Szolnoki győzelmek és sikeres rendezés

Sport XXI - Észak-Alföld Régió, terem Fényképek

Az Atlétikai futófolyosó adott otthont november 28-án, Szolnokon, a régió Sport XXI. téli terematlétikai varsenyének.A találkozón 16 csapat vett részt (8/U11 és 8/U13), a régiós gyerekversenyek sorát folytatva, a házigazda a Szolnoki Sportcentrum Sportiskola volt.

Az eseményt kitűnően előkészített és berendezett futófolyosó várta, ahol mindkét kategóriában szolnoki győzelem született, a második helyeket a nyíregyházi gyerekek, a bronzérmeket a debreceni sportiskolások szerezték meg.  Az iskolai kategóriát (U13) a Bencsik Pál által felkészített Szolnoki Széchenyi általános iskola nyerte meg.

Eredményhirdetéskor a díjakat a Kámán Ferenc MASZ koordinátor, Bencsi Pál, valamint Ecsekiné Juhász Erzsébet és Benéné Lipcsei Irén egykori felnőtt válogatottak és magyar bajnokok adták át. Az U13-as versenyzőknek pedig helyiek két kitűnő válogatott atlétája, Sipos János és Ecseki Dániel nyújtotta át az érmeket.

A felkészítő edző- és testnevelő kollégák ismét egyértelműen jónak ítélték a gyakorlatokat, ezek rendezését és formáját - hisz az atlétikai versenyszámok előkészítő edzéseszközei, valamint a csapatverseny jelleg jó szakmai segítséget és programot ad a felkészítéshez, és sikerélményt biztosít a gyerekeknek. A felkészülés szintjét versenykörülmények között lehet lemérni, változó versenyhelyszíneken. Nagyon jó kezdeményezés, hogy játékos formában szeretethetik meg a gyerekek atlétikát.

Ahogy a helyiek elmondták, Szolnokon a szakosztályhoz kapcsolódó iskolák egyre többen csatlakoznak a Sport XXI atlétikai versenyrendszerhez, mivel kiszámíthatóak, rendezettek, díjazottak és a rendezés körülményei színvonalasak.  

Bencsik Pál edzőkolléga javaslatára sikeres kezdeményezés volt, hogy három szolnoki iskola is bekapcsolódott a versenybe, őket külön iskolai, nem igazolt kategóriában értékelték, erre a díjakat az egyik lebonyolító, a Hajdú Bihar Megyei és Debrecen Városi Atlétikai Közhasznú Egyesület ajánlotta fel – továbbá az egyesületnek köszönhetően valamennyi, a versenyen résztvevő gyerekatléta télapót és szaloncukrot is kapott eredményhirdetéskor.

Az Ecseki Tibor szakosztályvezető által vezetett atlétikai szakosztály kedves és nagyszerű házigazda volt. A verseny pörgősen gördülékenyen zajlott, köszönhetően az edzőknek, kísérőknek, versenybíróknak, a megtartott technikai értekezletnek.

A találkozó során végig együtt működtek az edző. testnevelő kollégák a rendezőkkel. A lebonyolításban a helyi szakosztály nagyon segítőkész idősebb korú atlétái is közreműködtek, ami igen hasznos, mivel a versenyzők így közelebbről megismerkedhettek a rendezés szabályaival és szituációival.

A versenybírók szolnoki szakemberek, valamint a Hajdú Bihar Megyei és Debrecen Városi Atlétikai Közhasznú egyesület munkatársai voltak, egy rendkívül korrekten rendezett versenyen vehettek részt a szakosztályok ismét. Ennek eredményeként két óra alatt lebonyolításra került a verseny

Az eseményt Kámán Ferenc MASZ koordinátor szavai zárták. Elbúcsúztatva a 2003-as korosztályt, reményét fejezte ki, hogy program sikerélményének köszönhetően igazi atlétává válnak. A szakember jónak ítélte a régió szakmai és nevelő munkáját, mert az ez évi serdülő egyéni OB újonc kategóriájában 14 érmet (8 arany, 1 ezüst, 5 bronz) szereztek a 2002 korú versenyzők, akik már e versenyrendszerből kerülte ki.

Az országos szövetség koordinátora gratulált a résztvevőknek, az érmeseknek, megköszönte a szolnoki és debreceni rendezőknek és a házigazda atlétikai szakosztálynak a szakszerű és elhívatott. gyerekszeretettel rendezett a versenyt, örült, hogy Debrecenből és Nyíregyházáról ismét nagy létszámban és négy-négy edzővel vettek részt az eseményen.

Kámán Ferenc a közelgő ünnepekre minden jót kívánva, a köszönet szavaival illette a szülők jelenlétét, támogatását, és a gyerekek jó teljesítményét látva elismerését fejezte ki az edzőknek a kiválasztásért, felkészítésért.

A régió következő eseménye a januári, Nyíregyházán megrendezésre kerülő terematlétika lesz. Nagy Tibor Koordinátor beszámolója

Az eredmények a Versenynaptár rovatban megtekinthetők      .      Fotóalbum/rendezők

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.