Magyar olimpikonokkal és külföldi világsztárokkal jön a Magyar Nagydíjsorozat budapesti versenye

Magyar Nagydíjsorozat 2021, Budapest

Már a 2022-es két szabadtéri világesemény, az oregoni világbajnokság és a müncheni Európa-bajnokság miatt is fontos lesz a Continental Tour Bronze sorozatába tartozó Magyar Nagydíjsorozat budapesti állomása, amelyet kedden a Lantos Mihály Sportközpontban rendeznek meg.

Tíz olyan magyar atlétának is szurkolhatunk a kedd délután 14:00-kor kezdődő programban, akik a piros-fehér-zöld színeket képviselték a tokiói nyári olimpián. Közülük először Halász Bencét láthatjuk majd a dobókörbe lépni kalapácsvetésben, akinek az ellenfelei között ott lesz az idén remekül fejlődő fiatal csapattársa, Rába Dániel is. Mindkét szombathelyi versenyzőnek olyan riválisokkal kell felvennie a harcot, mint amilyen a tokiói negyedik helyezett Mykhaylo Kokhan, aki júliusban a Gyulai István Memorialt is megnyerte.

Márton Anita fél évvel gyermeke születése után Tokióban már 17.59 métert tudott dobni – most a súlylökés egy Diamond League-számként szerepel a programban, így világbajnokunk értékes pontokkal gazdagodhat. Ugyanez igaz az ötkarikás játékokról nüanszokkal lemaradó Huszák Jánosra is, aki diszkoszvetésben bizonyíthat egy Diamond League-mezőnyben. Az olimpiai ezüstérmes Simon Petterson lesz az, akit le kell győzni kedd délután.

A koronavírus-járvány következtében elmaradó versenyek miatt a World Athletics beemelte a Continental Tour Bronze fokozatú, budapesti versenybe ezt a két számot, így az ezekben szereplők annyi ponttal gazdagodnak a világranglistán, mintha Diamond League-versenyen indulnának.

Kozák Luca sajnálatos esése után az ötkarikás játékok egyik legsportszerűbb cselekedetét nyújtotta, amikor a hozzá hasonlóan a 100 gát közben pórul járó Yanique Thompsonhoz odament, hogy felsegítse őt. A magyar atléta először áll rajthoz azóta, hogy példamutató tettével sokak figyelmét felkeltette a japán fővárosban. Ezúttal Gabriele Cunninghammel harcolhat az első helyért. Férfi 110 gáton Szeles Bálint az egyedüli magyar induló, a legnagyobb név pedig a jamaicai Rasheed Broadbell.

Bartha-Kéri Bianka 800 méteren, Tóth Lili Anna 3000 akadályon állt szépen helyt Tokióban, ezúttal Budapesten javíthatják tovább idén felállított egyéni legjobbjukat. Míg Nguyen Anasztázia az olimpián versenyzett, nem sokkal előtte Farkas Petra az U23-as Európa-bajnokságot nyerte meg remek teljesítménnyel, most Abigail Irozoru és Talyah Brooks ellen szeretnék itthon tartani az első helyet.

Gyurátz Réka és Szilágyi Réka kalapácsvetésben és gerelyhajításban dobhatnak nagyot és kezdhetik meg a pontgyűjtést Oregon, illetve München felé. Azonban érdemes lesz ebben a két számban odafigyelni a nyári korosztályos világversenyeken bizonyító fiataljainkra, kalapácsvetésben Viszkeleti Villő, gerelyhajításban Kövér Fanni ért el szép eredményeket. A veszprémiek kiválósága sorra javította a saját maga által felállított U18-as magyar csúcsát.

Szögi István és Koroknai Máté is élete első olimpiáján vehetett részt, most pedig arra készülnek, hogy 1500 méteren, illetve 400 gáton a következő világeseményeken is ott lehessenek. Ehhez az első lépést ők is Budapesten tehetik meg. Szöginek egy jó idő elérésében három, 3:35.00-nál jobb PB-vel bíró futó, Adel Mechaal, Piers Copeland és Robert Farken segíthet majd. Koroknait az amerikai Aldrich Bailey húzhatja majd, hogy minél közelebb legyen 49.70-es legjobbjához.

Palkovits István 20 évesen is esélyeshez méltóan nyert aranyérmet az U23-as Európa-bajnokságon, ő egyedüli magyarként áll rajthoz ebben a számban. Gerelyhajításban Járvás Máté az U23-as Eb-n lett 8., Herczeg György pedig a világ legnagyobb dobását mutatta be a 18 éven aluliak között az U20-as Eb-n, aminél az azóta eltelt másfél hónapban sem dobott senki nagyobbat. Kíváncsian várjuk, hogy mennyi van még ebben a három fiatalban a szezon utolsó szakaszára fordulva, akik még garantáltan megannyi boldog pillanatot fognak a számunkra okozni a jövőben.

Molnár Janka kétszer is U23-as magyar csúcsot döntött 400 gáton júniusban, ha ezt újra meg tudja tenni, akkor az új rekord szinte biztosan 56 másodpercen belül lesz, ugyanis ettől alig három századra volt a Debrecenben megrendezett Atlétikai Magyar Bajnokságon.

Magasugrásban a nőknél Szabó Barbara, Renner Luca és Fekete Fédra, a férfiaknál Agárdi Péter, Bakosi Péter és Jankovics Dániel vehetik fel a legnagyobb eséllyel a harcot a külföldről érkező atlétákkal. Vindics Balázst 800 méteren a kenyai Michael Saruni vezetheti minél jobb eredményre.

Sprintereinkre az egyéni versenyek mellett egy sokkal nemesebb feladat is vár, a keddi verseny ugyanis egy jó lehetőség arra is, hogy a 4*100 méteres váltók egy-egy jó futással értékes pontokat gyűjtsenek. A nőknél egy „A” és egy „B” csapat mellett az U18-asok, illetve a távolugróink is összeállnak, hogy a versenyen induló amerikai- és világváltóval összemérjék erejüket. A férfiaknál a felnőttek mellett az U18-asok alkotnak majd egy-egy négyest, mellettük az írek, az amerikaiak és egy világváltó lesznek ott a rajtban, így – többek között – Csóti Jusztina, Takács Boglárka és Máté Tamás mellett Michael Rodgerst és Isaiah Youngot sem csak egyszer láthatja az, aki kilátogat a versenyre.

A több mint hat órán át tartó, rendkívül izgalmasnak és színvonalasnak ígérkező versenyre a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni e-mailben lehet a press@gyulaimemorial.hu e-mail címen. A helyszínen védettségi igazolvány bemutatása kötelező!

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2021 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.