Küzdelmes hét év után EB-szereplésnek örvendezhet Illovszky Dominik

Illovszky Dominik a 2021-es U20 országos bajnokságon
Egymillióból egy embernek van olyan betegsége, amivel a honvédos sprintert kezelték

Nagy jövőt jósoltak 2014-ben az akkor még csak 12 esztendős Illovszky Dominiknek, aki 7.23 másodperc alatt sprintelte végig a 60 métert. Olyan gyorsan, ahogy korosztályának legjobbjai közül addig a világon senkisem. Ugyanebben a reményteljesnek induló esztendőben derült ki, hogy ritka és fájdalmas betegség támadta meg a szervezetét. Egy olyan kóros elváltozás, amely az orvostudomány szakirodalma szerint egymillió emberből mindössze egynek borítja fel az életvitelét. Ezért is lehet túlzás nélkül bámulatosnak nevezni, hogy háta mögött hét küzdelmes év buktatóival a 19 esztendős honvédes vágtafutó a jövő héten kezdődő fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon a magyar válogatott tagja lehet. A mindig nagy mezőnyt felvonultató 60 méteren áll rajthoz, azzal a céllal, hogy megjavítsa a 6.72 másodperces egyéni csúcsát.

„Számomra már az is a büszkeséget és biztatást jelent, hogy a lengyelországi fedettpályás EB-n a magyar színeket képviselhetem, és újabb tapasztalatokkal gazdagodva folytathatom a felkészülésemet az év két nagy kihívására, a junior Európa-bajnokságra és a korosztályos világbajnokságra – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Illovszky Dominik, akinek tavaly november óta a 100 méteren EB-bronzérmes és a 10.08 másodperces idejével immár 22 esztendeje magyar rekorder Németh Roland az edzője. 

Maximalista edző motiválja
Dominik pályafutását gyermekkorától kezdve nyolc éven át a nyolcvanas években szintén a rövidtávokon jeleskedő Könye Irma egyengette, akitől rövid időre Karlik Pál vette át a váltóbot. Németh a harmadik mestere, akit eddigi tapasztalatait összegezve a fiatal versenyző maximalistának és célratörőnek tart, olyan segítőtársnak, akitől sokat lehet tanulni.

„Nem mondhatnám azt, hogy kissráckoromtól egészen mostanáig egy átlagos magyar fiatal életét éltem. Még inkább nem egy olyan sportolóét, aki azért haladhat nagy léptekkel előre, mert a felkészülése töretlen, időről-időre nem kell versenyt futnia a hátrányának ledolgozásáért – folytatta a 2018-as ifjúsági EB-n a 100 méteren ezüstérmet nyert Dominik, aki a nehézségek ellenére is minden évben tudott valamennyit javítani a legjobbján, ami a 100 méteren jelenleg 10.58 másodperc.

„Az orvosaim minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy rátaláljanak a gyógyítás hatékony útjára. Többször is megműtöttek, antibiotikumot és gyulladásgátlókat is szednem kellett. A kulcscsontomból kisugárzó fájdalmamon viszont egészen az elmúlt évig ez sem segített, míg az új orvosom ki nem derítette, hogy autoimmun betegség okozza a panaszaimat. Most úgy tűnik, hogy meggyógyultam, ezért azt remélhetem, hogy a jövőben már egyszer sem szorulok fekvőbetegként kórházi kezelésre.”

A 2023-as VB-ről álmodik
Dominik azok a versenyzők közé sorolja magát, akiknek nem okozott nagyobb hátrányt a tavalyi nemzetközi versenyek elhalasztása, személy szerint azért, mert így a 2020-as esztendő nagyrészét a rehabilitációnak, fizikai képességeinek és technikai tudásának fejlesztésére fordíthatta.

„Hiszek az edzőmnek, aki azzal bíztat, hogy kemény munkával még sokat javulhatok, így fedettpályán és szabadtéren is jó eredményeket érhetek el. Legszebb álmom valósulna meg, ha két év múlva a budapesti világbajnokságon szereplő magyar válogatott tagja lehetnék, még ha azért nagyon keményen meg kell majd dolgozni” - mondta befejezésül Dominik, akinek a nagypapája testvére - innen ismerős a családineve - a 2008-ban eltávozott futball-legenda Illovszky Rudolf, „Rudi bácsi” volt.

Szalay Péter
SzPress Sporthírszolgálat

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2021 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.