Lelkes és elszánt magyar csapat utazik a Csapat Európa-bajnokságra

Szögi István

Június 19-én és 20-án kerül megrendezésre az egyik legkülönlegesebb atlétikaverseny, a Csapat Európa-bajnokság, amelynek harmadik vonalában (Second League) a magyar csapat is harcba szállhat a feljutásért a bulgáriai Stara Zagorában.

Az elnevezés angol és magyar megfelelője közötti ellentmondás azért van, mert a legjobb csapatok az úgynevezett Szuperligában (Super League) indulnak, az alatta lévő 12 ország a First League-ben (ezt Kolozsváron rendezik) gyűjtögeti a pontokat, majd a sorban jön a Second League - ahol a magyar csapat is érdekelt lesz -, végül pedig a Third League, amit ezúttal Cipruson rendeznek majd meg.

A négy szintből a Szuperligát már május végén megrendezték, és Lengyelország sikerével ért véget. A másik hármat az előttünk álló hétvégén bonyolítják majd le. A viadal „ősét”, az Európa Kupát már 1965-ben is megrendezték, majd 2009-től egy átalakítást követően megkapta mai nevét, a Csapat Európa-bajnokságot.

Magyarország 2009-ben a második vonalban kezdte meg a viadalt, majd 2010-ben rendezőként sikerült kiharcolni a bent maradást. Ez nem volt másképp 2011-ben és 2013-ban sem, majd jött 2014, amikor kiestünk a harmadik vonalba. Sajnos 2015-ben nem sikerült egyből visszajutni, nem úgy 2017-ben, amikor Tel-Aviv városában nyolc győzelmet aratva, fölényesen összejött a First League-be való visszakerülés.

Amennyire simán, a szlovákokat 66 ponttal megelőzve összejött a feljutás, két évvel ezelőtt pont olyan kevésen múlott, hogy sikerül megőrizni második vonalas tagságunkat: alig két és fél ponttal maradtunk le a még éppen bent maradó Romániától. Így lehet az, hogy most a Second League-ben kell majd a mieinknek a pontokat gyűjtögetnie.

„A lehetőségekhez képest igyekeztünk a legerősebb csapatot benevezni. Vannak olyan elfogadható magyarázatok, amik miatt néhány atlétánk nem tart velünk Bulgáriába. Páran magasabb kategóriába tartozó versenyen vesznek részt a hétvégén, némelyikük pedig inkább a közelgő olimpiára való nyugodtabb felkészülést választotta. Mégis, az egyaránt kiváló formában lévő Bartha-Kéri Bianka és Szögi István ezt is be tudták építeni a felkészülésükbe, mellettük lelkes, tehetséges fiatalok lesznek majd ott a viadalon. Nekem tetszik ez a mix, lelkes, elszánt csapattal megyünk Stara Zagorába”

– vázolta fel a magyar csapat alakulását Kámán Bálint, a MASZ sportszakmai igazgatója, aki egy nagyobb képet adott arról is, hogyan alakult eddig a mieink számára a szabadtéri szezon.

„Mivel az olimpiai kvalifikáció viszonylag hamar zár, ezért a világtrendekhez alkalmazkodva nálunk is voltak már kiemelkedő eredmények a szabadtéri szezonban. A korosztályos Eb-csapatok létszáma szintén szépen alakul, és a júliusi világeseményekig még páran teljesíthetik a kijutáshoz szükséges szinteket. Fedett pályán láthattuk, hogy a magyar atlétáknak kiválóan sikerült átvészelniük a tavalyi nehéz évet és ez az eddigi szabadtéri eredményeken is látszik”

– mondta a szakember, aki technikai vezetőként maga is az együttessel tart.

A magyar csapat csütörtök dél közül utazik el Szófiába, majd onnan még háromórás buszút vár a különítményre a Bulgária középső részén található kisvárosig. A megérkezés után jön az elmúlt időszakból már szokásosnak mondható protokoll. Koronavírus-gyorsteszt, az akkreditációk felvétele, majd pénteken hivatalos edzés a Beroe Stadiumban, szombaton pedig kezdődik a verseny.

A pontozás menete: Mivel Ausztria és Oroszország sem lesz ott a viadalon, így végül 10 csapat méri össze az erejét a 40 versenyszámban. Minden egyes számban ugyanannyi pont gyűjthető. A győztes 10 pontot kap, a második 9-et, a harmadik 8-at, és így tovább egészen a 10. helyezettig, aki 1 ponttal gazdagítja hazáját.

Amelyik ország a vasárnap 20:00-kor megrendezésre kerülő 4*400 méteres váltót követően a legtöbb ponttal áll összesítésben, feljut a második vonalba. Magyarország ellenfelei Bulgária, Horvátország, Dánia, Izland, Izrael, Lettország, Litvánia, Szlovénia és Szlovákia lesznek.

A magyar csapat:

nők:

100 méter: Csóti Jusztina (FTC)

200 méter: Csóti Jusztina (FTC)

400 méter: Nádházy Evelin (Gödöllői EAC)

800 méter: Bartha-Kéri Bianka (SVSE)

1500 méter: Varga Gréta Barbara (SVSE)

3000 méter: Ohn Kinga (BEAC)

5000 méter: Szabó Nóra (Margitszigeti AC)

100m gát: Répási Petra (FTC)                         

400m gát: Molnár Janka (Budafoki MTE)

3000m akadály: Kácser Zita (Debreceni Sportcentrum)

magasugrás: Szabó Barbara (UTE)

rúdugrás: Klekner Hanga (Debreceni Sportcentrum)

távolugrás: Farkas Petra (Budapesti Honvéd SE)

hármasugrás: Áts Viktória (Tatabányai SC)

súlylökés: Veiland Violetta (Szegedi VSE)

diszkoszvetés: Kerekes Dóra (Nyíregyházi Sportcentrum)

kalapácsvetés: Németh Zsanett (Szombathelyi Dobó SE)

gerelyhajítás: Moravcsik Angéla (MTK Budapest)

4x100 méter: Kéri Bettina (SVSE), Csóti Jusztina (FTC), Takács Boglárka (ARAK), Sorok Klaudia (Budapesti Honvéd SE)

4x400 méter: Bartha-Kéri Bianka (SVSE), Mátó Sára (ARAK), Molnár Janka (Budafoki MTE), Nádházy Evelin   (Gödöllői EAC)

férfiak:

100 méter: Máté Tamás (FTC)

200 méter: Máté Tamás (FTC)

400 méter: Molnár Attila (SVSE)

800 méter: Vindics Balázs (UTE)

1500 méter: Szögi István (SVSE)

3000 méter: Vörös Márk (UTE)

5000 méter: Szemerei Levente (Szekszárdi Sportközpont)

110m gát: Szeles Bálint (Egri SSE)

400m gát: Koroknai Máté (Debreceni Sportcentrum)

3000m akadály: Palkovits István (Kecskeméti ARC)

magasugrás: Jankovics Dániel (MTK Budapest)

rúdugrás: Nagy Marcell (MTK Budapest)

távolugrás: Virovecz István (FTC)

hármasugrás: Szenderffy Dániel (VSD)

súlylökés: Tóth Balázs (Nyíregyházi SC)

diszkoszvetés: Huszák János (FTC)

kalapácsvetés: Rába Dániel (Szombathelyi Dobó SE)

gerelyhajítás: Járvás Máté (UTE)

4x100 méter: Illovszky Dominik (Budapesti Honvéd SE), Máté Tamás (FTC), Szabó Dániel (ARAK), Kádasi Zalán (Budapesti Honvéd SE)

4x400 méter: Enyingi Patrik (FTC), Huller Dániel (VSD), Molnár Attila (SVSE), Nadj Levente (Békéscsabai AC)

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2021 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.