debrecenbe vezetett. Már önmagában az sem mondható szokványosnak, hogy az atlétapályafutásomnak egy súlyos combizomsérülés már 20 éves koromban véget vetett. Annak viszont mind a mai napig örvendezhetek, hogy Molnár István, egy elismert mesteredző vett maga mellé, akire négy évtized múltán is tisztelettel és szeretettel gondolok.”

A testnevelőtanár Suba László szakmai pályafutásának csúcsát 2020-ban nem csak Luca rekorddöntése jelentette, hanem az is, hogy ő lett a kitűnő gátfutó mestereként az Év Edzője.

Új jogosítványt kapott

„Hosszú éveken át azt kellett elfogadnom, hogy be vagyok skatulyázva a nevelőedzők kategóriájába, mondhatni a szürke eminenciások közé. Akiknek az a dolga, hogy felfigyeljenek a tehetségekre, megnyerjék őket az atlétikának, csináljanak belőlük jó versenyzőt, és ha ez már sikerült, búcsúzzanak el tőlük. Mert a váltóbotot át kell adniuk egy másik, a „nagyokkal” foglalkozó edzőnek. Ez a korszakom 2013-ig tartott, amikor végre új „jogosítványt” vehettem át. Olyat, ami már arra is feljogosított, hogy a versenyzőimmel beérésük után is magam foglalkozhassak. Ennek nem csak én, hanem ők is nagyon örültek. Ezt a „kabátomat” most is büszkén viselem, és addig hordanám is, amíg Lucának lesz kitartása a kemény munkához és a nemzetközi színtű versenyzéshez.”

Történt Suba Lászlóval 1999-ben valami olyan dolog, ami szorosan az atlétikához tartozik, de nem a versenyzők felkészítéséhez.

„Amikor a debreceni városvezetés, élén Kósa Lajossal, az akkori polgármesterrel úgy határozott, hogy megpályázzuk a 2001. évi ifjúsági világbajnokságot, egy kisebb küldöttség tagjaként az én feladatom is volt az nemzetközi szövetség akkori elnökének a meggyőzése. Segítségünkre volt néhai Gyulai István barátunk, az IAAF akkori főtitkára, aki mélyen a szemünkbe nézve, de biztatóan mosolyogva csak egyetlen rövid és félreérthetetlen kérdést tett fel nekünk. „Ugye jól meg fogjátok csinálni?” Meg is tettünk mindent a sikerért, a város atlétikai stadiont épített, amelynek neve Gyulai István életműve előtt tiszteleg, az eseményhez kapcsolódó fejlesztéseket hajtott végre, amelyeknek Debrecen most is a hasznát látja. Elkelne most is egy újabb fejlesztés, mert a téli munkánkat megkönnyítő munkacsarnok felépítésére már régóta várunk” – mondta befejezésül Suba László, a debreceni atlétikai élet büszkesége.

Szalay Péter

SzPress Sporthírszolgálat

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2021 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.