Magyarország történelmi sportsikere; Budapesten rendezik a 2023-as atlétikai világbajnokságot

Magyarország először adhat otthont a világ harmadik legnagyobb sporteseményének

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) keddi, monacói tanácsülésén született döntése értelmében 2023-ban Budapest rendezi a világ egyik legnagyobb sporteseményének számító atlétikai világbajnokságot. A több, mint 120 éves múltra visszatekintő Magyar Atlétikai Szövetség ezzel első a világon az IAAF 214 tagszövetsége közül, ami két-két szabadtéri és fedettpályás kontinensviadalon kívül két fedettpályás világbajnokságot, majd 2023-ban a világ harmadik legnézettebb sporteseményét is megrendezheti.

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke örömét fejezte ki, hogy az 1960-as és -80-as évek sikerei után, az atlétika reneszánsza következhet. „A győztes pályázat elismerése az elmúlt évtizedek hazai atlétikai sikereinek. A világbajnokság a 2012-ben megkezdett szakmai stratégiai programoknak újabb lendületet adhat, aminek eredményeképpen még több fiatal ismerkedhet meg a sportok királynőjével” – tette hozzá Gyulai.

Deutsch Péter, a pályázati bizottság elnöke elmondta a magyar atlétika történelmi sikere kapcsán, hogy ezúton is szeretné megköszönni mindazoknak, akik az elmúlt másfél évben a pályázat lehetőségét megteremtették, támogatták, és aktívan részt vettek annak sikerében.

Fürjes Balázs  államtitkár, a nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztos elmondta: „óriási megtiszteltetés, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség bízott Budapest tapasztalatában, rendezési képességeiben. Célunk, hogy Budapest minden idők legsikeresebb atlétikai világbajnokságának adjon otthont.

Az esemény haszna évekig, évtizedekig megmutatkozik majd, a sporton túlmutatóan is. 2023 augusztus végén csapatokkal együtt közel nyolcezer akkreditált személy, valamint több tízezer szurkoló érkezik a magyar fővárosba, akik összességében ötszázezer vendégéjszakát töltenek a fővárosunkban.

A világbajnokság munkahelyeket teremt, több tízmilliárd forintnyi közvetlen és közvetett bevételt jelentenek a magyar gazdaságnak, a magyar embereknek, és lendületet ad Dél-Pest, Észak-Csepel városfejlesztéseinek” fogalmazott Fürjes Balázs.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra  főpolgármester-helyettes elmondta: „Az előző, londoni vb tapasztalatai alapján televízión több, mint egymilliárdan is láthatják a magyar főváros legszebb arcát, ami jelentősen fellendíti a magyar turizmust, vendéglátást nemcsak az esemény kilenc napjára, de az azt követő években, évtizedekben is” – fogalmazott a főpolgármester-helyettes.

A viadal központi helyszíne a jelenleg tervezés alatt álló, 40 ezer férőhelyes Nemzeti Atlétikai Központ  lesz, melynek ideiglenes lelátói a vb után eltűnnek. A visszabontott, 15 ezres hiánypótló létesítmény komoly lökést ad majd nemcsak a versenysportnak, de a szabadidő- és az utánpótlássportnak is. A budapesti lakosokat, diákokat edzőpályák, futókör, street workout és számos egyéb lehetőség várja majd a sportolásra, kikapcsolódásra.

 

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.