Márton Anita gyermeke születése után fél évvel alig egy méterrel maradt le az olimpiai döntőről

Márton Anita

A magyar atlétika egyetlen világbajnoka, Márton Anita 17.59 métert dobott a női súlylökés selejtezőjében, amivel a 21. lett a tokiói nyári ötkarikás játékokon.

Márton Anita gyermeke januári születése után is vállalta a tokiói felkészülést, és a magyar versenyző szépen helyt állt súlylökésben. Az első sorozatban 17.42 métert dobott, amivel a 10. pozícióban állt. A második sorozatban 17.59 méterre javított, azonban mivel többen is túldobták őt, ezért visszacsúszott a 15. helyre.

Az utolsó kísérlete sajnos érvénytelen volt, így biztossá vált, hogy nem jut tovább – végül a 21. helyen zárta a kvalifikációt.

"Jó volt újra ilyen közegben versenyezni. Szerettem volna 18 métert lökni, végül is nem sok hiányzott, de igazából egyik dobásba sem találtam bele. Nagyon erős volt a mezőny, előzőleg úgy saccoltam, hogy 18 méterrel döntőbe lehet jutni, hát tévedtem 60 centit, a riói olimpiához viszonyítva pedig 80 centivel több kellett a fináléhoz" - nyilatkozott Márton Anita az MTI-nek.

Hozzátette, úgy érzi, maximálisan megtette, amit tudott, nagy nevek estek ki, és sikerült olyanokat megelőznie, akik idén jobb eredménnyel rendelkeznek nála.

"Nem vagyok elégedetlen, ez jó alap a folytatáshoz. Egyfajta új kihívás, hogy szülés után visszatérve ebből mit lehet kihozni. Idén még van két versenyem, aztán novemberben elkezdjük az alapozást a jövő évre, mert lesz bőven nagy nemzetközi verseny" - mondta.

Az, hogy gyermeke, Luca születése után is ilyen hamar ekkorát tudott fejlődni, mindenképpen biztató a 2023-as budapesti világbajnokságig tervező klasszisunk közeljövője szempontjából is. A 18.80 méteres, biztos döntőbe jutást érő szintet három kínai, Gong Lijiao, Song Jiayuan és Yang Gao mellett Raven Saunders, Fanny Roos és Auriol Dongmo is megdobta.

Az ötkarikás játékok előtt a női 5000 métert három világsztár csatájának harangozták be, Sifan Hassan, Hellen Obiri és Gudaf Tsegay ennek megfelelően egyaránt könnyedén biztosította a helyét a hétfői fináléba. Az első futamban Hassan az utolsó körben hajrázott le mindenki mást és nyert 14:47.89-cel, a másodikban pedig Tsegay és Obiri egy ezen a szinten lassúnak mondható iramot diktálva végül 14:55-öt futva zártak az első két helyen.

Yulimar Rojas 15.43 méterrel a télen a fedett pályás világcsúcsot már megdöntötte női hármasugrásban. A venezuelai atléta Tokióba azzal a céllal érkezett, hogy az aranyérem megnyerése mellett a szabadtéri világrekordot is megjavítsa. Ennek megfelelően 14.77 méterrel a pénteki napon is övé volt a legnagyobb ugrás, két nap múlva pedig a döntőben megkísérelheti megdönteni a 15.50 méteres világrekordot, amit Inessa Kravets tart, immáron 26 éve.

A tokiói programban mutatkozik be az olimpiákon a 4*400 méteres vegyes váltó, aminek selejtezőjében az amerikai váltót kizárták. Nem úgy a lengyeleket, akik Dariusz Kowaluk, Iga Baumgart-Witan, Malgorzata Holub-Kowalik, Katejan Duszynski összetételben a legjobb idővel (3:10.44) harcolták ki a legjobb nyolcba kerülést.

A XXXII. nyári olimpiai játékok atlétikaversenyek első döntője a férfiak 10 000 méteres száma volt. A címvédő Mo Farah távollétében az ugandai Joshua Cheptegei volt a legnagyobb favorit, akinek elsősorban honfitársát, Jacob Kiplimót kellett megelőznie a sikerhez. A két ugandai kihívója két etióp Selemon Barega és Yomif Kejelcha voltak.

Barega és egy másik kenyai, Rhonex Kipruto két kilométert követően megpróbáltak elszökni a többiektől, erre 3200 métert követően Kiplimo reagált először és már féltáv előtt felhozta a többieket rájuk. A harmadik ugandai, Stephen Kissa 14:08-ra futotta az első öt kilométert, amit szinte az egész mezőny tartani tudott - ő körülbelül 6400 méternél szállt ki a versenyből.

A nagy melegben és magas páratartalomban futott verseny a hajrában dőlt el, ami már inkább az etiópoknak kedvezett. Cheptegeit 600 méterrel a vége előtt egy kicsit be is zárták, ami szintén jól jött nekik. Kejelcha elfogyott, viszont Barega 200 méterrel a vége előtt indított, amit az ugandaiak már nem tudtak átvenni, így az etióp megnyerte az olimpiát. Mellette Cheptegei és Kiplimo állhattak még fel a dobogóra.

A szombati nap hajnali programjában Kozák Lucának szurkolhatunk, aki 100 méteres gátfutásban - magyar idő szerint - 4:09-kor áll rajthoz.

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2021 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.