Varga Gréta 17 évesen nyert ezüstérmet az U20-as Európa-bajnokságon

Varga Gréta

Az észtországi Tallinnban megrendezésre kerülő U20-as Európa-bajnokság szombati napján öt magyar atléta is a döntőben mutathatta meg tehetségét. Közülük a legjobban Varga Gréta szerepelt, aki a 2. helyen ért célba a 3000 méteres akadályfutás döntőjében.

Csak úgy, mint a csütörtöki selejtezőben, Varga Gréta ezúttal is egy remek és taktikus futást mutatott be a nála eggyel idősebb korosztályban. A döntőben nem sokkal a második kilométer vége előtt állt az élre és kezdett komolyabb tempót diktálni, amivel egy kör alatt alaposan szétszakította a mezőnyt.

Csupán a német Olivia Gürth és a török Sevval Özdogan tudta tartani vele a lépést. Az utolsó körben már csak Gürth volt ott a nyomában, aki az utolsó vizesároknál átvette a vezetést, de Varga jól tartotta vele a lépést, és az utolsó akadályt követően óriási hajrába kezdett. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy sikerül is visszaelőznie a németet, de végül két századmásodperccel elmaradt a győztestől. 9:59.17-es futásával a 2. helyen ért célba, amivel megszerezte a magyar csapat első érmét a kontinensviadalon.

„Egy nagyon jó versenyben most ugyan alulmaradtam, de úgy érzem, hogy ez a futás a jövőben sokat fog segíteni nekem. Még egy kicsit csalódott vagyok, de úgy gondolom, hogy mindent kiadtam magamból. Az előfutamhoz hasonlóan ugyanúgy mentem, ahogyan meg volt beszélve, de ezúttal tudtak velem jönni, és meg tudtak előzni, azonban nem adtam fel az utolsó centiig sem.

A tavaszi felkészülésem nem volt a legjobb, de az utóbbi hónapokban már normálisan tudtam edzeni, aminek köszönhetően szabadtéren két korosztályos országos csúcsot is futottam már a szezonban. Egy hónap múlva jön a junior-világbajnokság, arra is szeretnék minél felkészültebben kimenni és abból is a maximumot kihozva egy minél jobb időeredménnyel hazatérni” – értékelte nem csak nagyszerű vasárnapi futását, hanem az egész szezonját az SVSE tehetsége.

Strigencz Zalán sorozatról sorozatra szépen javítva, harmadik kísérletére elért 55.22 méteres eredményével a 11. helyen bejutott a diszkoszvetés vasárnapi döntőjébe. A szám másik magyar indulója, Csontos Márton 50.38 méterrel a 22. helyen zárt.

Nem sikerült a továbbjutás Kling Rékának és Losonczi Blankának súlylökésben. Losonczi 13.35 méterrel a 23., Kling 12.40 méteres dobással a 27. pozícióban zárta a selejtezőt.

A délelőtti programban volt érdekelt a Steigerwald Ernő, Molnár Attila, Bánóczy Árpád, Nadj Levente összetételű férfi 4*400-as váltónk is, amely az első futamban kapott helyet. Steigerwald a harmadik helyen adta át a botot a június végi ob-n hihetetlen fordítást bemutató Molnárnak, akit az olasz és a fehérorosz mellett a cseh versenyző is megelőzött. A románok harmadik embere óriásit futva az utolsó helyről felhozta őket az elsőre, miközben Bánóczy visszaesett a mezőny végére.

A pénteki 400 méter 5. helyezettje, Nadj ezúttal is remek teljesítménnyel rukkolt elő, és nem csak a románokat, de a cseheket is visszaelőzve felhozta a mieinket a futam harmadik helyére. A magyar csapat 3:10.26-os ideje összesítésben a 7. helyre volt jó, vagyis sikerült kiharcolniuk a srácoknak, hogy vasárnap este az Eb utolsó döntőjében is legyen kinek szurkolnunk.

Három magyar tehetség is ott lehetett a női gerelyhajítás selejtezőjében, közülük Kövér Fanninak a döntőbe jutás is sikerült. A VEDAC 17 éves fiatalja 56.17 méteres dobásával a 3. helyen került a vasárnapi fináléba. Makai Anna 44.83 méterrel a 14., Sári Pálma 43.16 méterrel a 17. lett.

Mohai Regina a 400 méteres gátfutás elődöntőjében állt rajthoz, és futott az első futamban 59.40-et, amivel a 10. pozícióban zárta az Európa-bajnokságot. A férfiak mezőnyében Soos Levente 53.71-gyel a 14. lett összesítésben. Farkas Bence 22.13-at futott a 200 méter elődöntőjében, ami a 16. helyet jelentette a számára. A női 200 méter döntőjében a pénteken a 100-at megnyerő ír Rhasidat Adeleke fölényesen húzta be ezt a döntőt is.

A Szombathelyi Dobó SE alig 16 éves tehetsége, Viszkeleti Villő harmadik kísérletére 59.45 métert dobott kalapácsvetésben, amivel 8. helyen zárta a döntőt. A győzelem a finn Silja Kosonené lett, aki 71.06 méterrel új U20-as Európa-bajnoki rekordot ért el.

Sajnos Tóth Anna a 100 méteres gátfutás döntőjében az utolsó gátat követően elveszítette az egyensúlyát és elesett, ezért a 8. helyen végzett. A svájci Ditaji Kambundji az előző két körhöz hasonlóan most is kiemelkedett a mezőnyből, és ugyan a csütörtökön felállított 13.01-es Európa-bajnoki csúcsán nem tudott tovább faragni (13.03), de az aranyérmet így is megnyerte.

Férfi 110 gáton Nagy Richárdnak szurkolhattunk, aki 14:06-os futásának köszönhetően szintén a 8. lett. A francia Sasha Zhoya 13.05-ös új Eb-csúccsal tudott diadalmaskodni.

Hodossy-Takács Sámuel sajnos nem tudott elindulni a magasugrás döntőjében, mert még a csütörtöki selejtezőben megsérült a bokája, és nem jött eléggé rendbe az elmúlt két napban.

Herczeg György a gerelyhajítás csütörtöki selejtezőjében az U18-as korosztályban a világ idei legnagyobbját tudta dobni (73.74 méter). Az FTC fiatalja ezúttal 67.91 méterig hajította a gerelyt, és a 9. helyen zárt. Az első hely a fantasztikus formában lévő ukrán Artur Felfneré lett, aki 78.41 méterre javította a világ idei legjobb U20-as dobását.

A szombati nap utolsó magyar fellépője Bánóczi Kristóf volt, aki hármasugrásban 15.29 méteres új egyéni csúccsal a 9. helyen biztosította a helyét a fináléba.

Az U20-as Eb vasárnapi zárónapjának délelőttjén a férfi 4*100 méteres váltónk azért küzd majd, hogy ne hat, hanem hét döntőben szurkolhassunk magyar atlétáknak Tallinnban. Az eseményeket az európai szövetség hivatalos oldalán továbbra is élőben közvetíti, amelyet IDE KATTINTVA érhetnek el!

A mieink vasárnapi programja az U20-as Eb utolsó napján (magyar idő szerint):

10:00 férfi 4*100 méteres váltó, 1. kör (Magyarország)

13:40 férfi diszkoszvetés, DÖNTŐ (Strigencz Zalán)

14:55 férfi hármasugrás, DÖNTŐ (Bánóczi Kristóf)

16:05 női 1500 méter, DÖNTŐ (Urbán Zita)

16:10 férfi rúdugrás, DÖNTŐ (Nagy Marcell)

17:30 női gerelyhajítás, DÖNTŐ (Kövér Fanni)

18:20 férfi 4*400 méteres váltó, DÖNTŐ (Magyarország)

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2021 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.