Diákolimpia - vélemény

Az alábbiakban olvasható Ferenczi Imre pécsi edző és középiskolai testnevelő tanár levele a „diákolimpia jelenséggel” kapcsolatosan. Az írásból ( és több szóbeli véleményből ) kiderül, hogy a szakemberek fontosnak tartják a diák versenyeket és jobbító megközelítésből fejtik ki véleményüket. Mint minden személyes megnyilvánulás, úgy ez is szubjektív, de tükröz egy tapasztalati véleményt.

Bizonyára van más megközelítés is, de azt jelzi, hogy a diákszövetség álláspontját nem osztja mindenki. A diákolimpiai versenyek működtetéséért az MDSZ sokat tesz és tevékenysége az iskolás fiatalok versenyeinek szervezésében, lebonyolításában jelentős. Az előző években felmerült problémák kiküszöbölésére a MASZ - eddig kevés sikerrel - már több megbeszélésen próbálta elérni a versenyrendszer rugalmasabbá tételét.

Tudva és remélve, hogy a témában érintettek mindannyian a diák- és emellett ( ezen keresztül) a minőségi atlétika érdekeit tartják szem előtt, egy MASZ és MDSZ közötti újabb megbeszélés az iskolai- és a versenysport  valós helyzetén alapuló, a minőségi atlétika érdekeinek is jobban megfelelő és a még hatékonyabb versenyrendszer irányába mutató változtatásokat dolgozhat ki. (masz.hu)

"Kíváncsian olvastam a MASZ honlapján Kovács Sanyi bácsi sorait a diákolimpiai problémákról.Néhány gondolatot én is szeretnék hozzáfűzni, hiszen sportolóim zöme a középiskolás korosztályból kerül ki. Ezért, valamint azért is, mert magam is középiskolában tanítok, úgy érzem elég rálátással rendelkezem, hogy véleményt alkothassak az "ügyről".

Tehát a probléma abból adódik, hogy egy edző felkészít egy sportolót a diákolimpiára. Eddig rendben is van. Ekkor lép be a testnevelő, akinek a diáksportszövetség szabályai szerint nevezni kellene a sportolót, megszerveznie az útját stb. Cserében sütkérezhet a dicsőségben.De mi van akkor, ha ez őt nem motiválja. Mi van akkor, ha rosszul végzi a munkáját és a gyerek nem indulhat azon a versenyen, melyre egy éve készül edzőjével?Milyen szankciók azok, melyek az ilyen, munkájukat hanyagul végző testnevelőkre várnak?Vagy csak az edző és a sportoló  - jelen esetben diák - a szenvedő alany?

Ha reklamálnak, szóvá teszik a számukra feldolgozhatatlan problémát, akkor "nem kívánatos jelenségek"-nek minősülnek?Válogatott sportolókat, tavalyi bajnokokat zártak ki a versenyzésből ilyen módon!

Ferenczi ImreSzomorúan látom, hogy önkritika nélkül sikerült megint a diák?sportszövetség sarát eltakarítani.Milyen sportszövetség, amelyik így kezeli a diákokat? Milyen sportvezetés amelyik nem látja a hibáit! Jelen esetben, hogy a gyerekek szenvedik el felelőtlen felnőttek hibáit!

Én harmadik éve nem vagyok hajlandó sportolóimat elkísérni a középiskolai atlétikai bajnokságra, / testnevelőik pedig alapból nem mennek /, mert folyamatosan a bürokráciába, a nem tudom ki által kreált abnormális szabályzatokba ütközöm. Jól tettem, hogy most se mentem el, mert valószínű nem úsztam volna meg infarktus nélkül. Üzenem, hogy nem csak a pesti kollégáknak volt és van problémájuk a diákolimpiai versenyekkel!

Jó lenne, ha a diáksportszövetség is leszállna a földre és hasonlóan a főiskolai bajnoksághoz, itt is egy atléta barát légkör kezdene kialakulni!

Elnézést, ha néha erős voltam, de nem tudok érzelmek nélkül beszélni, ha mások hibáját a gyerekeken verik le!

Tisztelettel;Ferenczi ImrePVSK edzőPécs Városi Atlétikai Szövetség Elnöke"

 

Back to Top

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.