Eredményes év után a szeniorok

Szenior bizottság

A 2018-as év Szenior Atlétikai Díjkiosztó Ünnepséget december 27-én délben tartotta a MASZ Szenior Bizottsága. A szép környezetben, elegáns körülmények között megrendezett eseményen, a Neverland Bar & Escape Room-ban szép számban jelentek meg az atléták, több mint 50-en érkeztek az ország különböző részéről -Tamásiból, Pécsről, Szombathelyről, Gyuláról, Kecskemétről, Debrecenből, Székesfehérvárról, Hódmezővásárhelyről, Salgótarjánból - a budapesti ünnepségre.

A rendezvény fő szervezője, Tarnócai Éva  elnökségi tag köszöntötte a szenior atlétákat, majd a MASZ Szenior Bizottságának elnöke, a Budapesti Atlétikai Szövetség főtitkára, Sátor László  értékelte a világversenyeken nyújtott teljesítményeket, a rendkívül sikeres évet.

A szenior szakág Madridban, a Fedettpályás Európa Bajnokságon  3 aranyat, 3 ezüstöt és 2 bronzérmet szerezett; Malagában a Világbajnokságon  pedig 5 aranyérmet, 4 ezüstérmet és 5 bronzérmet nyert. Kőrösi István  a közelgő hat ország Veterán Válogatott Viadaláról tájékoztatta a szenior atlétákat, mivel 2019-ben Magyarország rendezi a versenyt, Zalaegerszegen.

A díjazottak névsorát, ünnepélyes keretek között Rébék Dorina, az Aarhusi Európa bajnokság ceremóniamestere olvasta fel. Két Életmű díj  is átadásra került: az egyiket Lóki Tamásné  83 éves sprinter kapta, aki életművével, életmódjával, hozzáállásával és eredményeivel nemcsak példát mutat, hanem méltón képviseli Magyarországot a világ- és Európa bajnokságokon. A másik Életmű díjat a 91 éves világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok szenior atléta, a Malagán két érmet is szerzett Kovács István  kapta, akinek szakértelme, szorgalma, pontossága példaértékű, úgy szűkebb környezete, mint a világ szenior atlétikája számára.

„- Gálánk megszervezésében külön köszönetet mondunk Simák Gergőnek a fotókért, Jassó Anikónak az Életműdíj megvalósításában nyújtott segítségéért, és a helyet és lehetőséget biztosító Josep Jordi Zaragoza Rovirának, a Neverland ügyvezető igazgatójának, hogy Gálánk ilyen fényben és helyszínen ragyoghasson!”- olvasható zárásként Tarnócai Évának, a MASZ Szenior Bizottsága elnökségi tagjának beszámolójában.

 

Csatolt dokumentumok: 
Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.