17. ARAK AKTIV döntő Székesfehérváron

Jubilált az ARAK AKTIV versenysorozata: 10. éve mozgatja meg a székesfehérvári általános iskolák alsó tagozatos kisdiákjait.

A játékos terematlétikai sorozat iskolai fordulóiban 10 iskola több mint 1000 diákja versenyzett az idei évben is. Az osztályok évfolyamonként egymással mérkőztek meg, az atlétikai alapmozgásokat váltóverseny formájában tálaló AKTIV iskolai fordulóiban. A rendező ARAK edzői februárban és márciusban mind a 10 iskola tornatermébe ellátogattak, hogy népszerűsítsék a sportágat.

Az sorozat záró eseménye a 17. AKTIV dönt volt, melyen több mint 400 tanuló vett részt az Alba Regia Sportcsarnokban.

A programban részt vevő iskolákkal az ARAK több mint egy évtizede építette ki azt a szakmai együttműködést, mely mára az AKTIV program és közvetve az Utánpótlás Akadémia alapját jelenti.

Az ARAK AKTIV versenysorozatban az elmúlt 10 évben több korosztályos válogatott atléta is szerepelt. A teljesség igénye nélkül: Szabó Dániel, Mátó Sára, Szépe Flóra, Thardi-Veress Vajk, Csókás Nikolasz, Tímár Gergely, Tatai Zalán, Csornai János, Gimesi Kata, Gombolai Nóra, Mohai Regina, Zimmermann Lili.

Az ARAKocska játékos atlétikai jellegű képességfejlesztő foglalkozásai a Kölyökatlétika korosztálynak, a partner iskolákban és a Regionális Atlétikai Központban működő csoportok pedig a Sport XXI U11 és U13 korosztálynak biztosítanak sportolási lehetőséget. (Borsányi Zoltán)

(foto: Ambrus László, ARAK)

 

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.