Óriási hajrával az FTC nyerte az Atlétikai Magyar Csapatbajnokságot

FTC

Az utolsó versenyszám, a férfi 4*400 méteres váltó döntött a 2021-es Atlétikai Magyar Csapatbajnokság döntőjében. A székesfehérvári Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban az FTC hihetetlen izgalmak közepette, a pályafutása utolsó versenyén szereplő Kazi Tamás és a két nap alatt összesen négy számban is diadalmaskodó Máté Tamás vezérletével hét pont hátrányból fordított az MTK – UTE csapata ellen és nyerte meg a bajnoki címet.

Mivel a vasárnap reggeli félmaratoni ob-n a DSC-SI – NYSC közös csapata Kácser Zita és Arany Attila révén újabb két első helyet gyűjtött, ezért a tiszántúliak feljöttek a második pozícióba, alig hét pontos hátrányban voltak ekkor a 222 egységgel az élen álló BHSE mögött. A harmadik helyen 196.5 ponttal álló MTK-UTE-től csupán másfél ponttal volt lemaradva az FTC.

A kora délután a technikai számokról szólt, közülük az első versenyszám a női kalapácsvetés volt, amelynek az első négy helyén egyaránt a SavArra színeiben dobó atléta zárt, amivel fantasztikus 48 pontot szereztek. Gyurátz Réka 68.32 méterrel nyert, mögötte Jillian Weir, Németh Zsanett és Viszkeleti Villő zárt.

Férfi diszkoszvetésben 16 induló volt, közülük az FTC kiválósága, Huszák János utolsó kísérletére fantasztikus 65.54 méteres új egyéni csúcsot dobott, amivel megelőzte a stabilan 60 méter felett teljesítő Szikszai Róbertet és Káplár Jánost, két DSC-SI – NYSC-s ellenfelét.

Férfi hármasugrásban hármas ferencvárosi siker született. Galambos Tibor nem sokkal azelőtt, hogy 110 gáton is értékes pontokat szerzett a zöld-fehéreknek, 15.61 méterrel megugrotta idei legjobbját – mögötte Bánóczi Kristóf 14.88-as, Prekli Zoltán pedig 14.80 méteres szezoncsúccsal zárt.

Nagy Marcellnek nem kellett sok ahhoz, hogy átugorja az 5.25 métert rúdugrásban, az MTK-UTE fiatal atlétája így 5.15 méteren zárt három GEAC-Ikarusos riválisát (Mihály Ádám Bence, Kéri Tamás, Bánovics József) megelőzve.

Szabó Barbara szintén az MTK-UTE színeiben versenyezve 1.86 méterrel idei legjobbját ugrotta magasugrásban. A tízszeres szabadtéri magyar bajnok sikeréhez nem férhetett kétség.

Női 100 méteres gátfutásban Kozák Luca 13.36-os idővel győzött DSC-SI – NYSC-s csapattársa, Kerekes Gréta, illetve Krizsán Xénia (MTK-UTE) előtt.

Nem telt el fél óra a Zalaszám-ZAC – SVSE közös csapatának hétvégi első két győzelme között. Férfi 110 gáton a zalaegerszegi Szűcs Valdót most sem lehetett megverni, 13.71-es eredménye 17 pontot hozott a konyhára. Pár perccel később a veszprémi Bartha-Kéri Bianka könnyed, 2:06.37-es futással nyerte meg a 800 métert. Mögötte másodikként a remek formában lévő Honvédos, Urbán Zita ért célba.

Férfi 800 méteren a visszavonuló Kazi Tamást utoljára láthattuk egyéni versenyszámban rajthoz állni. Az FTC londoni olimpikon, szenior világcsúcstartója 1:51.17-es futással a negyedik helyen zárta a kétkörös viadalt. A képzeletbeli dobogóra a magabiztos győzelmet arató Vindics Balázs (MTK-UTE, 1:48.57), Szögi István és Huller Dániel állhattak fel.

A sérüléssel bajlódó Rivasz-Tóth Norbert távollétében az MTK-UTE-s Járvás Máté és az FTC-s Herczeg György harcoltak az első helyért. Pont ez a két csapat állt az ekkor még vezető DSC-SI – NYSC mögött. Az első sorozatot követően még Herczeg vezetett, majd Járvás átvette tőle az első helyet, amit meg is tudott őrizni. 71.39 méteres dobása két és fél méterrel volt nagyobb, mint ellenfele 68.84 méteres legjobbja.

Molnár Janka remek hajrával, 24.18-cal lett első 200 méteren. A Dunafok csapatát képviselő fiatal atléta a szombati 400 gát után második első helyét szerezte a hétvége folyamán.

Szintén nem múlhatott el ez a nap sem Máté Tamás-győzelem nélkül. Az FTC sprintere az egy nappal korábban megnyert 100 és 400 méter után a 200-at is megnyerte a férfiak között. 21.13-as eredményével több, mint fél percet adott a Viharsarkot erősítő Nadj Leventének és mindenki másnak. Máté mellett másik két ferencvárosi is kihozta magából a maximumot, Enyingi Patrik és Varga Dániel is új egyéni csúccsal gyűjtött értékes pontokat a hat versenyszámmal a vége előtt már 357 ponttal álló csapat számára.

Mielőtt a Fradi nagyon meglógott volna, női távolugrásban az MTK-UTE a második és harmadik helyen záró Nguyen Anasztázia és Endrész Klaudia által szerzett 27 pontot, és ezzel négy pontra megközelítették a zöld-fehéreket. A legnagyobbat a Pannon Duo atlétája, Lesti Diana ugrotta 6.60 méteres új egyéni csúccsal.

Női 5000 méteren a Honvédos Merényi Panna győzött 17:41.68-as idővel, a férfiaknál pedig a Konok Kunok csapatában Palkovits István tudott diadalmaskodni 14:17.74-gyel célba érve. Kettős Viharsarok-győzelmet hozott a női súlylökés – Márton Anita 16.23 méterrel nyert, Veiland Violetta pedig 15.13 méterrel a második lett.

A női 4*400 méteres váltóban a Simon Virág, Dobránszky Laura, Rapai Fanni, Nádházy Evelin összetételű GEAC-Ikarus magabiztos győzelmet aratott. 3:43.94-es idejüknél majdnem tíz másodperccel maradt el a Zalaszám ZAC – SVSE „A”csapata.

A záró versenyszám, a férfi 4*400-as váltó előtt az MTK-UTE 372 ponttal állt, hét ponttal megelőzve az FTC-t, így a két budapesti csapat között dőlt el a végső siker. Varga Dániel már az első váltásnál az élen adta át a botot Enyingi Patriknak, aki tovább növelte az előnyét, mielőtt átadta volna a botot Máté Tamásnak.

A zöld-fehérek harmadik tagja megtartotta a vezetést, hogy a búcsúzó Kazi Tamás fejezze be a versenyt. A 36 éves atléta megcsinálta, behozta az első helyen a Fradit, és mivel az MTK-UTE váltója „csak” a hetedik lett összesítésben, így a Ferencváros megfordította a versenyt és mindössze két ponttal megnyerte az Atlétikai Magyar Csapatbajnokságot 2021-ben.

Atlétikai Magyar Csapatbajnokság 2021, a döntő végeredménye:

  1. FTC, 376 pont
  2. MTK – UTE, 374 pont
  3. DSC-SI – NYSC, 328.5 pont
  4. GEAC – Ikarus, 327 pont
  5. Budapesti Honvéd Sportegyesület, 325 pont
  6. Zalaszám ZAC – SVSE, 298 pont
  7. Pannon Duo, 273.5 pont
  8. SavArra, 271 pont
  9. VEDAC – Hunyadi, 230.5 pont
  10. Viharsarok, 211 pont
  11. Konok Kunok, 175 pont
  12. Dunafok, 142 pont
Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2021 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.